Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Felkészültünk-e arra, hogy 1000 alá süllyed papságunk létszáma?
FELKÉSZÜLTÜNK-E ARRA, HOGY 1003 ALÁ SÜLLYED PAPSÁGUNK LÉTSZÁMA? Az „aktív" magyar papság létszáma 1960-ban 3722 volt. 1980-ban kb. 2700. 1990-re a papok száma 1700—1900-ra esik vissza, 2000-re kb. 1000—1100-ra, esetleg 1000 alá. — Az 1990-es előrejelzés bizonyosnak mondható. Hiszen a szemináriumban tanuló kispapok és katonakispapok számából nagy vonalakban kirajzolódik a következő 7 év utánpótlásának képe. Az ón. gimnazista kispapjelöltek csökkenő száma pedig legalábbis utal az utána következő 3-4 évre is. - A 2000-re vonatkozó előrejelzés — a papság létszámának 1000 főre vagy az alá való csökkenése — akkor következik be, ha az előttünk álló 10 év folyamán valami rendkívüli változás nem történik a papi utánpótlás terén. Papságnak ilyen arányú létszámcsökkenése a mai lelkipásztori struktúrák teljes összeomlását hozza magával. S ez felmérhetetlen lelki károkat okozhat, ha addig nem találunk módot a probléma megoldására. — A magyar papság létszámbeli alakulásáról már szóltunk a Teológia 1982/1. számában. Az ott felvetett gondolatok visszhangjaként elhangzott konkrét kérdésekkel kapcsolatban szükségesnek látszik egyes — a jelzett helyen már érintett — kérdéseket tovább mélyíteni, különösképpen pedig a jövő kilátásairól, lehetőségeiről szólni. Hogyan látja a paphiányt a világegyház? Mielőtt a magyar helyzetet elemeznénk, vessünk egy pillantást a világegyházra. Hiszen — noha Magyarország lelkipásztori ellátottsága a világon a legrosszabbak közé tartozik (11) — a papi utánpótlás nagyon sok országban nem kielégítő. Hogyan látják tehát a problémát ezek a hasonló gonddal szembesülő részegyházak? Az első, ami körültekintésünk folyamán szemünkbe ötlik, számos egyházi vezetőnek és teológusnak véleménye a kérdésről. Ránk többnyire — és nem ok nélkül — szinte bénítóan hat az a paphiány, amely már megkezdődött, s méginkább, amely előtt állunk. Az idézett főpásztorok és a témával foglalkozó teológusok jelentős része azonban ebben a helyzetben is az isteni gondviselés vezetését fedezi fel. Közismert okfejtésük így hangzik: Évszázadokon át úgy tűnt, hogy az egyház egyenlő a papsággal. Korunkban a papság létszámbeli csökkenésével Isten arra akarja kényszeríteni a világiakat és papokat, hogy újra tudatosítsák, amit a zsinat óta az egyház nyomatékkai hangsúlyoz: a keresztény küldetés nem a papság privilégiuma, hanem a megkereszteltek — papok és világiak — közös hivatása. Az egyház apostoli lelkipásztori feladataiból részt kell kapniok a világiaknak is. Tény, hogy a világiak küldetésének komolyan vétele, és a lelkipásztori munkába való széles körű bevonása, a szorongató paphiány hatására kezdődött meg. Tény az is, hogy ahol a világiak munkába álltak, ott rövidesen átalakult az egyház képe, és a paphiány okozta lelkipásztori problémák nem kis része megoldódóban van. Idézzük talán az e kérdésben legnagyobb múlttal rendelkező példát: Brazilia példáját, ahol közismerten hosszú idő óta a legnagyobb volt a paphiány. Papok híján az egyházi közösségek szétestek, illetve szekták hódították el a híveket. Ebben a szorongató helyzetben két püspök (később mindketten bíborosok lettek) egymástól függetlenül körülbelül ugyanabban az időben (1955) felismerték a világiakban, illetve a kisközösségekben rejlő apostoli erőt. így legjelentősebb elindítói lettek az egyháztörténelmi fordulót jelentő bázisközösség- mozgalomnak. Félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy a brazil bázisközösségekben szinte nyoma sincs azoknak a problémáknak, amelyek Európában itt-ott feszültséget okoztak. Ellenkezőleg, bennük a brazil püspöki kar, sőt VI. Pál vagy II. János Pál pápa a dél-amerikai egyház jövőjének és megújulásának biztosítékát látják. Érthetően, hiszen a két püspök kezdeményezésére, majd a püspöki kar indítására Brazíliában ma — 25 év után — több mint ötvenezer bázisközösség és legalább még ötvenezer egyéb kisközösség él és működik. S ezek jelentős részben egyenként egy-egy pap lelkipásztori munkáját végzik el: hitoktatnak, igeistentiszteletet vezetnek és összetartják a pap nélküli egyházközségeket. (A témában el kell olvasnunk a Rómában megjelenő TKK sorozat kisközösségekről szóló kötetét, illetve ebben a brazil egyház megújulásáról beszámoló fejezetét. Konkrét példa lehet ez a magyar egyház számára, még akkor is, ha nekünk saját utunkat kell megtalálnunk.) A világiak, illetve a kisközösségek munkába állítása a harmadik világ egyéb országaiban, így a dél-amerikai országokban vagy Afrikában hasonló eredménnyel jár, mint Brazíliában.6 És hasonló megújulás elindulásáról beszélnek nem egy európai országban is: Franciaországban például a 70-es évek folyamán 95 egyházmegyéből 67-ben vezették már világiak pap nélküli közösségekben az istentiszteletet, illetve az egyházközségi életet. 121
