Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 4. szám - KÖRKÉP - Király Ernő: Az evangéliumi szegénység pápája: XXIII. János

Közömbösség önmagával és a földi dolgokkal szemben

Az evangéliumi szegénységhez nem elegendő a Gondviselésbe vetett mélységes bizalom. Szükséges ehhez a közömbösség a földi dolgokkal szemben és önmagunk kicsinységének alázatos elfogadása. Roncalli erről elmélkedik azon a lelkigyakorlaton, amelyen tízéves papi évfordulója alkalmából vett részt.

„A papi méltóság, a sokféle kegyelem, amelyben a tíz év alatt részesültem, lehetővé tették számomra, aki kicsiny és szegény teremtmény vagyok, hogy énemet kioltsam. Erőimet csak arra kell fordítanom, hogy szerényen és egyszerűen együttműködjek Krisztus országának építésén gondolataimmal, tetteimmel, rejtett jófeltételeimmel, és mindezt egyre erőteljesebben kell gyakorolnom" (LN 215. o.).

Más helyütt ezeket írja lelki naplójában:

„Az ember soha nem olyan nagy, mint amikor térdel. Tartsuk ezt jól emlékezetünkben. Tehát nem a tudomány a csúcsa a nagyságnak és a dicsőségnek, hanem önmagunk megismerése, saját semmiségünk Isten előtt, az a tudat, hogy szükségünk van Istenre, aki nélkül mindig nagyon kicsinyek vagyunk még akkor is, ha az óriások magasságába emelkedünk" (LN 140. o.).

Az első világháború utáni első lelkigyakorlaton ezek a gondolatok további vonásokkal gazdagodnak. A háború alatt katonai kórházban dolgozott, súlyos sebesülteket ápolt, gyóntatott. ,,A szenvedések látványa, a végiggyóntatott ezer és ezer katona, a kezét kereső hidegülő szorítások, s megaláztatások megérleltek" (Ijjas: Isten igaz embere 113. o.). „Kész vagyok arra, hogy azonnal és vonakodás nélkül mindent elhagyjak és azon akarok fáradozni, amíg élek, hogy megőrizzem a minden személyes birtoklástól való elszakadás készségét. Ez alól a legkedvesebb dolgok sem lehetnek kivételek" (LN 222. o.).

A következő mondatokat a háborús élmények is érlelték, az a sokszor visszatérő tapasztalat, hogy mennyire elenyésző értéke van a földi javaknak, és a hivő ember mégis gazdagnak és megbékéltnek tudhatja magát.

„Milyen igaz az, hogy az embernek teljesen az Orra kell bíznia magát, hogy úgy érezze, el van látva mindennel. Szemeim előtt naponta megismétlődik, a .semmivel sem rendelkezni’ és mégis .mindent birtokolni' (LN 223. o.) (vő. 3Kor 6,10)." Püspökszentelési lelkigyakorlatán is tovább foglalkoztatja a lelki kicsinység és a világgal szembeni közömbösség gondolata. Ezeket mint püspök is meg akarja őrizni szívében.

„A világnak már nincs vonzása számomra. Csak Istenhez akarok tartozni, azt akarom, hogy az ő világossága hasson át, amellyel irgalmasságában elárasztja egyházát és a lelkeket" (LN 229. o.).

Párizsi nuncius korában, amikor úgy érzi, hogy mint öreg embernek már nem lehet sok ideje hátra itt a földön, a misztikus halálról elmélkedik.

„A misztikus halálnak ez az állapota ma döntőbb módon, mint valaha, a föld minden kötelékétől való elszakadást jelenti számomra. Elszakadást önmagámtól, hajlamaimtól, a tisztelettől, a sikertől, anyagi és szellemi javaimtól, tökéletes közömbösséget és függletlenséget mindennel szemben, ami Isten velem kapcsolatos akaratának nem felel meg” (LN 295. o.).

A külsőségek, a dolgok, az ember parányiságáról akkor sem feledkezik meg, amikor már Szent Péter utódjának székében ül. Nem igényel magának semmit, nem ragaszkodik semmihez, továbbra is kicsi, egyszerű embernek tartja magát.

„Amióta az Úr engem, a nyomorultat erre a nagy szolgálatra hívott meg, úgy érzem, nincsenek saját magamnak fenntartott területek az életemben. Családhoz, otthonhoz, a hazához és különösen a tudományos irányokhoz és tervekhez, még ha jók is, nem kapcsolnak egyéni érdekek. Jobban, mint valaha, Isten méltatlan és alázatos szolgájának vallom magam, a szolgák szolgájának" (LN 321. o.).

Ennek a szemléletnek, lelkiségnek természetes következménye, hogy idegenkedik a pompától, a tisztelettől. 1903-ban éppen Rómában van, amikor VII. Edward angol király az olasz fővárosba látogat, és így tanúja lehet a királyi udvartartás pompájának. E káprázatos külsőségek nem ragadják magukkal, inkább hiábavalóságukról elmélkedik.

„Ezt az embert magas hullámokban veszi körül a világ lármája. Csodálják elegáns öltözetét, pompás kíséretét. A világ azt hiszi, hogy ennél szebb és nagyszerűbb semmi sem lehet. Nem gondolnak arra, hogy már a Monte Mario csúcsán sem lehet semmit hallani és látni abból, ami a városban történik” (LN 149. o.).

A szegénység szeretető

Az előbbiekben vázolt lelkiség biztosítja annak előfeltételeit, hogy a hivő ember nagyra értékelje a szegénységet. Roncalli a Szentszék képviselőjeként tíz évet tölt Bulgáriában.

228