Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE NEMES NAGY ÁGNESSEL - Széll Margit: A létkérdések és a vers
I TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE HEMES KEGY ACNES ÍRÓVAL A LÉTKÉRDÉSEK ÉS A VERS Mi nyitott „Teológiát" írunk. A szakszerűből ismételten kilépünk az emberibe: a művészetbe, az irodalomba, a mindennapokba, hogy ott beszélgessünk Istenről, találkozzunk Istennel. Most Nemes Nagy Ágnes írónőtől, az irodalom kiváló ismerőjétől, a költészet pontos elemzőjétől kértünk szót. Gyakran veszem kézbe a „64 hattyú" című tanulmánykötetét, mert segítségével kitekinthetek a nyelv, a líra, az archaikus és a modern művészet, egyáltalán az emberi érzések világába. Mindannyiunknak nélkülözhetetlen az ilyen kitekintés a hit tanításának elmélyítésénél éppen úgy, mint a keresztény cselekvésben. Széli Margit A „64 hattyú" című tanulmánykötetében az írónő nagyon találóan jellemzi a klasszicizmust és a romantikát. De úgy látom, hogy ezzel még többet is akar mondani, amint a két, sajátos irányzatot így kapcsolja össze: „És újra meg újra eszembe jut a Fritz Strich-féle meghatározás: a klasszicizmus jegye a Vollendung, a tökéletesség, a romantikáé pedig az Unendlichkeit, a végtelenség. Azt mondja Victor Hugo, hogy az újkori építészet utolsó nagy tette az volt, mikor Michelangelo a Parthenon falaira rátette a Pantheon kupoláját és így létrehozta a Szent Péter templomot. Hát igen! Valami effélét kellene csinálni... Az Unendlichkeitet megkupolázni a Vollendunggal.” Kérdésem, hogyan tágítható ki a végtelenség és a tökéletesség irodalmi szemlélete az ember egész életére? Ha a szó szoros értelmében értjük a fogalmakat, akkor sehogy. A tökéletesség és a végtelenség is olyan szélső értékek, amelyek az ember számára elérhetetlenek, csak mint limesz-értékek, irányulások szerepelhetnek az életben. De mint ilyenek, aztán nagyon fontosak. Mindig hittem benne, hogy a v á g y olyan lényeges az ember életében, mint a tény. Az olyan nagy, betöltetlen vágyak, mint ez a kettő is, egyenesen segítőink életünk célra rendezésében, — még akkor is, ha kimondatlanul, öntudatlanul vannak jelen bennünk. Ahogy Babits Mihály mondta: A Sarkcsillag iránt is azért lehet tájékozódni, mert magasan van. A romantika meg a klasszicizmus — véletlenül (vagy talán nem is véletlenül, de ezen most nem vitázunk) — elég élesen eltérnek a két fogalom felhasználásában, lényegüknek lényegükké tételében, az egyik az egyikhez, a másik a másikhoz szegődve, de „az” emberben bizony közel esik ez a kettő egymáshoz, gyakran átfedik egymást, hiszen létünk szélső dimenzióihoz tartoznak, abba a lelki sávba, ahol legmagasabb értékeinket tartjuk. És ha innen nézzük a tökéletesség és a végtelenség fogalmát, és nem az irodalomtörténet felől, nem is látok bennük ellentétet, inkább valami komplementaritást. Lehet tökéletes valami apró dolog is, mondjuk, egy juharfalevél a maga módján. De éppen tökéletességénél fogva mindjárt valami beláthatatlanra, határtalanra nyit kilátást, talán a I é1 törvényeire. A mindenkori emberiségnek csupán belső igénye lenne-e a létnek és a lét törvényeinek ez a vágyakozó kutatása, vagy tudatosan tör-e a tárgyi valóság télé. — Ezt kutatja az Írónő a szakrális ősszertartások bűvös igéin meditálva: „Talán már a mágikus világszemlélet alig-született művészeteinek csecsemő-arcán is ott volt a jegy, ...hogy nagy hatással vannak az emberi tudatra, anélkül, hogy életfontosságú funkciókkal szoros kapcsolatban volnának... Az altamirai barlang (embere) ...úgy tesz, mintha csakugyan vadászatról, halálról, feltámadásról volna szó." — A művészet születése vajon nyújt-e vallási élményt az alkotó embernek? — Ügy látom, tanulmánykötete egy másik helyén kapunk erre választ, a vers célja magyarázatában. „A vers részben kegyelem, részben felfedezés, részben harc a valamivel-több kicsikarásáért, egy talpalatnyi föld elhódításáért a tudattalantól ...” A vers mégis képes ráismer20
