Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Sólymos Szilveszter: Az új római misekönyv teológiája és lelkisége
Az Ordo missae egy másik „újítása" a már Nagy Szent Gergely idejében elhagyott Hívek könyörgéseinek visszaállítása. Ebben a hívőknek, mint isten népének papi közössége lép előtérbe, ahogy az ÁR 45. pontja is írja: ,,A Hívek könyörgésében Isten népe saját papi szerepét gyakorolva imádkozik minden emberért." — Ha a két misekönyvet kézbevesszük, az is feltűnik, hogy az 1970-es nem teljes misszálé, hanem elsősorban a pap szövegkönyve; Radó Polikárp ezért minősítette az új misekönyvet Sacramentarium Vaticanumnak. Az olvasmányok, válaszos énekek, Hívek könyörgése tehát más könyvben találhatók. És ennek nem annyira praktikus, mint inkább elvi magyarázata van. Ez a különbségtétel egyrészt utalni kíván az igeliturgia és az eukarisztia liturgiájának kettősségére: különböző helyen, lehetőleg más személyek végzik; főképpen azonban arra utalnak, hogy az eukarisztikus ünneplést a hierarchikusan szervezett egyház végzi. Nem ártana tehát tudatosítani, hogy a laikus szolgálattevők szerepe elsősorban nem gyakorlati szempontból kívánatos (kímélni az amúgy is nagyon igénybe vett papot stb.), hanem éppen a hierarchikusan tagolt egyházi szervezet ábrázolására. Jelentős újítás és az új misekönyv spiritualitásának közösségalkotó mivoltához tartozik a kiengesztelődés ritusa. — Az eukarisztia ünneplése mint Krisztus egyetlen kiengesztelő keresztáldozatának jelenné tétele lényegében a kiengesztelődés áldozata: az Atya Jézusban felkínálja nekünk a kibékülést. A mise menetében erről tanúskodnak a különböző bűnbánati elemek, kezdve a bűnbánati aktustól az Agnus Dei-ig és a Domine non sum dignus-ig. Ezek a szövegek — ideszámítva a Felajánló könyörgések jelentős részét is — ősi egyházi hagyomány alapján nemcsak egyszerűen a kiengesztelődésre hívnak fel, hanem bűntörlő erővel is rendelkeznek. A szentmise mint Krisztus megváltó halálának állandósítása a bűnök megbocsátásának is forrása. Az egyház az eukarisztia ünneplésénél úgy áll előttünk, mint az üdvösség misztériumának ős-szentsége, amikor az Istennel való kiengesztelést a szentmisén keresztül is munkálja. Az új misekönyv arra is törekedett, hogy a bűnnek és a kibékülésnek szociális és egyházi dimenzióját is kifejezze. Minden bűn egyszerre vétek Isten ellen, és ugyanakkor az egyházi közösséggel szemben is. A szentmisén való tudatos részvétel megkívánja, hogy a hívők Istennel és egymással is készek legyenek kibékülni. (Jó lenne, ha a kölcsönös kibékülésnek tudatosítása a szentmise keretében nem csak általános szóbeli megfogalmazásban, hanem konkrét, külső jelekben is megmutatkoznék, — pl. kölcsönös kézfogásban.) Utalnunk kell még a szentmise lakoma-jellegének fokozottabb hangsúlyozására is. Ezt a már említett áldozási epiklézisek, a Felajánló és Áldozás utáni könyörgések gyakran meg is fogalmazzák, — A lakoma-jelleget van hivatva elmélyíteni a két szín alatti áldozás lehetősége, valamint a misén konszekrált ostyával való áldozás is. — A múltban a lakoma-jelleget a valóságos jelenlét egyoldalú hanqsúlyozása bizonyos fokig háttérbe szorította; ennek lett következménye a szentáldozások visszaesése. Az új misekönyv az eukarisztikus jelenlét kibővítését szolgálja azzal, hogy gazdagabban teríti meg az „ige asztalát". Krisztus jelen van szavában is, övéihez szól amikor az írásokat olvassák a szentmisében. Az olvasmányok tehát nem csupán informatív szerepet töltenek be, nemcsak a hitbeli tudást fejlesztik, hanem hivő befoaadásuk által a közös'éoet iohhan bekapcsolják az üdvösség-misztériumába. — Az egyházatyák nagyon reálisan élték át Krisztus jelenlétét igéjében, és joggal beszélnek az igével való áldozásról is. Krisztus szavát éppoly kevéssé szabad elhanyagolni, mint testét. „A keresztény embernek abból a kehelyből kell inni, mely az evangélium szentségével és igéjével van tele, mert mindkettőben Krisztust issza” — írja Szent Ambrus (In Ps 1,33). — Áz új miseliturgia tudatában van ennek, — ezért is részesíti az evangéliumos könyvet is tiszteletben. Az igeliturgia és az áldozat litur- gája így is szorosan összefüggő egyetlen istentiszteletté kovácsolódnak össze. A résztvevőknek már az igeliturqiában meg kell nyílniok Krisztus számára. — Elmondhatjuk tehát, hogy az új misekönyv szemlélete egyáltalán nincs az eukarisztikus áhítat ellen, hanem annak kibővítését és megtermékenyítését hozza magával. Az új misekönyv mint a lelkiség alakítója Ha az új misekönyvben a lelkiséget alakító vonásokat akarjuk kiemelni, akkor elsősorban a misekönyv egyetemes, azaz katolikus jellegére kell utalnunk. „A szentmisében megváltásunk misztériumait az év folyamán úgy ünnepeljük, hogy azok bizonyos módon jelenlévőkké válnak számunkra" (ÁR 1.). Itt kínálja fel az Atya az üdvösséget Fia kereszthalálának elfogadásával, amennyiben ezt az áldozatot az egyház által megjeleníti, állandósítja, hogy abba belekapcsolódhassunk. Az egyház az üdvösségnek erre az ajánlatára válaszol, amikor mindenkit meghív dicséret- és hálaáldozatára. A szentmise ünneplésére mindenki magával hozza személyes hitét és leíkületét. Az ünneplést vezető papnak arra kell törekednie, hogy a híveket a maguk sajátos és egy245
