Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - KÖRKÉP - Roth, Gottfried - Endreffy Zoltán (ford.): A terápia - istenszolgálat (A lelkipásztori orvostan megfontolásai a gyógyítás teológiai helyéről)
Fejtegetéseink szempontjából a gyógyításnak több csoportja különböztethető meg: az orvostudományi értelemben vett betegséggyógyítás; az olyan gyógyítás, amelynél különleges módon figyelembe veszik a' betegség élményét; a betegség nem teljes legyőzése, amikor bizonyos betegségszimptómák továbbra is megmaradnak, mint a krónikus betegségek esetében; olyan betegségek gyógyítása, amelyeknek kiváltó oka a vallás dimenziójában keresendő, mint a noogén (vö. Franki) és az egzisztenciális (vö. von Gebsattel) neurózisok esetében, mivel ismeretes, hogy az Istennel való szembefordulás beteggé tesz. * * * Eddigi fejtegetéseinkben, félreértések elkerülése végett, megmutattuk, hogy valamennyi gyógyítási folyamat közös eleme valamilyen megszűnt rend helyreállítása a szomatikus vagy a lelki jelenségek területén, a kettő pszichoszomatikus összefonódásában, az ember szellemi-lelki és testi integritásában. „A gyógyítás lényege - az emberi személyben megtalálható valamennyi létsíkban — a ’helyreállítás’. A helyreállítás nem kell, hogy restitutio ad integrum — a szervezet teljes épségének a helyreállítása — legyen; a hiányos gyógyítás is igazi gyógyítás, ha helyreállítja az eredeti teljesítőképességet".16 Ha a beteg embernek integritásában megsérült természetét tartjuk szem előtt, akkor a felépülés vallási, teológiai színezetet kap: a helyreállított rend a későbbi teljes és immár lerombolhatatlan rendnek az előképe. A bencés kolostori orvoslás jól ismerte az orvosi tervékenységnek ezt a magasabb szemléletét. A bencések ismerték azt a megbízást, hogy Krisztus nevében gyógyítsanak; példásan rögzíti ezt Szent Benedek regulájának 36. fejezete: Beteg voltam és ti meglátogattatok. Itt egy szerzetesi szabályzatba olyan kórházi előírást foglaltak bele, amely elevenen megmaradt mind a mai napig. Maradéktalanul megvalósítható ez az átfogó terápia az egyházban, az Isten népén belül, mint hogy egykor mái' meg is valósult a bencés kórházakban, amelyekben az egész embert befogadták, amelyekben az egész ember gyógyulásra és üdvösségre lelt.17 Továbbá az orvosi tevékenység apologetikus igazolásának formájában a Bambergi kódex is választ ad fő kérdésünkre: „Kétségtelenül Isten tart kezében ... minden üdvösséget, mindazonáltal ránk is akarta bízni annak gondját, hogy minden nyomorúságunkban segítsünk egymáson ... Ebben a világszemléletben az orvostudomány nem igazolhatja magát autonóm tudományágként; csakis arra való, hogy valamiféle abszolút üdvösség szolgálatában álljon ... A betegség és a gyógyulás egy egzisztenciális életválasztásnak, egy zárt üdvtervnek a része.”18 Az orvosi tevékenységnek ezt az apologetikus aspektusát a beteg szempontjából eszka- tologikus aspektus egészíti ki: „Az orvos gyógyító tevékenysége és a beteg közreműködése a beteg szabadságának teljes helyreállítására és megérlelésére irányul1’.19 Ez az eszkato- logikus szempont egyáltalán nem mentesíti az orvost az alól, hogy „latba vesse valamennyi biokémiai ismeretét és megtegye a megfelelő gyógyító intézkedéseket. De bölcsebbé teszi a beteggel szemben tanúsított magatartásában és gyógyító tevékenysége alapirányának megható, ozásában."20 Ez alapozza meg és ez jelöli ki célját alaptételünknek, hogy a terápia istenszolgálat. A gyógyítás jel-karaktert ölt a beteg, az orvos és a többi ember számára; a gyógyítás konstitutív jele az eljövendő üdvösségnek. Az egészség nem egészen tökéletes elővételezése az eljövendő lerombolhatatlan rendnek; bizonyos értelemben reális szimbóluma. A gyógyítás az üdvösség konstitutív jelévé lesz, és ezzel vallási jelleget kap, istenszolgálattá válik. A gyógyítás a betegnek, az ember sérült természetének hazahozatala abba a tökéletesebb rendbe, amelyet a testi kiegyensúlyozottság, a lelki harmónia és a személyes védettség képvisel; a természetnek ez a hazahozatala terápia által történő belső rendezés abban az értelemben is, hogy terápiája a szív és az értelem rendetlenségének is, ami az összes élőlények közül egyedül az embernél fordulhat elő. A terápia így kétféle értelemben is Isten megbízásából történő szolgálat. Megerősíti ezt az, amit Fr. Büchernél olvashatunk: „A modern orvostudomány azzal, hogy közreműködik abban a ránk bízott feladatban, hogy hozzuk haza a természetet az istenfélelem és ezzel az emberiesség közegébe, jelentékenyen hozzá fog járulni a jövőben a megfelelő emberkép kialakításához.”21 Aquinói Szent Tamás azt írja (I—II, q51, a4.3), hogy egy természettől fogva egészséges embernél alkalmazott orvosság nem előidézi, hanem inkább erősíti a korábbi egészséget, aminek az illető már előzőleg is birtokában volt.22 Egy mai példa: minden emberben van bizonyos mennyiségű ellenanyag fertőző betegségek ellen; a védőoltás viszont egészséges embernél is jelentékenyen megerősítheti az immunrendszert. Témánk szempontjából úgy értelmezhetjük ezt, hogy az egészség is fokozható; hogy az orvos többre képes a puszta restitutio ad integrumnál — az épség helyreállításánál —, mert az integritás állapota, az egészség ugyanakkor olyan állapot is, amelyet betegség fenyeget; van magasabb rendű egészség, amely kevésbé fenyegetett, amely közelebb van a teremtés eredeti, betegséget nem ismerő rendjéhez. A gyógyítás közeledés egy olyan eredeti rendhez, amely veszélyez170
