Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Izgalmas lehet-e a krisztusi élet
úttal közösségi is. Közösségi voltát egyrészt az életre váltandó mondatok közös megválasztása biztosítja, másrészt az ige életre váltásában szerzett lelki élménynek közös megbeszélése. AZ IGE MEGVÁLASZTÁSA. — Az igével kapcsolatban először is felmerülhet o kérdés, hogy milyen szempontok alapján válasszuk ki azt. — Mivel a hitoktatásnak megvan a maga rendszere, tehát a szentírási mondatok megválasztása általában természetszerűen ehhez alkalmazkodik. Fontos azonban, hogy a mondatok, különösen eleinte, konkrétak legyenek, azaz a tennivalót érthetően fogalmazzák meg. Például: „Amit akartok, hogy nektek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek nekik’’; „Szeressétek ellenségeiteket’’; „Adjátok el, amitek van”. Ezek által a kezdő közvetlen indítást kap a cselekvésre, s így megízleli, hogy menynyire tettekre váltható és izgalmas az evangélium. így rövidesen kialakul benne a képesség, hogy elvontabbnak tűnő mondatok életszerűségét is érzékelje. Természetesen itt is szükség van a változatosságra. Ezért olykor néhány hétig abba kell hagyni ezt a gyakorlatot, majd újból neki lehet fogni, valamilyen újszerű tennivalóra irányítva a figyelmet. — Az alapvető cél azonbam az, hogy már a gyermekek is megsejtsék: ha a külön kitűzött mondatra ügyelést egy-egy időre el is hagyják, a főporancs szellemében való életet sohasem lehet abbahagyniok. A keresztény Isten- és emberszeretet összefoglalását és újszövetségi szemléletét talán legkonkrétabban, pedagógiai célúknak legmegfelelőbben ez a mondat fejezi ki: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek..." — Megfelelő irányítás után ez a mondat mind az általános iskolások, mind a nagyobbak életébe oly mélyen beleivódott, hogy egyrészt a Szentírás egyéb tanításait is ennek a szellemében értik meg igazán, másrészt ha nincs más igéjük, akkor is ösztönösen visszatérnek ehhez. Felmerülhet valakiben a kérdés, hogy az itt vázolt módon nem atomizálódik-e a Szentírás holmi mondatocskákká. — Említettük, hogy a mondatok a rendszeres hitoktatásra épülnek és azt feltételezik. Másrészt azonban — amint Szent Ágoston írja a Keresztelendők Oktatásáról szóló írásában — a hitoktatás végső célja az, hogy a szeretetre elvezessen. „A sze- retetet tűzd ki végső célod gyanánt, erre vezess vissza minket, amit elbeszélsz" — írja Ágoston. Ha a gyermek egy-két hétig ténylegesen életre váltja például azt a mondatot, hogy „szeressétek ellenségeiteket", akkor nagyon sokat megértett a kereszténység lényegéből. De itt még többről is van szó. A Szentírás azt mondja, hogy „Aki szeretetben él, Istenben él és Isten él benne" (1Jn 4,16). Akiben Isten él, az mélyebben megismeri Isten titkait, mint bárki más. — A Szentírás állítja, hogy Isten bensejét nem ismeri más, csak a Lélek és az, akinek a Lélek kinyilatkoztatja (1Kor 2,10k). Valóban azt tapasztalhatjuk, hogy a gyermekek vagy a felnőttek a Szentírás szeretetigéit életre váltva oly mély kapcsolatba kerülnek Jézussal, hogy megvalósulva látjuk Jézus ígéretét: „Aki szeret, annak kinyilatkoztatom magam" (Jn 14,21). A TAPASZTALATOK MEGBESZÉLÉSE. — Az itt ismertetett gyakorlatban rendkívüli jelentősége van a lelki tapasztalatok rendszeres, közös megbeszélésének. Lássuk, mit értünk a tapasztalatok megbeszélésén, hogyan történik ez és mi a jelentősége. Különböző közösségekben szokás az, hogy „házi feladatul” egy szentírási részt adnak fel átgondolásra, s azt megbeszélik a következő órán. A mi esetünkben azonban nem egy részlet átgondolása által szerzett élményeket beszélünk meg, hanem azt, hogy a Szentírás szavait hogyan sikerült tettekre váltani, illetve, hogy az isteni igéből táplálkozó élet milyen gyümölcsöket termett. — A lelki tapasztalatokról való beszélgetés sok gyakorlati kérdést vet föl. Sokan amikor erről hallanak, azonnal megjegyzik, hogy az ő közösségükben ez megvalósíthatatlan, mert ott nem mernek megszólalni a résztvevők. Lássuk, hogyan alakul ki a tapasztalatokról való beszélgetés. Az alsós általános iskolások többnyire könnyen elkezdenek beszélni tapasztalataikról. Eleinte szerencsés az óra előtt néhány gyermektől négyszemközt megkérdezni, hogy neki sikerült-e tennie valamit, és mit. Pozitív válasz esetén megkérhetjük őket, hogy mondják el majd a közösség előtt is élményüket. Ha pedig ketten-hárman elkezdenek beszélni, akkor a többiek általában már könnyen folytatják a beszámolókat. Ifjúsági közösségekben vagy felsőtagozatos hittanokon a tapasztalatokról való beszélgetés ugyancsak könnyen kialakulhat. De ha a gyermeki közösségeknél igaz az, hogy erre a gyakorlatra csak az tud elvezetni, aki önmaga is eszerint él, úgy az ifjúsági vagy felnőtt közösségek esetében ez még sokszorta igazabb. Mert e közösségek tagjainak zárkózottságát éppen, az nyitja meg, hogy elsőnek maga a hitoktató beszél nyíltan és közvetlenül saját tapasztalatairól. — Miért elengedhetetlen ez? Mert oz ember zárkózott. Az emberi személyt az nyitja meg, ha valaki nyitottan közeledik hozzá, és az ember érzi, hogy a nyitottságra a megnyílás a méltó válasz. — Egy hittanos közösség nyitottságának tehát első feltétele ma62
