Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - Gál Ferenc: Az egyház küldetése
sablonosnak látszanak. A 2. Vatikáni zsinat csak annyit állít, hogy a nem kinyilatkoztatott vallások „különféle módon ráirányulnak az evangéliumra (diversis rationibus ordinantur)" (Egyház, 16.). Az igazság az, hogy az eredeti istenképiséget a bűn mindenütt elhomályosította, s most annak helyére kell állítani Krisztus képét. A kereszténység és a pogányság találkozásánál gondolni kell olyan eredményekre is, amelyeket a modern fenomenológia és filozófia kidolgozott a személyes emberi találkozás leírásánál. Minden találkozás a másik fél etikai értékelésén alapul. Ez bibliai nyelven azt jelenti, hogy a missziós törekvés hazuggá válik, ha nem igazi emberszeretet áll mögötte. Tudatában kell lenni annak, hogy az Isten Lelke ott is működik, ahová a kinyilatkoztatás még nem ért el, azért az 5 hatását meg kell keresni és arra építeni. A partnert előbb meg kell ismerni, meghallgatni és megérteni. Azaz fel kell fedezni, hogy Isten mit adott neki általános gondviselésével, mert őszinte párbeszéd csak így kezdődhet el. A szavak közlése igazi szeretet nélkül illuzórikus vállalkozás. Krisztus és apostolai az örömhír ajándékát szóban és tettben ajánlották fel, saját példájuk eleven erejével és beszédük őszinteségével. A szóban és a tettben való tanúskodás két formája kiegészíti egymást. Pál apostol nem riad vissza attól, hogy példaképül állítsa magát, mert tudja, hogy egészen Krisztust követi. Amellett arról is meg vain győződve, hogy küldetése és őszintesége miatt a Szentlélek ereje hatja át szavait és tetteit. A missziós párbeszédben négy tényezőnek kell szerepelnie. Ezek: az én. a te. a közös téma és az elérendő cél, vagyis az üdvösség útjának megtalálása. Az ilyen párbeszéd nem öncél, hanem benne van a tanúsáatétel, a prófétai beszéd és a prófétai viselkedés, amely oda hat, hogy a címzett értékelje és fogadja el az evanaéliumot, az üdvösség eszközét és erejét. De közben nem szabad kifelejteni, hogy az evangéliumban benne van a kereszt botránya és Isten látszólagos balgasága vagy gyengesége, ami táoot adhat az emberi elfogultságnak, előítéletnek vagy ösztönösségnek. A missziós párbeszéddel is együtt jár a feszültség, a félreértés, a féltékenység és az ellentmondás lehetősége, azért a módszerhez hozzátartozik az a lelkűiét, amelyet Krisztus az evangéliumban ajánlott: a kígyó okossága, a galamb szelídsége, a tapintat, a türelem és az a lelki erő, amely vállalja a fáradságot, az áldozatot és ha kell, a vértanúságot. A misszió célja A hagyományos népies felfogás a misszió célját a pogányok üdvözlésében látta. De ez a nézet nem reflektált eléggé Isten egyetemes üdvözítő akaratára és a kegyelem általános kiáradására. A 2. Vatikáni zsinat már teológiailag megalapozott tanítást ad. A missziót úgy írja le, mint az egyház együttműködését Isten tervének megvalósításán vagyis az üdvösséget, amely a bűn legyőzésében, az emberi képességek felemelésében, tökéletesítésében és a Szentlélek közlésében áll, továbbá, amely az egyén és a közösség életének új értelmet ad, hogy elérje a krisztusi teljességet Isten dicsőségére és az ember boldogulására (Egyház 17., Misszió 9.). A zsinat tehát valójában a Krisztus által hozott üdvrend továbbadását nevezi missziónak. Teológiailag valóban azt kell mondanunk, hogy az egyház egész lényege és természete szerint a misszióra van beállítva, ezért a misszió értelme és célja tulajdonképpen egybeesik az egyház létének miértjével, s ha a misszió a maga végső megokolását abban találja meg, hogy Krisztus küldetését folytatni kell a történelemben, akkor igazi célja csak az lehet, amiért az Isten szava egyáltalán az emberekhez jött (Pietro Rossano, Mysterium salutis-ban, 4/1,521). A közvetlen cél megjelölésében a zsinatig két nézet jelentkezett. — 1. A münsteri iskola (J. Schmidlin, Th. Ohm) szerint elsődleges feladat a pogányok megtérítése, másodlagos az egyház terjesztése. — 2. A löveni iskola (P. Charles) szerint pedig az igazi cél az, hogy az egyház jelen legyen mindenütt, mint jel és mint a kegyelem közvetítője. Amint láttuk, o 2. Vatikáni zsinat kijelentése a két nézetet összekapcsolta, s így beszélt a világ evangelizá- lásárál és az egyház terjesztéséről (Misszió 6), s mindent Isten üdvözítő akaratából vezetett le. Vagyis amennyiben Isten minden embert üdvözíteni akar, annyiban azt is akarja, hogy a Krisztustól hozott üdvösség a maga ekléziológiai és szentségi mivoltában jelen legyen mindenütt. A protestáns teológiában a századforduló óta megélénkült a missziológiai irodalom. Gustav Warneck a misszió célját egy világegyház kialakításában látta, amely a kultúra és a civilizáció áldásait is közvetíti a népeknek. Az első világháború szomorú tapasztalatai után azonban nem akadt követője. Karl Barth és követői inkább eszkatológikus célról beszéltek. Az egyházi misszió feladata az, hogy szembesítse az embereket az ítéletet tartó Istennel, s így a végső célra irányítsa őket. Mások, mint Lohmeyer, Jeremias és Althaus véleménye szerint a misszió a feltámadt Krisztus hatásának a jele, aki második eljöveteléig 68
