Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Társadalomszerkezet és lelkipásztorkodás
Az első ok, hogy a falusi dolgozók jelentős része ingázik, s ezért alig van otthon. 1970-ben a naponta ingázók száma közel egymillió volt, ezenkívül 300 ezer űolgozó lakott távol otthonától és csak ritkábban utazott haza. (Az ingázás elsősorban a falusi szakképzetlen munkásokat érinti.) A második ok, hogy a háztáji vagy kisegítő gazdaságok az aktív dolgozóknak és az otthonlevoknek szabadidejét egyaránt nagymértékűén lekötik. (A felmeiesek szerint a háztáji gazdálkodást gazdasági szükséglet, a tömegkommunikációs eszkozok által megismert — a falusinál magasabb — életszínvonal utáni vagy motiválja.) A lelkipásztornak ilyen körülmények között is meg kell találnia a módot, hogy találkozzék a hívekkel és a keresőkkel. Ami a folyton növekvő igényeket, illetve a túlhajszolt munkát illeti, meg kell kísérelnie segítséget nyújtani a rábizottaknak, hogy szaoaduijanak ki a fogyasztói társadalom ördögi koréöol. Azonban ebben a feladatában sem az o szavának lesz a legmeggyőzőbb ereje, hanem a tanúságtevó keresztény közösség „másfajta" életének. A lelkipásztorkodás feladata tehát mindenekelőtt az, hogy a meglevő híveket erősítse meg és mélyítse el hitükben, hogy így valóban tanúságtevó közösséggé alakuljanak (Evangeiii Nuntiandi 13.). c) A falu elindult a városiasodás útján. A falusi vallásosság, illetve a vallásos hagyomány maradványai azonban mégiscsak gyakran megtalálhatók a falvakban. (Általában minél kisebb a falu, annál erőseob benne a vallásos tradíció, és mérhetően annál magasabbak a vallásgyakorlat mutatói.) (26. 530.). Sok faluban meggyökeresedtek vallásos szokások vagy paraliturgiák, amelyek gyakran gazdag teológiai és érzelmi tartalommal, valamint közösségformáló erővel rendelkeznek. Ilyenek például adventben a „szállást keres a Szentcsalád” ájtatosság, karácsonykor a betle- hemezés és pásztorjáték, vízkeresztkor a házszentelés, februárban a Lourdes-i ájtatosság, nagycsütörtökön a virrasztás, nyáron a búcsújárások, szeptember végén a terményáldás vagy hálaadás stb. Vannak falvak, ahol élő a rózsafüzér-társulat, másutt a betegek közös látogatása vagy a halottakért végzett közös imádkozás (virrasztás). — A lelkipásztornak meg kell becsülnie ezeket a szokásokat, még akkor is, ha olykor naiv vagy akár hibás elemek is szövődtek beléjük. Ilyen esetekben az a teendője, hogy „belülről" alakítsa át azokat, felhasználva belőlük azt, ami jó. A falusiak hagyományosságát, illetve a változást elutasítani látszó magatartását egyes (különösen fiatal) lelkipásztorok csak gátnak érzik, mert a faluban ellenállást tapasztalnak mindenfajta újítási kísérletükkel szemben. Pedig a csoportlélektan általános szabálya, hogy minden csoport keményen szembeszáll a kívülről jövővel, ha az egyszerre át akarja alakítani a közösség korábban kialakult cselekvési normáit, szokásait. A csoportba lépőnek eloszor eggyé kell válnia a csoporttal, meg kell éreztetnie annak tagjaival, hogy ő is hozzájuk tartozik. Ha befogadták maguk közé, akkor már elismerik a jogát ahhoz, hogy szeretettel hozzányúljon a hagyományokhoz, illetve változtasson azokon. — De sohasem a hagyományok kitépése a cél, hanem legfeljebb az, hogy egy vad törzsbe nemes szemet ojtsunk, s így felhasználjuk a hagyományok értékét és erejét. A falusi vallásos szokások életereje arra is figyelmeztet, hogy az ember vágyik a közösségi ünnepekre falun és városon egyaránt. Vajon mi akadálya van annak, hogy a mai kor kereszténysége a mához illő meleg, családias közösségi vallásos ünnepeket (paralitur- giákat) vezessen be? — Ez a megújulás sokfelé megkezdődött már. Különböző templomi és családi liturgiák terjednek (pl. adventi koszorúgyújtás, közös vesperás-éneklés stb.). d) A falusi lelkipásztorkodás talán legsúlyosabb kérdése a jövő. Magyarországon 1980-ban az aktív papok száma kb. 2750. Ezzel szemben a községek száma 3100, s ehhez jön még a 88 város, a 7 százezret meghaladó nagyváros és Budapest. Az 1000 lakos alatti közösségek száma közel 1500. Ezekben többnyire már ma sincs pap. De a papság létszáma várhatóan rövidesen legalább 1/3-ával fog csökkenni. Több száz község log pap nélkül maradni. Ez a kérdés nem csupán a felső egyházi vezetésre tartozik, hanem minden keresztényre, minden egyes lelkipásztorra. A lelkipásztoroknak gondoskodniuk kell olyan öntudatos keresztények, (idősek vagy fiatalok vagy családok) illetve keresztény közösségek kineveléséről, akikre egy pap nélkül maradt falu lelkipásztori gondját valamilyen — tágabb vagy szőkébb — értelemben rá lehet bízni, akik majd összerogják a közösséget és nem hagyják azt széthullani vagy elszektásodni. — Brazíliában mintegy 15 év alatt 40 ezer báziskozösség jött létre a püspöki kar indítására, azzal a céllal, hogy a papok hiányában egy-egy közösség lelkipásztori gondját viseljék. Amint a brazil, és hozzájuk hasonlóan a dél-amerikai és egyes afrikai egyházak meg tudták oldani ezt a problémát, úgy nálunk is meg kell találni a megoldás útját. Ma is vannak már olyan érett keresztények és közösségek, akik, 145
