Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - KÖRKÉP - Seckler, Max - Széll Margit (összeáll.): Számvetésünk a hitről
igényről, ami mindenkit érint, — ez még nagyon kevés. A keresztény igény csak annyiban lesz hitelreméltóvá, amennyiben tárgyi programként is megfogalmazható. Ezt azután vitára bocsáthatjuk ott, ahol az emberiség jövőjéért küzdenek. A további kérdés: Hogyan lehet a hittel és a hit megalapozásával kapcsolatban egy tárgyi programot úgy megfogalmazni, hogy az ne csupán üres formula legyen? — Először is el kell kerülnünk azt, hogy hitünk puszta kijelentés legyen vagy pedig a követelményeknek tekintélyi elven alapuló érvényesítése. A bitnek éppen összemberi és nyilvánosságra szánt rendeltetése miatt nyílt kártyákkal kell játszania. Ez azt jelenti, hogy az embernek nemcsak azt kell tudnia, hogy kinek hisz és miért hisz, hanem hitbeli meggyőződését tárgyi jellegű kijelentéssé kell alakítania. — Másodszor azokat a kijelentéseket, amelyek a tulajdonképpeni keresztény létmagyarázatot és cselekvési programot tartalmazzák, határozottabban és nyíltabban kellene bevetnünk az emberi dialógusba úgy, hogy hatásából az illetékesek is nyugodtan feltételezhessék, a keresztényeknek valóban van igazságérzetük. A keresztény egyházakban észrevehető egy olyan törekvés, amit vallási közvetlenség keresésének nevezhetnénk. Ilyenek például a karizmatikus mozgalmak, nem utolsósorban az ifjúság körében. Itt nemcsak arról van szó, hogy elegük van a hit ésszerű bizonyga- tásaiból, és megalapozásaiból, hanem arról is, hogy az emberek valami többet, és mást keresnek. Hogyan viselkedjék az ilyen áramlatokkal szemben a fundamentális teológia, amelynek az a feladata, hogy a hitet ésszerűen megalapozza? —• Először is ismerjük fel ezeknek az áramlatoknak a létjogosultságát. A keresztény hit intellektuális félreértelmezése lenne az a feltételezés, hogy a hit lényege szerint abban áll, hogy bizonyos teológiai kifejtéseket vagy dogmatikai tételeket igaznak tartsunk. Bármilyen világosak is legyenek a hitbeli fogalmak, éppoly kevéssé pótolhatják a tapasztalati valóságot. Úgy vélem, hogy jelen esetben a vallásos élmény közvetlenségének a vonzásáról van szó, arról az élményről, amely kéz a kézben együtt halad a teológia értelmi munkájával. Ezek között az élmények között található kinek-kinek a saját, — még a sikertelenségét is magába foglaló — megtapasztalása; ennek egészséges módon meg is kell nyilvánulnia. Mindezekből az élményekből a hit több eredetiséget és életszerűséget nyerhetne. A vallásos megtapasztalást sokáig — különösen Schleiermacherre való utalása miatt — túlzottan is mellőzték. A megváltás — éppen időbeli létezésünk miatt — többet jelent, mint valami száraz, értelmi hitet és csupán a holnappal vigasztaló reménységet. Itt merül fel a további kérdés, hogy ha egyre több és újabb ésszerű megközelítést nyújtunk a hithez, azok nem fedik-e el elölünk teljesen a hit tapasztalati megvalósulását? — Én ezt a szempontot — folytatja Seckler professzor — nem állítanám szembe egymással. Nyilvánvalóan a hithez is kellenek szakemberek, éppen úgy, amint a tudomány- elméletnek is megvannak a maga szakemberei. Ha valaki nem specializálja magát, annak mines illetékessége arra, hogy egy bizonyos szakterületen valamihez is hozzászóljon. Nemcsak az egyszerű hivő, hanem különösképpen az értelmiségi keresi a hitben az üdvösséget, a védettséget, a bátorságot az élethez. Tudni akarja, miért mi végett él? És senki sincs megelégedve azzal, ha ezt csak elméletileg értheti. így nem elegendő, ha valakit csupán helyesen avatnak be a hit tanításába és csak a fejében hordozza azt. mit jelent a keresztény remény. — Az ember konkrétan át is akarja élni, hogy mi a remény, és meg akarja tapasztalni, élvezni akarja a remény gyümölcseit. Látnunk kell, hogy a tudatosítás egyéb feltételekkel is együtt jár. A specializálódásért tehát fizetni kell éppen az adott cél miatt, annak helyes megvilágosítása miatt. Tévedés tehát azt gondolnunk, hogy kezdettől fogva tudjuk, mit hiszünk. — A hitünk — előbb említett közvetlen megtapasztalása — mindenek előtt az egyházban mint a hívők közösségében történik. Vajon a hit megalapozásának nem ugyancsak konkrét helye az egyház? — Az alapvető hittannak kétségtelenül megvan a helye az egyházban, amiről nem mondhat le. Akár tudományelméletnek, akár hermeneutikának fogjuk fel, mindenképpen segítenie kell abban, hogy a hivők előbbre jussanak a hitükben való párbeszédben. Ez a párbeszéd sohasem zárható le, sohasem fejezhető be. Tévedés volna azt hinni, hogy a 179
