Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)

1982 / 3. szám - KÖRKÉP - Roth, Gottfried - Endreffy Zoltán (ford.): A terápia - istenszolgálat (A lelkipásztori orvostan megfontolásai a gyógyítás teológiai helyéről)

Mi történik a szomatikus gyógyításnál: annak az anatómiai-fiziológiai, biológiai variá­ciós mezőnek a helyreállításánál, amelyet egészségként lehet jellemezni. Ennek további al- esetei: Magától történő gyógyulás mint az elpusztult szövet regenerálódása vagy pótlása azo­nos minőségű és teljesítőképességű újonnan képződött szövettel vagy forradással. A spontán gyógyulás történhet helyettesítéssel: az agyban más sejtek lépnek a tönkrement sejtek he­lyére. Gyógyszeres gyógyítás mint a normális szervi működés helyreállítása lehetséges utánpót­lással (helyettesítés), pl. vitamin- vagy inzulinbevitel útján; vagy szabályozás útján (vérnyo­mást csökkentő vagy növelő gyógyszerek); más gyógyszerek — az antibiotikumok — a be­tegségokozókat pusztítják el. A pszicholarmakoterápia lelki működésnek befolyásolását teszi lehetővé azáltal, hogy biokémiailag hatásos anyagokat visz be az organizmusba: ily módon enyhíteni lehet, sőt, egészen meg is lehet szüntetni a depressziót, a gátlást, a szo­rongást, az izgalmi állapotokat, a kényszerképzeteket és hallucinációkat, a zavarodottságot és a nyugtalanságot. A pszichoszomatikus gyógyítás folyamata az úgynevezett pszichoszomatikus megbetege­dések módjából következik: ezek a betegségek úgy jönnek létre, hogy belső, lelki és/vagy a személyek közötti konfliktusok a testi dimenzió zavaraiban csapódnak le, és álmatlan­sághoz, fejfájáshoz, szívszúráshoz, légzési zavarokhoz, szoruláshoz stb. vezetnek. Ennek megfelelően a diagnózishoz és a terápiához egyaránt szükségesek szomatikus és pszicho­terápiás módszerek is. A pszichoterápiás gyógyításnál a szó, a beszélgetés hatékony esz­közére van szükség; a beszélgetés tartalmának gyógyító hatása lesz, a szó pedig orvos­sággá válik — kiváltképpen a neurózisoknál, amelyek voltaképp a belső konfliktusok fel­dolgozásának zavarai. A betegnek fülével meg kell hallania, értelmével fel kell fognia a szót, leikével pedig igent kell rá mondania. A szó akkor lesz gyógyító hatású, ha a neurózist kiváltó szituáció és az elhibázott öngyógyítási kísérletek jobb megértésének folyamatában12 a beteg éretté válik: érettségét azután észlelnie kell, el kell fogadnia és bele kell egyeznie, és ez teszi majd kiegyensúlyozottá, elégedetté és boldoggá. Ezek a gyógyító beszélgetések hatástalanok maradnak azonban, ha a probléma nem csupán a világon belüli viszonyokkal kapcsolatos, hanem transzcendens vonatkozásai is vannak, mint például a Franki-féle noo- gén neurózis vagy a Gebsattel-féle egzisztenciális neurózis esetében, amelyeknek az az alapja, hogy az emberi én önhibájából vagy mások hibájából magába zárkózik és elutasítja Istent. Az egészséghez ugyanis hozzátartozik az eleven kapcsolat a Szenttel és Numinó- zummal,13 az Abszolutummal való érintkezés hiánya pedig beteggé tesz (C. G. Jung, Fr. Büchner). A karizmatikus gyógyítás olyan gyógyítás, amelyet az imádság, mégpedig a közös imádság közvetít: itt megint a szó gyógyít, imádság formájában. MacNutt11 a karizmatikus mozgalom egyik (kritikus) szószólója, gyógyítónak tekinti magát, aki közbenjár Isten szere- tetéért. Nem hagyható figyelmen kívül természetesen a szuggesztiós eljárások lehetősége sem, és nem szabad megfeledkezni arról a veszélyről, hogy a terápia könnyen a mágikus praktikák területére tévedhet. Az imádsággal történő gyógyítás adekvát terápiás eszköz le­het a hibás erkölcsi magatartás és az ezzel együttjáró reaktív jelenségek esetében. Egyéb rendkívüli gyógyulásokat a lourdesi orvosi iroda nagyon szigorú kritériumaival kell meg­ítélni, és ha az eset valóban rendkívülinek bizonyul, akkor extramedikális gyógyulásnak kell minősíteni. Ezek a kritériumok a következők: — súlyos betegség teljes gyógyulása rendkívül rövid idő alatt; — modern eszközökkel készített leletek megléte a gyógyulást megelőző hosszabb és a gyógyulást követő rövidebb időszakban; — megfelelő utólagos megfigyelés.15 Itt eleve kizárják a pszichikai megbetegedéseket, illetve az olyanokat, amelyeknél pszichi­kai tényezők tölthetik be a kiváltó ok szerepét; csakis tisztán szomatikus megbetegedéseket vesznek figyelembe. Komoly és kritikai vizsgálatok adott esetben valószínűvé teszik, hogy egy bizonyos gyó­gyulás bekövetkeztéhez nem lehettek elegendőek a világon belüli erők, ezért ilyenkor extra­medikális, orvosilag nem megmagyarázható gyógyulásról beszélhetünk, azaz olyan folya­matról, amely az orvostudomány gyógyászati lehetőségeit meghaladó, magasabb rendhez vezetett. összegezve megállapíthatjuk, hogy keresztény felfogás szerint mindig Isten az, aki gyó­gyít; legtöbbször azonban az orvosokat, a gyógyításhoz értő, megfelelő orvostudományi képzettséggel rendelkező személyeket használja fel, akik megalapozottan tudják alkalmazni az orvosi terápiát; adott esetben viszont felhasználhat egy keresztény közösséget is, és lehe­tővé tehet karizmatikus gyógyulást is, vagy éppenséggel közvetlen gyógyulás-t (extramediká­lis gyógyulás). 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom