Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - FÓRUM - Pálvölgyi Gyula: Teológiai vélemények a szexualitásról
„Azokban a levelekben, melyeket a Svájci Püspöki Zsinat (1972) számára küldtek a hívek, visszatérő ismétlésként írják: Az egyháznak túl kell jutnia a csupán tiltó és parancsoló erkölcsiségen és az embert igazi saját felelősségvállalásra kell vezetnie ..........Az Evangélium á ltal meghatározott etikának nem lehet megelégednie csupán parancsokkal és tilalmakkal, sokkol inkább az emberi szexualitás pozitív értékeit kellene felmutatnia. — Krisztusra, az ő tanítására és szeretet-életére kellene irányulnia, megbízható indítékokat kell kidolgoznia és így a lelkiismereti fejlődéshez hozzá kell segítenie. ... De ez ellen a „felelősség-erkölcs”-re törekvés ellen is szólnak bizonyos meggondolások. Igen határozottan elutasítják ezt azok, akik már előre kizárják a megegyezés lehetőségét a „hagyományos egyházi tanítás" és az úgynevezett „új erkölcs” között...........Mások elism erik ugyan, a „felelősség-erkölcs” kívánsága jogos, de veszélyt látnak abban, hogy világos, objektív parancsok és tilalmak nélkül a szubjektív megítélésnek adunk támogatást. Ismét mások azt veszik fontolóra, hogy a felelősség mindig személyes érettséget is feltételez és ez ma sokkal nehezebb, mint korábban volt, amikor az ember „anélkül, hogy sokat kellett volna gondolkodnia, tudta még a szilárd erkölcsi felfogáshoz magát tartani............Egy b adeni ifjúsági csoport így fogalmazta meg indítványát a Svájci Püspöki Szinódus számára: — „Ha valaki szeret, annál természetes, hogy ezt ki is mutatja, egészen a legvégső fokig, a nemi egyesülésig. Az emberek közti kapcsolatban nem lehet a testi és szellemi összetevőket egymástól teljesen szétválasztva szemlélni. A szeretet jelei sokfélék, ezek fokozatosan vezetnek (kézfogás, csók, petting) egészen a nemi egyesülésig.”............A fiatalok ilyen nézete t öbb helyen ütközött heves ellenállásba. Bár feltűnő, hogy a Svájci Püspöki Szinodushoz intézett levelek csak ritkán foglalkoznak közvetlenül a házasság előtti szexualitás problémájával, de ahol mégis ez történt, többnyire figyelmeztetően, tartózkodóan. Például így írtak: — „Milyen gyakran .esküsznek’ egymásnak kölcsönös hűséget egy ismeretségnél, és már rövid időn belül egy másik partnert látunk, aki egyiküknek jobban megfelel, és a nemi kapcsolat ezzel folytatódik tovább. Ugyanez később aztán a házasságban is megismétlődhetik; hiszen ha az ember nem tanulta meg azt, hogy uralkodjék magán, mindig korlátlanul követte ösztöneit a „szerelem” neve alatt. Az ebből származó házassági konfliktusok tapasztalhatók a válóperes bíróságon.”5 „Aki emberi cselekvéseinket meghatározó értékek véges voltát elismeri, annak alapvetően nyitottnak kell lennie a körülmények figyelembevételére, vagyis az ellentétesen ható értékek mérlegelésére. ... Azzal, hogy megengedték a termékenységet bizonyos idők megválasztásával szabályozni, közvetve elismerték a nemzés relatív értékét, de hogy a fogamzásgátló eszközök használatának erkölcstelenségét továbbra is változatlanul fenntarthassák, visszanyúltak a természettörvényekben és a természetes időkben megnyilvánuló Isten akaratához. („Deus ... naturales leges ac tempóra fecunditatis... disposuit”) Itt az erkölcsi ítélet már nem éppen az értékítéletekre utal, hanem az emberi felelős cselekvés biológiai törvényszerűségek megtartására lesz kötelezve. Emiatt a „Humanae vitae” már oly sok oldalról kapott kritikát, hogy itt nem akarjuk megismételni a már régen elmondottakat. Csak azt kell világosan hangsúlyozni, hogy ez a szemlélet a létező rendnek és a megvalósítandó rendnek azonosítását jelenti úgy, ahogyan azt a katolikus hagyomány egyébként nem ismeri. Az emberi cselekvést jogosan ítéli meg a hagyomány az objektív értékítéletek szerint; — itt azonban nem az értékítélet a döntő, hanem a természetes és mesterséges előidézés közti különbség. Itt tehát egy biológiai tény normaszerűségét állítják.”6 „A teológusnak nem szabad elpihennie abban a veszedelmes magatartásban, hogy az „immun-stratégia” módszerével ne vegyen tudomást a témáját érintő természettudományos eredményekről és visszavonuljon a tisztán teológiai forrásokhoz. Ilyen érvelés — melyben kizárólag az objektív, hagyományos tanítóhivatali érvelést használták fel — található az 1975. dec. 29-én kiadott római nyilatkozatban, mely a masturbáció megítélésével foglalkozik. Ez azt mondja: „Bármilyen értékűek volnának is bizonyos biológiai vagy filozófiai természetű érvelések, melyeket olykor a teológusok felhasználnak, tény az, hogy mind az egyházi tanítóhivatal hosszú és állandóan azonosan maradó hagyománya, mind a hívek erkölcsi érzéke sohasem késlekedett megbélyegezni a masturbációt, mint igen súlyos, rendellenes cselekvést." (9. p.) Az olyan etikai érvelés, amely nem törődik a teológián kívüli eredményekkel és az erkölcsi normák megokolási összefüggéseivel, az az ideológizálás gyanúját kelti. Ahol az erkölcsi normákat és értékeket egyszerűen kihirdetik, nem törődve sem dzok biológiai megalapozottságával, de a megvalósíthatóságukkal sem, ott az ember már nem lesz igazságos az emberi élet valóságával szemben ............A bibliai mondás: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket" ( Mt 7,16) megköveteli, hogy vizsgáljuk meg a mindenkori magatartás következményeit. A teleologikus érvelés megkísérli, hogy ennek az igénynek megfeleljen. A különbséget nem ismerő túl nagy követelmények az emberrel szemben igen kérdéses értékű komplex bűntudat33
