Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Felkészültünk-e arra, hogy 1000 alá süllyed papságunk létszáma?
Vegyük vizsgálati alapul egy „mindössze” 30 000-es hivőszámú plébániát. Az utóbbi évek adatai azt mutatták, hogy a katolikusok mintegy 80%-ban megkereszteltetik gyermeküket. Ez azt jelenti, hogy — mivel a magyar népességnek 1980-ban 12,6%-a általános iskolás korú, 4,75%-a középiskolás korú (14-18 éves) és 6,67%-a fiatal felnőtt korú (19- 23 éves) — a 30 000-es plébánián kb. 3000 megkeresztelt általános iskolás korú, 1100 középiskolás korú és 1600 fiatal felnőttkorú személy él. Ott vannak továbbá a jegyesek, a házasok, a magányosak, az öregek stb. ... Az egyház mindenkori lelkipásztori elve volt, hogy a területi lelkipásztorkodás felelős a területén élő összes megkereszteltért: — a gyakorló vagy „nem gyakorló” keresztényekért (a kereszteléssel a lelkipásztor magára veszi ezt a felelősséget! Vö. CIC 467, 468 stb.): sőt felelős a meg nem kereszteltekért is. Ilyen értelemben nyilatkozott már a tridenti zsinat is, majd az újabb egyházi megnyilatkozások (vö. Evangelii Nuntiandi 54-57). — Mit tud kezdeni egy-két pap ekkora feladattal? — A következmény az, hogy sok 30-60 000-es plébánián nem hitoktatnak több gyermeket, mint másutt egy 3—6000-es egyházközségben. S rövidesen a gyakorló hívek száma is a gyermekek arányának megfelelően alakul. Az óriás plébániák súlyos következményeire egyébként a század eleje óta figyelmeztet a lelkipásztori szociológia. A felmérések azóta is egyöntetűen igazolják, hogy a hívek templomlátogatása, egyházias vallásossága fordítottan arányos a plébánia-nagysággal. Vagyis azokban az európai nagyvárosokban (pl. Londonban és Berlinben), ahol a nagyvárosi plébániák lélekszámát nem engedték 10 000 fölé növekedni, a városok templomlátogatási aránya éppolyan jó maradt, mint a községeké. Míg fordítva: a városi óriásplébániákon a hívek száma a plébánia-nagysággal arányosan lecsökkent (vö. 10.). Anélkül, hogy e szempontot most tovább elemeznénk, meg kell állapítanunk a tényt, hogy a több papos helyek erőtartalékai már kimerültek. A papok csökkenő létszáma most már közvetlenül a plébániák megszüntetését („átcsatolását") fogja magával hozni.- 2. A lelkipásztorkodás nem oldható meg a papi erők túlterhelésével. Erről szóltunk előző írásunkban. Láttuk, hogy az az elképzelés és gyakorlat, amely a papság egyre nagyobb megterhelésével kívánja megoldani a paphiányt, több szempontból téves. Először is, mert a túlterhelés miatt a meglevő erők is hamar összeroppannak. Másodszor mert a túlterhelés nem hagy időt az utánpótlás — a világi lelkipásztorok — kiképzésére.- 3. A lelkipásztorkodás nem oldható meg olymódon, hogy a közösségek vezető nélkül maradnak. A vezető nélkül maradt közösségekben — a nemzetközi és magyarországi tapasztalat szerint — egyrészt terjedni kezd a közömbösség, a nihilizmus (s ez a marxista vélemény szerint is rosszabb, mint a hiteles vallásosság), másrészt teret nyernek a szekták — jelentős részben éppen azért, mert az ember természetes közösségigényét kielégítik. II. A magyar lelkipásztorkodás jövője csak a világiak aktiv bekapcsolásával képzelhető el. Ezt a tételt az imént mondottak már elégségesen igazolták. Kiegészítésként mégis ide kívánkozik két megállapítás:- t. A világiak lelkipásztori munkába való bekapcsolása lehetséges. Erről, illetve az idevágó újabb egyházi rendelkezésekről már szóltunk. Köztudott az is, hogy világszerte 20-30 év óta folyamatban van az átalakulás. Európában is mindenfelé ismerősek a világi férfiak és nők mint áldoztatok és igeistentiszteletek vezetői, mint hitoktatók, igehirdetők és lelkigyakorlat-vezetők; mint a karitász-munka és az apostoli munka vezetői; mint egyházi közösségek és egyházközségek önálló vezetői stb. Hazánkban is találkozhatunk már néhány szép kezdeményezéssel, de nálunk a munka nagyja még hátra van.- 2. A világiak készek arra, hogy részt vegyenek az egyház lelkipásztori küldetésében. — Minden nemzetközi felmérés arról beszél, hogy a világiak sokszorta nagyobb arányban vennének szívesen részt az egyház lelkipásztori munkájában, mint amilyen arányban a papság valóban igénybe veszi segítségüket. Maga az Evangelii Nuntiandi is utal erre (EN 73). — Ezt a tényt kiegészíti egy másik, ugyancsak nemzetközi megfigyelés: Azokban az országokban, ahol a hierarchia felismerte a világiakban és kisközösségekben rejlő pozitív erőket, és felhasználta azokat az egyház és a lelkipásztorkodás érdekében, a kisközösségek valóban egészségesen integrálódtak az egyházban. A kisközösségekkel, illetve a világi kontestációval kapcsolatos problémák viszont elsősorban ott merültek fel, ahol az általuk felkínált segítséget az egyházi vezetés nem vette időben igénybe. így azok egyes esetekben az egyház mellett vagy az egyházon kívül kezdtek fejlődni - és kezdtek tiltakozni az ellen, hogy számukra nincs hely az egyházban. III. A világiak munkába állításának terén „a 24. óra" felelőssége terheli a jelen magyar klérust. 123
