Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - A prédikáció-felmérés főbb tanulságai
A fiatalok 84%-° csak ritkán kap indítást a cselekvésre a prédikációból? A felnőtt válaszolók 1%-a állítja, hogy soha nem kapott keresztény cselekvésre indítást a szentbeszédből, 41%-a pedig azt, hogy csak néhányszor kapott ilyet. Minél fiatalabbak a válaszolók, annál kevésbé érinti meg őket a szentbeszéd: a 40 év alattiak 1%-át soha, 56%-át csak néhányszor; a középiskolások 6%-át soha, 78%-át csak néhányszor. Kétségtelenül a lelki érettség jelzője, ha a hallgató bármilyen beszédből is lelki indítást tud meríteni. De a szónokok számára mégis megdöbbentőnek kell lennie ennek az adatnak. — Azt jelzi-e, hogy ilyen sok a gyenge szentbeszéd? — vagy azt, hogy a beszédek olyan elvontak, hogy nem adnak indítást a krisztusi cselekvésre? Egyáltalán mit jelent az, hogy „indítás a keresztény cselekvésre?” — A „keresztény cselekvés" nem egyszerű humanista tettet jelöl, hanem az evangéliumból, a Krisztussal egyesülő életből fakadó cselekvést: „Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz... De nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15,5). — Úgy tűnik, hogy e válaszok ismét az ideológiát közlő prédikációk ellen szólnak, s a krisztusi életre való útmutatásokat hiányolják. Mennyire konkrét, életre indító volt maga Krisztus ... És mi az oka, hogy éppen a fiatalok hiányolják ily nagy arányban a keresztény cselekvésre való indítást? A válaszok nyilvánvalóan jelzik, hogy a beszédek általában távol állnak a fiataloktól. De vajon ennek mi az oka? Csupán az a tény, hogy papságunk átlag- életkora nagyon magas, s ily módon a beszédek az idősebb korosztály nyelvén szólnak? Vagy sokkal inkább az, hogy a prédikációk nem eléggé radikálisak és „forradalmiak" a szó evangéliumi értelmében? A kérdést csak további vizsgálat tisztázhatná egyértelműen. De ismerve a mai ifjúság növekvő igényét a vallás után, másrészt az ifjúság radikalitását, azt kell feltételeznünk, hogy a fiatalság az utóbbi - az evangéliumi konkrétságot és megalkuvásnélküliséget — hiányolja a beszédekből. — A hallgatóság igényességére utal több más válasz is: Lehet hosszú is, ha jó ... Elterjedt vélemény elsősorban a papság körében, hogy a mai ember csak a rövid beszédeket szereti. Jellemző, hogy a papi válaszok szerint a beszéd ideális hosszúsága 12,5 perc, míg a világiak szerint 17 perc. Sőt a világiak 25%-a 16—20 perces, és 23%-a 20 percnél hosszabb prédikációt kíván. Figyelemre méltó továbbá, hogy a diákok 92%-a is amellett szavaz, hogy lehet a beszéd hosszú, ha jó. A papok vonatkozásában feltűnik, hogy amíg az „általában idős” kisegítőknek csak 38%-a tartja megengedhetőnek a „hosszabb, — de jó" szentbeszédeket, s a plébánosoknak csak 60%-a, addig a káplánoknak 92%-a. Ez az adat arról a tényről is árulkodik, hogy az idősebb papok a hívek igényére hivatkozva nemegyszer szemére vetik a fiatalabbaknak a túl hosszú beszédeket. A hallgatóság ítélete viszont — a felmérés alapján - a hosszabb beszédek pártján áll. A válaszokból tehát kitűnik, hogy a hallgatóságnak nem a hosszúság a problémája, hanem a minőség. Ezt bizonyítja az az adat is, amely szerint a válaszolóknak mintegy 90%-a kész más időpontban részt venni a misén, mint ahogy megszokta — a jó prédikáció kedvéért; és 80%-uk (a diákok 70%-a) akár otthonától távolabb fekvő templomba is hajlandó elmenni ennek érdekében. (Sőt, amint láttuk, az áldozatvállalásra készek aránya szinte 110%-osnak vehető, hiszen a válaszolók között vannak falusiak, illetve öregek, s ők nem gondolhatnak arra, hogy otthonuktól távolabb fekvő templomba menjenek a szentbeszéd kedvéért.) Szentéletű igehirdetőket várnak Ha a szentbeszédtől a mai hallgatóság elsősorban nem jó szónoklatot, nem világi bölcsességet vár, hanem indítást a krisztusi cselekvésre, a Krisztussal egyesülő életre, akkor érthető az is, hogy ez a hallgatóság nem annyira „egyházi szónokot", hanem igehirdetőt vár, aki maga is Krisztussal egyesülő életet él. — A felnőtt válaszolók a művelt, okos, jó szónok, kedves, szentéletű tulajdonságok közül első helyen azt igénylik az igehirdetőtől, hogy legyen szentéletű. — „A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók. És ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is" — írja az Evangelii Nun- tiandi (41. p.). A katolikus középiskolás diákok válasza itt ismét eltér. Egy középiskola kivételével a többiek csak az utolsó előtti, a negyedik helyre rangsorolták azt az elvárásukat, hogy az igehirdető szentéletű legyen. - Ismét felmerül a kérdés, vajon itt az ifjúság másfajta fel119
