Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - KÖRKÉP - Rezek Román: "Leszállt a Tűz..." Gondolatok Teilhard igazságáért folytatott harcáról, születésének 100. évfordulójára
Teilhard 4. pontja „az igazság tudományos igényei" és „a kinyilatkoztatott dogma he- lyettesíthetetlen értékei” összhangba hozását hangsúlyozza a monogenizmus kérdésében. Jellemző, hogy cenzora(i) igen silány iróniával reagál(nak) rá. Az 5. pontja a ma már nem nagyon értékelt, de nemrégiben még „gyermeki tiszte'et”- nek nevezett magatartásnak iskolapéldája lehet: „Ha mindennek ellenére kedvezőtlen lenne a revízió ítélete, legalább azt szeretném, hogy segítsenek megtalálni azokat az eszközöket, amelyeknek segítségével kijavíthatom és használhatom ezt a könyvet. Húszéves tapasztalatból tudom (s elég ha valaki csak végiglapozza azoknak a könyveknek egyre nagyobb listáját, amelyeket az utóbbi években az emberre vonatkozóan közzétettek, s máris meggyőződik), hogy a könyvemben kifejtett szempontokban van valami, amit várnak a keresztények, meg a jószándékú hitetlenek is. Ezt a .bizonyos valamit' Isten nagyobb dicsőségére kibontakoztatni kellene, nem pedig elveszni engedni. (Peking, 1941. február).” Az 1942. október 26-i cenzori döntés negatív volt (:„Judico opus illud publici juris fieri non posse'); ugyancsak negatív volt az 1944. március 23-i recenzió határozata (:„... censeo non posse typis mandari”), bár már hétszer nagyobb terjedelemben szedte szét Teilhard főbb eszméit, amelyeket „igen-igen határozatlanoknak és veszélyeseknek" tart, s ezért már kétszer is megfenyegeti Teilhard-t: „Hasonló gondolatokat már Édouard Le Roy is kifejtett; s ezek az eszmék Indexre kerültek." 1948 októberétől, amikor Teilhard több hetet tölt Rómában, hogy „kiöntse lelkét" jezsuita generálisának, négy dokumentum is mutatja, miként próbálta megmagyarázni legfőbb elöljárójának, P. Janssens-nek, azt a sajátos módszert (a hiperfizikait), ahogyan ő közelíti meg „az emberi jelenséget", és „egy szilárdító, szuper-perszonális és részben transzcendens központnak, az .Ómegának’ létezését". — A Rómában kapott revíziókra Teilhard még ott, amint ő mondaná: „a helyszínen, in situ" válaszolt, bizony néha az utolsó ízig megfeszítve idegeit, hogy durván ne reagáljon a teljesen merev látásmód szerint ítélkező cenzoroknak. Végeredményben: sem nem kapott engedélyt Az emberi jelenség és Az Isteni Miliő kiadására, és el sem fogadhatta a barátja (Abbé Breuii) nyugalmazásával megüresedett tanszéket a párizsi College de France-on. „Nagy teológus"? — Ugyan ne tréfáljatok! Történt pedig, hogy a híres dominikánus teológus, Garrigou-Lagrange már kezdte sokall- ni, hogy egyes teológusok más módszerrel és más távlatokban tárgyalják a hitbeli problémákat és misztériumokat. A római Angelicum folyóirat 1946 július-december jelzésű (Vol. XXIII., fasc. 3—4.) számában írt hát egy jó húszlapnyi cikket, ezzel a címmel: Hová tart az új teológia? Meglehetősen elmarasztalta Blondelt, P. Daniélout, P. Bouillardt, P. Chenut, P. de Lubac-ot és P. Teilhardt, akinek géppel írt vagy — főleg 1934 óta — barátilag sokszorosított eszmélődéseit szorgalmasan gyűjtögette s azt írta róluk a „kritikájában", hogy „Teilhard a legfantasztikusabb és a lehető leghamisabb tanokat hirdeti ’. Egyébként is — mondja Garrigou-Lagrange —, ezek az emberek „nemcsak a teológia módszeres kifejtését, hanem magának a teológiának a természetét akarják megváltoztatni" (uo. pp. 135— 139.). — A karmelita Mgr. Bruno de Solages elkezdte hát a nemes harcot Teilhard Igazsága érdekében: mint a Toulouse-i Katolikus Egyetem rektora, 1947. március 7-én, éppen Aquinói Szent Tamás ünnepén (a II. Vatikáni zsinat előtt még március 7-én volt Aquinói Szent Tamás napja), nagyközönség számára tartott előadásában megkezdte a küzdelmet Teilhard mellett (szövegét közölte is Bulletin-jében, N° 2., avril-juin 1947. pp. 65-84.): kitűnő történeti áttekintésben bizonyítja, hogy a XIII. században éppen Aquinói Szent Tamás Arisztotelészt „megkeresztelő" újdonsága botránkoztatott meg egyeseket, akárcsak Teilhard — a maga módján, a tudományokból induló hiperfizikájával manapság. A karmelita filozófus és teológus azt sem felejti el megemlíteni, hogy Teilhard-t csak erősen kritizálják egyesek, de az egyház semmiben sem ítélte el, — viszont Aquinói Szent Tamást — kevéssel halála után — több helyi egyházi hatóság el is ítélte (szórakozásból készítettem magamnak egy elég szép dossziét ezekről az elitéit tételekről; persze hogy ma ez már senkit sem érdekel, s „közben" éppen a teológiai-filozófiai látásmódot megújító Aquinói Tamás lett szentté avatva és - Angyali Doktor címmel — minden keresztény teológus elé mintaképül állítva. — Hogy a Teilhard-t — 1962-ben, hét évvel a halála után — kritizáló Monitum (Figyelmeztető) „mit ér" az 1981. május 12. dátumú Casaro//-levél óta, erről még szólunk néhány szót tanulmányunk végén). — Végül Mgr. Bruno de Solages határozottan kimutatja, hogy .. .„Bizony, sajnos, ha a szenttamási filozófiai-teológiai korban élnénk, hát Garrigou-Lagrange az Aquinóit elítélők közé tartozna." — Az 1947-es egyetemi év elején pedig Mgr. Bruno de Solages újabb nagy előadásban mutatta meg, hogy Teilhard-t éppen a roppant nagy je98
