Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A szenvedés értelme
értéket hordoz; a rossz „hiány", olyan mint a fény mellett az árnyék. Teremteni árnyékot sem lehet. A rossz lényege eszerint az, hogy a teremtett javakkal, értékekkel való gazdálkodás, diszponálás romlik meg az Isten törtvényeit, parancsolatait semmibe vevő ember által s ez megzavarja a teremtés rendjét, sőt a szenvedések özönét zúdítja a világra. Teilhard de Chardin óta azonban ezt a kérdést is tágasabban ítéljük meg.. Fölfedezzük azt a „rosszat", ami nem az emberi bűn következménye, amit nem lehet egyszerűen az eredeti bűnre és annak személyes bűnökben való elburjánzására visszavezetni. Ez a fejlődő világ sajátos jellege. A világevolúció eszméje nyitja meg értelmünket annak fölismerésére, amit Teilhard így fogalmaz: „Az Élet minden sikeréért nagy százalék sikertelenséggel kell megfizetni. A lét vonalán nem lehetséges olyan előbbre jutás, amit ne kísérne könny, vér és bűn titokzatos váltságdíja ... mint természetes járuléka annak a folyamatnak, ami megszült minket.’11 Világban való létünkre reflektálva el kell tehát utasítanunk a leibnizi optimizmust, miszerint ez a világ a lehető legjobb, de nem fogadhatjuk el a schopenhaueri pesszimizmust sem, mintha ez a világ a lehető legrosszabb volna. Amit reálisan megállapíthatunk, az egyszerűen úgy fejezhető ki, hogy ez a világ fejlődő világ. A teremtés még bontakozik, még nincs befejezve. A tűzhányókat nem azért teremtette isten, hogy büntesse az embert, bár a természeti jelenségek olykor ilyen értelmet is kaphatnak. Van tehát olyan „hiány" a világban, amely teremtett voltának sajátszerűségéből következik és fejlődésével van kapcsolatban. Ez azonban csak relatív értelemben nevezhető rossznak. A zöld alma nem „rossz1 alma, csak „fejlődésben lévő" alma. Egy sebtében fölrakott agyagszobor- vázlat sem rossz, csak még nincs befejezve. A világ befejezetlenségét s e hiányban a rosz- szat leginkább az ember éli meg, aki jelen állapotában még nem bontakoztatta ki mivoltát. Tehát még nem nyilvánult ki, még csupán „homo absconditus". Amit pedig Szent Pál leír a természet „vajúdásáról" és „sóhajtozásáról', hogy rajta Is beteljesedjék a megváltás, az még be nem fejezett, tehát fejlődésben lévő és az emberi bűn által megrontott természetre egyaránt vonatkoztatható (vö. Rám 8,19-23). A szenvedés mint bűnhődés a bűnökért A szenvedés értelmének kutatása tehát a létrendi vonatkozásokon túllép és eljut az erkölcsi rosszhoz, a bűnhöz, amely kimutathatóan mérhetetlen sok testi és lelki szenvedést okoz a világban. Viszont nem lehet mindent a bűnre fogni. Jézus kifejezetten utal arra, hogy a siloámi torony tizennyolc emberre rádőlt, de nem azért, mert azok bűnösebbek lettek volna a többinél. A természeti jelenségeket és törvényeket tehát nem lehet egyszerűen csak Isten büntető gépezetének tekinteni (Lk 13,1—4). Ami viszont az emberi bűnöket illeti, ezekkel kapcsolatban a legáltalánosabban elfogadott, egyszerű és természetes magyarázat, hogy a bűnért bűnhődni kell. Tehát a szenvedés mint büntetés könnyen érthető és elfogadható, mert széles körű emberi tapasztalás hitelesíti. A büntetés a nevelésben vagy a társadalom életében az ember által is gyakran alkalmazott eljárás, amely minden további nélkül igazolható, ha igazságos és nevelő céllal történik. A Szentírás többször utal erre. József testvérei például elismerik az őket ért megpróbáltatások jogosságát: „Valóban bűnösök vagyunk öcsénk miatt... Ezért ért bennünket ez a csapás" (Tér 42,21-22). Amikor pedig Antiochusz Epifanész megkínoztatja a hét testvért, akik hitük vértanúi lesznek, egyikük ezt mondja „Mert magunk miatt szenvedünk, hisz vétkeztünk a mi Istenünk ellen" (2Mak 7,18); majd ugyanitt újra elhangzik a válasz: „Mi bűneink miatt szenvedünk" (7,32). A szenvedés igazságszolgáltató értelmét nem is kell részletezni. A szekularizált világ emberének tudatában is elevenen él az az összetartozás, amely Dosztojevszkij nevezetes regényének címében megfogalmazást nyer: „Bűn és bűnhődés”. A szenvedés igazi titkát az ártatlanok hordozzák. Az ártatlanok szenvedése A bűnért büntetésként járó szenvedés értéket hordoz, mert az igazságosság követelményét valósítja meg. Ebben a tekintetben egyszerűen meghökkentő, mennyire beigazolódik az életben, hogy a bűn magában hordozza büntetését. De mit kezdjünk az ártatlanok szenvedésével, melynek arányai olyan félelmetesek a világban? Az ártatlanok között is kínzó rejtvény a gyermekek szenvedése mások bűnei, kegyetlensége miatt. Miért engedi meg ezt Isten, hiszen ez súlyosan igazságtalan? - kérdezi az emberi fájdalmak titkára reflektáló. S ez már olyan komoly probléma, amely Dosztojevszkijt vagy Albert Camust különösen megrendítette.12 Az „ártatlan" fogalma persze viszonylagos. Azt jelenti, hogy valaki nem kifejezetten azért a bűnért bűnhődik, amit ő elkövetett, hanem mások bűneiért. 143
