Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - KÖRKÉP - Szabó József: Gondolatok a szemlélődésről
legyenek azok akár világban élők-dolgozók is, megvan a szemlélődés igénye, sőt elmélyült gyakorlata. A szemlélődés tehát nem a szenteknek fenntartott privilégium, hanem minden megkeresztelt embernek felkínált kegyelem. A szemlélődés az emberség velejárója. Szemlélni sokkal többet jelent, mint csak nézni, látni: hosszasan, elmélyülten, teljes odafigyeléssel, összeszedettséggel ott-lenni. Ahogyan a kisgyermek szemléli szüleit és ezek is őt. Természetes szemlélődés az is, amikor az ember belecsodálkozik egy művészi alkotásba, a természet szépségébe. Ez a természetes szemlélődés elvezethet Isten megtapasztalásához is. A szülők gyermekükben Isten ajándékát fedezik fel és jutnak el Istenhez, az élet és a lét forrásához. Hasonló módon ismeri fel a keresztény ember a Szentlélek ajándékai révén a hitben Istennek bennünk levő jelenlétét: „Isten sze- retete kiáradt szívünkbe a bennünk lakó Szentlélek által" (Rám 5,5). „Amint a várandós asz- szony érzi gyermeke megmozdulását szíve alatt, ugyanúgy mi is az öröm, a lelki vigasz és az ujjongás által tapasztaljuk meg szívünkben, hogy Isten Lelke lakik bennünk” (Thomas Spid- lik: La spiritualité de l'Orient Chrétien, 24.). A szemlélődés abban áll, hogy az ember Istennél időzik, készséges és szerető odaadással Isten jelenlétét éli át. Az ember a keresztségben kapott hit és a Szentlélek ajándékai által szemléli Istent, és csendes, szerető együttlétben éli meg Istenhez tartozását. Belecsodálkozik létének végső forrásába, Istenbe, akiben felujjong, és elragadja a lét öröme. Mindenféle szemlélődés erre az alapvető és lényegi mozzanatra épül fel: az ember tudatára ébred saját magának, odafordul eredetéhez, és így éli meg önmaga létét Istenben. Éppen ezért a szemlélődés nem valami jámborsági gyakorlat eredménye, amelyet a hivő ember a maga erejéből elérhet. Itt sokkal többről van szó: énünkről, amely a hit által merül el Istenben. A lélek tekintetéről, amely mint egy tükör fordul Isten felé, szemlélve a létnek, a szeretetnek ajándékát. Ez a tekintet nem az ember valamilyen képességében, hanem teljes emberségében játszódik le. Az egész lét fordul oda Istenhez, a teremtmény áll Ura előtt; így az ember megismeri és elfogadja az egész létet és hálával fordul minden lét forrásához, Istenhez. A szemlélődő ember alapvető cselekedete: a hitben az Istenre néz. Ez a „nézés" nem a képzelődés szülöttje, sem pedig valami csodálatosan megalkotott teológia értelmi meglátása. A szemlélődés több bármilyen leírható, az értelemmel megközelíthető hitigazságnál; több mert az értelmi vizsgálódást felváltja a hit, amely a Szentlélek által lesz tevékeny. Az ember eljut ahhoz, akit szemlél, bekapcsolódik a Szentháromság dialógusába, az Isten benső életébe, önmagát feltárja Istennek, ezért ez a beszéd, válasz Isten megszólítására, aki a létbe hívta és néven nevezte, — és akit a Szentiélekben: Abba, Atyai-ként szólít meg (vö. Yves Raguin, Chemins de la contemplation, 95.). Egy keleti teológus, Ignác Briantschaninoff így ír erről: „Az én elgondolásom a lelki szemlélődés magaslatára irányul, és onnét nézi a legszokatlanabb látványt, a legszélesebbet, a legszebb képet, a legmeglepőbbet: az egész világot, az időt, a teremtéstől a világ végéig, a múlt, a jelen és a jövő minden történelmi eseményét. Az idő fölött, a történelem fölött és az ember fölött az Istent szemléli, mindenek Teremtőjét és Urát, aki mindent lát, mindent kormányoz, alti mindent célhoz irányít és meghatározza a létezők rendeltetését" (Emile Simonod, La Priére de Jesus, 148.). Thomas Merton A szemlélődő élet a mai világban c. könyvében ezt írja: „A szemlélődés mindig Isten ajándéka — ez a szemlélődő élet egyik lényeges eleme — vaiami olyan, amelyet türelmes, tanulékony lélekkel előkészülve kell várnunk, de valami olyan is, amire aktívan, remélve kell előkészülni. A szemlélődő élet titka a tevékeny tudatosságban van, mely várakozó is és amelyben a cselekvés mély, személyes válasz önmagunkat meghaladó nívón ... A szemlélődő ima mély, belső aktivitása létünknek, a kezdeményező Istennek adott válaszunk, aki önmagához vonz az engedelmesség és a tanulékonyság által" (22—23.). A szemlélődés során gyöngeségünkben segítségünkre van a Szentlélek is, mert nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. „A Lélek azonban maga könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal" (Róm 8,26). Voltaképpen ez történik velünk az imádság bármely formájában, a szóbeli vagy elmélkedő, a magán- vagy közösségi imában is. Mégis, a szemlélődés közvetlenebb, rövidebb útja Istenhez való közeledésünknek. Az elmélkedésben következtetés, értelmi megfontolás által jut el az ember Istenhez, a szemlélődésben viszont „szabad utunk van az Atyához". Olyan ez, mint amikor a kisgyermek odaszalad édesanyjához, és őt átölelve általa, vele éli meg önmagát. Amint a gyermeknek szüksége van ezekre a csendes, bizalmas együttlétekre, úgy van szüksége a keresztény embernek is a szemlélődésre, hogy elcsendesedve nyugalmat találjon Istenében. A szemlélődéshez bátorság kell, hogy bűneink tudatában is oda merjünk lépni Istenhez; kell, hogy önmagunkról megfeledkezzünk, hogy istenre figyeljünk; szükséges az alázat, hogy elfogadva gyengeségünket, attól várjuk a megtisztulást, akit szemlélünk; nélkülözhetetlen a 107
