Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: A hit alapelemeinek átadása a családban
zussal való személyes elbeszélgetésre, elmélkedésre — esetleg bibliai részlet vagy szentkép alapján (képmeditáció). Nem hagyhatjuk el azonban az alapvető kötött imákat sem, hiszen ezekben benne van az egész keresztény imahagyomány: már egészen kicsiknél a Miatyánk, üdvözlégy, keresztvetés megtanítását. És igenis ezek megtanításának is van módszertana (vő. Paieta Éva: Hitre nevelés a családban, Teológia 1977/3. 183. o.): a szülő ezeket is taníthatja mondatonként, előimádkozhatja, hogy a kicsi utánamondja, majd máskor már együtt mondhatják. Nagyobbaknál vissza lehet térni ezekre ismét mondatonként, elmélkedést kerekítve abból, mi is a menny, hogyan terem ott az asztalon a betevő falat, ill. melyik mondat volt Gábor főangyal üdvözlete, melyik Erzsébeté stb. Érdemes a Rózsafüzér titkait is átelmélkedni otthon, képek, énekek segítségével, hiszen ezek Jézus életének filmkockáit adják. A szülő fogalmazhatja meg az első, tömör hitvallást is, ha feltárja a kisgyermek előtt a keresztvetés tartalmát. A legelsőket további kötött imádságoknak kell követniük (Hiszekegy, liturgikus szövegek, Úrangyala, görög szertartásban Mária Magasztaló éneke stb.). Amit lehet, énekelgessen a család, sokkal szívesebben kapcsolódnak be a gyerekek, még ha nem is tudják „kívülről’' a szöveget. A megfelelő ünnepkörnek legyen meg a családi vetülete, és nemcsak ajándék- várás formájában, ne csak a mesék szintjén (nyuszi, Mikulás és egyebek), hanem beszéljen a szülő az ünnep igazi tartalmáról (Krisztus születéséről, feltámadásáról, szent Miklósról, mint szociális szentről stb.). További lehetőségeket kínál spontán vallásos élményekre az együtt töltött szabad idő és a szabadság időszaka (vö. Karl Fütteren Familienferien als pastorale Chance, Lebendige Seelsorge 1972/5. 320. o.). A család imaélete itt már érintkezik is az egyház, azaz az egyházközség liturgikus életével. Pótolhatatlan az együttes templomba járás. Talán még az helyeselhető, ha korosztálybelivel, jópajtással megy a gyerek. Jó, ha a misét otthon — nem is annyira „kikérdezés”, mint — a látottak átbeszélése követi. Sok szakember hangsúlyozza, kapjon helyen minden vasárnap, ünnepnap otthon is a „vallásos félóra" (vagy öt perc), akár beszélgetés, akár közös szentírás- olvasás, vagy hittankönyv, vallásos irodalom tanulmányozása formájában (vö. Marianne Dirks: A vallásos párbeszéd házastársak között és a családban, az Élet kettesben c. kötetben, OMC 1978. 145. o.). A hinnivalókat legvonzóbban mégis a liturgia élményanyagán át közvetíthetjük, ezért lényeges, hogy mind a szülő, mind a gyermek lehetőség szerint bekapcsolódjék a liturgiába: ministrálás, felolvasás, kántorizálás, körmenetek stb. révén. És itt nemcsak a szentmiséről lehet szó. Emlékszem, kisgyermekkoromtól nagy kedvvel jártam vecsernyére is édesanyámmal. Végül is a szülőtől függ, mennyire lesz a gyermek nemcsak „megkeresztelt", hanem keresztény. A hit elemei Bármilyen fontos is a hitnek cselekedetekbe öntése és az átélés a hit megalapozásában, a megtapasztaltakat végül is szavakba, fogalmakba kell rögzíteni. Hogy mik azok a „katekizmus-igazságok", melyeket a szülőknek kell a gyermekek leikébe ültetniük? — Nemrég egy dunántúli kolléga közvetítésével kezembe került Lékai bíboros úrnak (még plébános korából való) jegyesoktatás-vázlata. A kézirat a kérdéses alapigazságokat így foglalja össze: van Isten, van lelkünk, van túlvilág, van egyház, van erkölcsi jó. Egészen tömören valóban ezek az igazságok alkotják hitünk alappilléreit (vö. Rosta Ferenc: A hitigazságok rangsorolása, Teológia, 1971/jún. 90. o.). Istenről persze a szülőnek nem (sőt az igehirdetőnek sem) az istenérvek szillogizmusaival kell szólnia, hanem alkalomszerűen, egy-egy természeti látvány, esemény kapcsán (vö. Paieta: Teológia 1977/3. és Kardos József—Bánóczky Előd: Felkészítés az eukarisztia vételére, uo.). Tulajdonképpen kevés annyit tudatosítani a gyermekben, hogy Isten „van". Többről van szó: Isten szeret! — mint a legkisebbeknek szóló hittankönyv is hirdeti. És nemcsak „nagy" az Isten (hiszen ez önmagában szorongást váltana ki), hanem együtt érez velem. Később azután hangot kaphat az is: Isten „egészen más”; egy-egy halálesetre lényegében csak ez lehet a felelet. Az isten-kérdéshez azonnal hozzá kell rendelnünk a Jézus-kérdést: emberi tettekkel ő mutatta be, milyen Isten — irgalmas, megbocsátó, önfeláldozó. Emberi példakép: mint gyermek, aztán ahogy imádkozik, rábízza életét az Atyára, ahogy lehajol a bűnösökhöz. De Isten is. Az Atyával való egységéből érthetővé válik kijelentése: Én és az Atya egy vagyunk. Isten belső életének részese. A Szentlélek jelenlétére főleg a szeretet „önfelülmúlásának" átélésével döbbenthetjük a gyermek fogékony lelkét. Létekről, túlvilágról szólhat a szülő például konkrét halálesetek kapcsán. Ma elég nagy 121
