Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: "Láttuk az Atya Egyszülöttének dicsőségét"
TANULMÁNYOK Gál Ferenc „LÁTTUK AZ ATYA EGYSZÜLÖTTÉNEK DICSŐSÉGÉT" A bibliai szóhasználatban a látás legtöbbször a hitbeli megismerésre vonatkozik. Ilyen értelemben „ooiüog az a szem, ameiy lát" (Mt 13,16;. Hogy nem csupán a testi látásról van szó, mutatja az ilyen figyelmeztetés: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek" (Jn 20,29). A vallásos látás vágya már a régi szövetségen végigvonul. Mózes szeretné látni Isten dicsőségét (Kiv 33,18), az imában azt kéri, hogy Isten tordítsa arcát nepe relé (Szám 6,2ö). A próréták küldetése is látomással kezaodik: isten dicsőségé, ereje, szentsége mutatkozik meg kepekDen. Viszont áriái is meg vannak győződve, hogy nemcsak a látás tárgya, hanem a képessége is Istentől van, ezért mondja a zsoltáros, hogy az ember „a te fényedben látja meg a világosságot" (Zsoit 36,10). A kinyilatkoztatás az ószövetségi népnek azt a kiváltságot hozta, hogy valamiképpen szemlélhette Isten dicsőségét tkaood Jahve), amely mint tekinté.y, hatalom és szentség tükröződött a kinyilatkoztatást kísérő jelekben, a teofániákban, a tanításban, a törvényben és a megígért küiomeges gondviseiesoen. izajás pedig arról jövendöl, hogy a Messiás idejében a dicsőség különösen kiaiad Sioma, a nepre, sót azokia a nepekre is, ame.yek eddig nem ismerték istent. Ok is megkapják a látás adományát (íz 66,18—19). Ilyen előzmények után Jézus joggal elválta, hogy hallgatói a szemüket használják látásra, a fülüket hallásra, s eima.asztalta azokat, akik az ég szinéöől következtetnek az időjárásra, de az idők jeleit nem tudják felismerni (Mt 16,4). Arra is rámutat, hogy ez a látás és felismerés teie van misztériummal: „Azért jöttem, hogy... akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek" (Jn 9,39). Az apostoli egyház azonban hamar felismerte a szintézist. Rájött arra, hogy Jézus Krisztusban az Isten Fiát kell meglátni. Viszont ő egyúttal a világ világossága, ő adja a belső fényt a felismeréshez. Őt keliett elfogadni, s az elfogadásban benne volt a felismerés. Az apostolok nem Krisztus tanítását, rendelkezéseit hirdették, hanem őt magát. Róla tanúskodtak, őrá tekintettek vissza, s ebből a visszatekintésből származik a megállapítás: Láttuk az Atya Egyszülöttének dicsőségét (Jn 1,14). A Logos-ének A karácsonyi liturgia az „Ige megtestesüléséről" beszél. A testté levés nem egyszerűen a résznek az említése az egész heiyett, vagyis az emberré levés helyett, hanem inkább a láthatóság, a tapinthatóság kiemelése akar lenni. A kifejezés János evangéliumának elejéről, az úgynevezett Logos-énekből való. A himnusz, a dicsőítő ének az ősegyházban Krisztus istenségének a megvallásához tartozott. Ezt a kívülállók is észrevették. Amikor az ifjabb Plinius, Bitinia helytartója eligazítást kér Traján császártól, hogy milyen magatartást tanúsítson a keresztényekkel szemben, úgy jellemzi őket, hogy „hajnalban összejönnek és Krisztusnak mint Istennek himnuszt énekelnek". Ilyen himnusz található János evangéliumának elején (1,1—18), a Fii 2,5—11-ben, a Kol 1,13—20-ban és az 1Tim 3,lóban. Megtalálható bennük Krisztus misztériumának rövid összefoglalása: örök létezése az Atyánál, földi tanúságtétele és megdicsőülése. A hangsúly természetesen mindig azon van, hogy a Fiú, az örök isteni személy, az Atya képmása, végbevitte a megváltás művét, megdicsőült és uralkodói tisztében lett számunkra az üdvösség forrása. A Filippi levél kiemeli Krisztus emberi engedelmességét, mint érdemeinek forrását, a Kolosszei levélben a hangsúly azon van, hogy az Atya általa és érte teremtett mindent, ezért ő hozta meg a kibékítést is Isten és a világ között. A Timoteusnak írt levél pedig már abban látja cji»«'' csőségét, hogy „világszerte hisznek benne". Az apostoli egyház még nem ünnepelte Jézus születésének napját, ellenben egész eljövetelét epifániának, megjelenésnek, láthatóvá válásnak mondta, szemben a paruziá-
