Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - KÖRKÉP - Szabó József: Gondolatok a szemlélődésről
gyermeki lelkűiét, amely egyszerű és nyitott. A kisgyermek keze üres, függését tökéletesen megéli. Természetes, hogy nem lehet a keresztény lelki életet a szemlélődéssel kezdeni és nem lehet mindig szemlélődni. Az istenre való tekintés nem csodavárás, hanem Istennek mind mélyebb megismerése a szeretetben. Aki lassan megismeri Isten nagyságát, egyre jobban látja saját kicsinységét és gyengeségét is. Ugyanakkor megismeri saját küldetését is a világ megszentelésére, „kiegészítve Krisztus kínszenvedését” (vő. Kol 1,24.). Ezért írja M. J. Le Guil- lou: „Ez az élet a Szentiélekben önmagunk áldozattá válását és az imádságot jelenti” (Les témoins sont parmi nous, 23.). Nem is gondoljuk, hogy mennyi olyan szemlélődő él köztünk, aki talán úgy véli, hogy visszaesett az imaéletében, mert nem tud már úgy imádkozni, mint azt régen tette. Valami elragadja és azt nem tudja szavakba foglalni, nem tud már okoskodva elmélkedni, ezért nyugtalanná válik. Próbálkozik, vergődik, tanácstalan és sokat szenved az olyan erőszakos lelkivezetőtől, aki csak egy utat ismer és fogad el, és őt is erre akarja kényszeríteni. Pedig a Szentlélek mindenkit a maga útján vezet, a maga egyénisége szerint. Meg kell tehát keresnünk az Istentől nekünk szánt utat. Szent kötelességünk a Lélek szerint élni és követni a Lelket! (Vö. Gál 5,25). Szabó József A jel olyan dolog, mely alkalmas arra, hogy érzékeinkbe vésődő látszata mellett még valami másra is ráirányítsa gondolatunkat. így, ha csapást veszünk észre, arra gondolunk, hogy állat járt arra, mely otthagyta nyomát. Ha füstöt látunk, arra gondolunk, hogy tűz van a közelben. Ha valami élőlény hangja üti meg fülünket, észrevesszük róla ama lény hangulatát is. És ha felharsan a kürt, a katonák rögtön tudják, hogy előrenyomulás vagy visszavonulás vagy más, csatakínálta dolog-e kötelességük. A jelek között találunk tehát természetieket és mesterségeseket. Természetesek, amelyek minden akarattól függetlenül is alkalmasak arra, hogy magukon kívül valami másnak ismeretére is vezessenek, mint például a füst, mely jelzi a tüzet. Nem jelzési szándékkal teszi ezt, de tapasztalati tények ismerete és figyelembe vétele által mégis rájövünk, hogy tűz van a közelben, ha füst kanyargása tűnik elénk. Ebbe a csoportba tartozik az átvonuló állat csapása is. A haragos vagy szomorú arcvonások szintén jelzik a lélek hangulatát, még akkor is, ha a haragvó vagy szomorkodó ezt egyáltalán nem akarja. Szent Ágoston: A keresztény tanításról II. 1. A jelek sorában, amelyek által az emberek egymás között kicserélik benyomásaikat, egyesek látóképességünkhöz, legnagyobb részt fülünkhöz, elenyésző számban pedig többi érzékünkhöz tartoznak ... A kenet illatával is, amellyel lábait megkenték, bizonyos jelet adott az Úr (Jn 12,3—7). És amikor a ruhája szegélyét érintő asszony meggyógyult, valamit ez is csak jelképezett. Ám az emberi gondolatok nyilvánítására való jelek számlálhaíatlan sokasága szavainkban adódott. Lám, mindazokat a jeleket, amelyeknek fajtáit röviden említettem, szavak által is ki tudtam fejezni. De a szavakat semmiképp sem tudnám ama jelekkel érzékeltetni. Szent Ágoston: A keresztény tanításról II. 3. A TEREMTÉS KÖNYVÉBEN meg van írva, hogy Isten az első emberi teremtményeknek két parancsot adott; adják tovább az életet: „Növekedjetek és sokasodjatok" —, és hogy uralkodjanak a természet felett: „Töltsétek meg a földet és hajtsátok birodalmatok alá". E két parancs kölcsönösen kiegészíti egymást. Kétségtelen, hogy az isteni parancs, amely kimondja, hogy uralkodjunk a természet felett, nem a pusztítást, hanem az élet szolgálatát tűzi ki célul. Szomorúan állapítjuk meg, hogy egyike a legmegrendítőbb ellentmondásoknak, amely miatt korunk szenved és gyötrődik, abból áll, hogy míg egyrészt mindinkább kiéleződnek a bajok és felrémlik a nyomor és éhínség kísértete, — addig másrészt a tudomány felfedezéseit, a technika eredményeit és a gazdasági eszközöket igen nagy mértékben arra használják fel, hogy a pusztulás és a halál szörnyű eszközeit állítsák elő. A gondviselő Isten az emberi nemnek elegendő eszközt bocsátott rendelkezésére, hogy méltó módon oldhassa meg az élet továbbvitelére vonatkozó sokrétű és nehéz problémákat is. Ezek a problémák azonban nehezen megoldhatókká vagy éppen meg- oldhatatlanokká válhatnak annak folytán, hogy torz szellemiségű vagy gonosz akaratú emberek ezeket az eszközöket a józan ésszel ellentétesen használják fel, tehát olyan célokra, amelyek nem felelnek meg azok társadalmi természetének és a Gondviselés akaratának. XXIII. János pápa „Mater et Magistra” enciklikájábői 108
