Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 2. szám - Gál Ferenc: Az egyház küldetése

Az egyház életében a pünkösd is, mint a bábeli nyelvzavar ellentéte, a misszió motívuma volt. Jézus a Szentlélek áltol a szeretet kötelékében akarja gyűjteni a különböző nyelvű embereket. A Lélek készteti az apostolokat arra, hogy Jézus tanúi legyenek, s az Apostolok Cselekedetein végigvonul az egyetemesség igénye. Ez készteti az apostoli egyházat arra, hogy gyokorlatilag is ledöntse a válaszfalat a zsidók és pogányok között, amikor hatályon kívül helyezi a mózesi törvényt. Péter levelében (I. 2,9) pedig már új választott népről van szó, amelynek jellemzője nem a testi leszármazás, hanem Isten nagy tetteinek hirdetése. Az egyház missziójának tisztázásában kezdettől fogva helyet kapott a szeretet gondolato. Az Atya szeretetét akarták utánozni, amellyel az emberek felé fordult. A 2. Vatikáni zsinat missziós dekrétumában szintén helyet köp ez a motívum (nr. 12). De hivatkozik arra a szere- tetre is, amellyel az egyház tagjai Istent szeretik. Ez ösztönzi őket arra, hogy osszák meg minden emberrel a jelen és a jövő élet lelki javait (nr. 7.). Ügy, mint ahogy Péter apostol megkívánta, hogy o hivők Krisztus jóságát és szívélyességét éreztessék még a közömbös és ellenséges környezetben is (Pt 2,12), vagy ahogy Pál apostol visszautasította azt a vádat, hogy őt személyi érdek, vagy anyagiasság vezeti oz evangélium hirdetésében. Munkájának rúgója Krisztus szeretete volt. Teológiailag az atyák idejétől fogva világos volt, hogy a misszió nem más, mint az egyház katolicitásának, egyetemességének megvalósítása a történelemben. De amint a katolicitás gyökere az ember és a kozmosz természetében van, úgy a misszió is az embernek Istenre és az egyházra való ráirányulásából, illetve az ezt érintő egzisztenciális helyzetéből vezethető le. Az emberben megvan az alapvető ráirányulás a transzcendens célra, s a kegyelem csírái is ott működnek az életben és a különféle vallások törekvéseiben. Ezek arra várnak, hogy aktualizálódjanak, s hogy megkapják o kibontakozás lehetőségét. Amellett az ember min­denütt megéli a bűnnek, a gonoszság hatalmának a terhét, s ettől is szeretne szabadulni. Isten országának hirdetése ezt oz örömhírt közli az emberrel. Ebben részben már benne van a felelet arra a modern ellenvetésre is, hogy miért kell misszió, ha a jóhiszemű emberek mindenütt üdvözülhetnek. A misszió az isteni kinyilatkoztatás közvetítésével nem egyszerűen az örök üdvösséget ajánlja fel, hanem oz ember földi életét akarja krisztusi magaslatra emelni, hogy öröme és reménye legyen, s valamit elővételezzen az örök élet teljességéből. A misszió címzettje A címzett minden ember, aki még nem ismeri az evangéliumot. Ez kitűnik Krisztus paran­csából. De nem az elvont emberi létről van szó, hanem a konkrét emberről, aki személyes szabadsággal, méltósággal rendelkezik, s aki konkrét történelmi és társadalmi adottságok között él. A hozzá való közeledés módszerét abból kell levezetni, hogy az üdvösséget isten, a Teremtő ojánlja fel, aki az embert szabadnak, az igazság keresőjének és a szeretet hor­dozójának teremtette. Az evangélium a természetes embert akarja tökéletesíteni, nem pedig emberi méltóságából kiforgatni. Isten olyannak teremtette az embert, hogy a másik személy felé nyitott legyen, megvan benne a szellemi értékek közlésének és elfogodásának képessége. Tud kérdezni és várja a feleletet. A vallási missziónak azt kell érzékeltetnie, hogy végső fokon Isterv tárult ki előtte, ő üzen, ő ajánlja fel szeretetét. Azért itt figyelembe kell venni mindazt, amit a teológia az emberről, mint oz ige hallgatójáról elmond (K. Rahner, Hőrei des Wortes, 1963; P. Rossano, Man and Religion, Roma, 1971). Tudni kell azt is, hogy az em­ber soha nem élt a tiszta természet állapotában, hanem mindig megvolt a meghívása az örök életbe, és nem hiányzott a kegyelmi segítség sem. A 2. Vatikáni zsinat úgy fejezi ki magát, hogy „Isten rejtett módon mindig jelen volt az emberiség életében”. Amennyiben pedig elővételezte a megváltás kegyelmeit, annyiban az ember részese volt a húsvéti misz­tériumnak, s a Szentlélek hatását is érezhette. Valamilyen természetfölötti szituáció tehát mindenütt előkészíti az isteni szó hirdetését és befogadását. Viszont a drámai feszültség abból adódik, hogy állandóan jelen van a bűn romboló hatása is, annál inkább, mivel az át­eredő bűn az embert természetes képességeiben is megsebezte. Amíg valahová el nem érke­zik a kinyilatkoztatás, az a „tudatlanság ideje” (ApCsel 17,30), s ott különös szükség van „Isten türelmére” (Rám 3,26). Az ember ilyen állapotban az isteni gondviselés tárgya. Kétség­telen, hogy az ember önmagában homo reiigiosus, de transzcendens igényét és igazságra való törekvését elferdítheti a tévedés, az ösztönösség, a kulturális vagy társadalmi hagyomány. Azt mondtuk, hogy bizonyos természetfölötti hatás átjárja mindenütt a konkrét társadalmat és az egyes személyt, de hogy milyen közvetlen kapcsolat áll fenn az általános isteni gond­viselés és az evangélium között, azt nem könnyű eldönteni. Lehet azt állítani, hogy az evan­gélium nyíltan azt adja, ami burkoltan benne van az emberi törekvésekben? Ezek a szembe­állítások, hogy burkolt és nyílt, tudat alatti és tudatos, általános és kifejezett, túlságosan 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom