Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Sólymos Szilveszter: Az új római misekönyv teológiája és lelkisége
oldalúan szubjektív beállítottságából az egész egyház imájában való bensőséges részvételre vezesse el. Erre szolgálnak a rövid bevezetések: a szentmise elején, a bűnbánat indítása előtt, az olvasmányok előtt stb. Hasonlóképpen a Könyörgés előtti, valamint az olvasmányok és áldozás utáni csendet úgy kell felhasználni, hogy az alatt a hívek személyes vallásossága ötvöződjék az egyház szövegeiben megforgalmazott gondolatokkal. A szövegek egyetemes érvénye megóv a túlságosan szűk és szubjektív lelkülettől. A liturgia reformja a húsvéti misztériumot tudatosan kívánta lelkiségünk központjába helyezni. Kiemelte ezt az egyes szentségek rítusában is, de különösen az egyházi évben, amely így ismét krisztusközpontúbbá vált. Tette ezt a szentek ünnepeinek rendezésével, némi megritkításával, — de talán még inkább azzal, hogy gazdagabbá tette a húsvéti idő miseszövegeit. Amíg régen a szent ötvennapban csupán a vasárnapi misék ismétlődtek, most a hét minden napjának saját miséje van, páros és páratlan heteken ismétlődően. Hogy milyen tudatosan vannak ezek a miseszövegek összeállítva, ahhoz elég a Kezdőénekeket és Áldozási énekeket megfigyelni. Sajnos — és ez áll az egész misekönyv népénekkel helyettesíthető szövegeire —, az új misekönyv lelkisége könnyen elsikkad, mert az ezeket helyettesítő hagyományos népénekek messze állnak a liturgikus szövegek mondanivalójától. Az egyház kapcsolata a világgal, imája a világért A Gaudium et Spes zsinati rendelkezés 1. pontja tudatosítja számunkra, hogy „a keresztény közösség bensőségesnek és szorosnak érzi azt a kapcsolatot, amely őt az emberiséghez és annak múltjához fűzi." — Az egyház kapcsolata a világgal sajátosan tükröződik az új misekönyvnek az Alkalmi misék és könyörgések c. részében. Kár, hogy ez a misekönyvnek legkevéssé ismert és tudatosan használt része. Felosztása az Egyetemes könyörgések fohászainak sorrendjében van: 1. az egyház szükségleteiért; 2. közügyekért; 3. különféle nyilvános alkalmakra; 4. sajátos szándékokra. Néhány változásra érdemes felfigyelni. A régi misekönyv egyes rosszul hangzó, időszerűtlen könyörgései kimaradtak: így pl. Ad repellendas malas cogitationes (A gonosz gondolatok elűzéséért); Pro peste animalium (Pusztító járvány idején); ugyancsak nehezen lehetett volna a Zsinat szellemével egybehangzóan meghagyni a Contra paganos (Pogányok ellen) c. miseszöveget. A megfogalmazásban történt változtatások az alaposabb összehasonlításnál jól észlelhetők. Általában sokkal inkább személyesek, mint eddig voltak. így most pl. a „Hitszakadás megszűnése” helyett a „Keresztények egységéért” mutatunk be szentmisét; az „éhínség idején” helyett meg „azokért, akik éheznek”. — így sokkal inkább a konkrét ember kerül előtérbe. — A különféle alkalmakkor mondható misék nagy része régen egyéni je'legű volt, ezek most sokkal inkább közösségi igényt tükröznek. A egyház a világért van. A keresztény ember a világban él és mélységesen érdeklik mindazok a problémák, amelyek az emberi szívet foglalkoztatják: szolidárisnak érzi magát a világban élő testvéreivel. Éppen ezért az új könyörgések gyakran földi problémákkal fogialkoznak. Csak néhány cím: Az emberi munka megszentelésére; Vetés idején; Menekültekért és száműzöttekért; Az egyetértés ápolásáért stb. Az új szövegekben az ima teológiájának új szemlélete fedezhető fel. Az ima célja nem az, hogy Istent változtassuk meg, hanem inkább az emberi szívet, a kérelmezőét. Az ima nem lehet kitérés a problémák megoldása elől; az embernek az imában kell ráébrednie, hogy van Teremtő és Megváltó Istene, aki gondját viseli. Az ima dialógusában kell annak tudatosodni, hogy az ember nem háríthatja át Istenre a megoldandó feladatokat, mivel az ima által társai leszünk Annak, aki hatalmával és szeretetével mellettünk áll. — A liturgia az a kiemelt hely, ahol az egyház és a világ találkozik. Az egyház és a világ közötti kapcsolat soha nem lehet szorosabb, mint amikor a világ számos gondja az egyház imájának tárgya; — amikor a keresztények minden testvérük érdekében Jézus Krisztushoz fordulnak. Az egyház missziója válik világossá, amikor a liturgia mindent Istenhez visz vissza, és a mindenséget Istennek szenteli. Az új misekönyvről közel sem soroltunk el mindent, ami abban valóban újszerű. így például nem említettük a népnyelvet, amely már annyira természetes számunkra. Célunk az volt, hogy rámutassunk néhány szempontra, melyek a 2. Vatikánum misekönyvének további tanulmányozására ösztönözhetnek. Úgy vagyunk az új misekönyvvel is, mint amikor az építés befejeztével lebontják az állványzatot és átadják a házat a lakóknak. Az új misekönyv „épületét” is most kellene egyre inkább birtokba venni, alaposan megismerni. katekétikai és lelkipásztori és egyéni lelkületűnk szempontjából kiaknázni, VI. Pál pápa az 1969-es Missale Romanum c. Apostoli Rendelkezését így fejezi be: „Az új misekönyvet fogadják úgy, mint valamennyiünk kölcsönös egységét tanúsító és 246
