Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: A hit alapelemeinek átadása a családban
a „Horizontalizmus" veszélye, ezért igehirdetésünkben minden eszközzel erősítenünk kell a hívek s így a szülők örökéletbe vetett hitét. Akár hagyományos úton, a „lélek halhatatlansága" vezérfonalán, akár új szempontokkal: fejlődés gondolata, a teilhardi Ómega-pont alapján. Az elvi vagy gyakorlati materializmus kísértésére a szülő akkor ad gyermekének élő feleletet, ha ő maga nem merül el részértékek (pénz, sport, gyomor) bálványozásában, hanem mer adni, mer szeretni. A gyermek első tapasztalatait a harmonikus családból merítheti arról, milyen is lesz a menny. A fiatal nemzedék világnézetek egymás mellett élését éli ót, olykor egy-egy családon belül is. Döntő a szülő állásfoglalása, de szükség van érvekre is. Nem megoldás a másik nézet „ledorongolása", semmibevétele. A zsinat a párbeszéd módszerét vezette be: különválaszthatjuk a társadalomépítés programját, amelyhez hozzá kell járulnunk, s a világnézeti alapot, ahol jottányit sem másíthatunk. A találkozási pont végül is az ember, az emberiség szolgálata. Ebben járhat élen, éppen „világiságánál" fogva, a keresztény család. Biblia-szeretet A vallásos élmények, a vallásos párbeszéd mellett a hitalapozás következő „fegyvere”: a Szentirás. Felhasználása szinte együtt nő o gyermekkel. A szülő előbb csak a gyermek Jézusról idéz fel történeteket, ahogy épp emlékszik gyermekkorából, később előveszi a Bibliát, az Újszövetséget, esetleg az Ószövetséget is. Ahol van, előkerül a Legszebb történet vagy a Képes biblia, a Fiatalok bibliája, majd a teljes Szentírás. A gyermek, amint megtanul olvasni, maga is forgatni kezdi az írásokat. A család együttes szentírás-olvasáso keretében felváltva olvassák, megpróbálják a hallottakat saját életükre alkalmazni, a kevésbé érthető részeket együttesen megbeszélni. -Ffogy mit olvasson a család a Bibliából? — Nem feltétlenül sorban kell haladniuk a könyvekkel, kezdve a Teremtés könyvével. Helyesebb, ho először Jézus életével ismerkednek, majd az evangéliumokban lévő utalások nyomán tágítják a kört a kezdetekre. Lebilincselő már gyermekeknek is az egyiptomi szabadulás, Mózes élete vagy a pátriárkák története, izgalmas Szent Pál „viszontagságainak” olvasása — végül is elsősorban az eseménydús történetek. Ezeken keresztül éppen a leglényegesebb tudatosul a gyermekben (amint felnőttben is): Isten jelen van életünkben, történelmünkben, együtt halad velünk, valami nagyot akar velünk. A történetek továbbgondolása, egyéni alkalmazása ahhoz vezet el, ami az evangélium szerint is a leglényegesebb: Istenről eseményekben, tettekben, kézzelfogható szeretettel tehetek tanúságot (vö. Heinrich Missala: Curriculumtheorie-Kairos-Gewissens- bildung, Katechetische Blätter 77/12 967. kk.). A Szentírást nemcsak olvasással hozhatjuk közelebb a kicsikhez, hanem a képes bibliák, hittankönyvek, szentképek bibliai tárgyú képeinek megmutatásával, esetleg egy-egy jelenet családon be'üli játszásával, elmélkedéssel. Jó eszköz a kántálás is a hamisítatlan karácsonyi hangulat megőrzésében. Nagyobb gyerekeknél problémák is jelentkeznek a Bibliával kapcsolatban. A szülők továbbképzésén (bármilyen formában is történik ez) előbb az ő számukra kell megoldanunk a felvetődő kérdéseket, hogy azután megnyugtató választ tudjanak adni gyermekeiknek. Vigyáznunk kell természetesen arra, nehogy a „fürdővízzel együtt kiöntsük a gyereket is": annyira belemerüljünk a biblia-kritikába, hogy a hívek hite meginogjon. Mindig a helyi viszonyokat (falu, város) szem előtt tartva s csak a biztosan járható utat követve haladhatunk előre. Nem okoz ma már nehézséget a teremtés-történet megértetése vagy az elbeszélésmódok figyelembevétele. (Pl. Jónás könyvénél), de nem ébreszthetjük a kétség gyanúját sem a Jézus-történet hitelességét illetően. Fiatalok előtt érdemes esetleg Jézus történetét a „vége”, kereszthalála felől megközelítenünk, majd szociális és vallási tanítását feltárnunk, hiszen a mai fiatol, sőt már kamasz is rendkívül érzékeny az igazságtalanságokra, így Jézussal akkor tud igazán azonosulni, ha az igazság, a szabadság megvalósítóját látja benne (vö. Louis de Vancelles: Le champ de la catéchése, Etudes 1978/1. 115. kk.). A hit biblikus elmélyítése így ismét visszavezet az élet, a cselekedetek világához. Az út, amit a családok lelki munkájának végig kell futnia, egészen hasonló ahhoz, mint amelyen az ősegyház gyakorlata is haladt (vö. Zulehner, i. m. 165. o.): az agapé-ból, a megélt szeretetből fakad a liturgia, a közösen átélt Isten-élmény, melynek gyümölcse a szavakba, majd ismét tettekbe öntött hitvallás, martüria, a tanúságtétel értelmében. Cselényi István Gábor 122
