Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - KÖRKÉP - Rédly Elemér: Hitélmény, és a hitet megalapozó tapasztalat
a hit elfogadásának esetleges külső vagy belső akadályait és kész vagyok vállalni a hivő állásfoglalás következményeit. Ahhoz tehát, hogy valaki eljusson az öntudatosan hivő állásfoglalásra, szükséges, hogy értelmével megfontolja a hitelőzményekhez tartozó igazságokat, megismerje és elfogadja a történelmi tényekre vonatkozó tanúbizonyságokat, szükséges, hogy valami módon megtapasztalja Jézus szeretetét és mindezek alapján eljusson arro a belátásra, hogy jó hinni, érdemes érte áldozatot vállalni. Ezek alapján születhet meg az akarat tudatos döntése, állásfoglalása: Hiszek Jézus Krisztusban! Természetesen nem feledkezhetünk meg arról, hogy a hit nemcsak szabad emberi cselekedet, hanem egyben Isten kegyelmi ajándéka is. A hitnek ez a természetfelettisége magyarázza meg, hogy a nem hivők miért nem tudják valójábon megérteni a hivő embereket, annak ellenére, hogy a hivő magatartás ésszerűen megalapozható. Aki megkapta a hit kegyelmét, annak értelmi és akarati tevékenységét Isten kegyelmi ereje teszi képessé a hivő látásra és magatartásra. Ennek következtében a hivő ember a hit igazságait nem csupán a természetes ész fényében, hanem a hit fényében is szemléli, s az így megismert jó (cél) megvalósításában (elérésében) természetes akaraterején kívül a kegyelem erejére is támaszkodik. Ezért lesz számára magától értetődő és megvalósítható az, amit a nem hivő ember nem képes elfogadni és megtenni. A hivő magatartás érzelmi oldala A hivő magatartást elemző vizsgálódás során nem szabad megfeledkeznünk az ember cselekedeteit befolyásoló érzelmi tényezőkről sem. A hit teljes emberi odafordulás az önmagát kinyilatkoztató Isten felé, így az ember értelmi és akarati odafordulását kísérnie kell az érzelmi odafordulásnak is. Azt hiszem, nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy a mindennapi életben milyen fontos szerepe van az ember érzelemvilágának. A mindennapi élet apró döntéseiben ugyanúgy, mint a fontos, egzisztenciális döntésekben az érzelmi szempontok gyakran kapnak nagyobb szerepet, mint a racionális szempontok. Figyeljük csak meg saját magunkat, hogy megfontolt jóelhatározásaink megvalósításához miiyen nagy önfegyelemre van szükségünk, ha nincs kedvünk hozzá, illetve ha pont az ellenkezőjéhez lenne kedvünk. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy az emberek nagy része nem azt teszi, amit eszével jónak lát, hanem azt, amihez kedve van, s ha számonkérik, akkor ezt igyekszik mindenáron ésszerűnek feltüntetni. Amikor pedig vaiakinek valamihez nincs kedve, akkor igen nehéz észérvekkel rábírni a helyes cselekvésre. — Mit jelent mindez a hivő magatartással kapcsolatban? Azt, hogy lehetséges olyan egyéni hivő állásfoglalás is, mely nem a hivő magatartás ésszerűségén, hanem annak erős, pozitív érzelmi hatásán olapul, és ennek ellentéteként lehetséges olyan hitet elutasító magatartás is, amelynek erős, negativ érzelmi hatás az alapja, és nem a hit ésszerűségének kétségbevonása. Azt hiszem, nagyon tanulságos lenne egy kicsit közelebbről megvizsgálni, hogy az emberek hány százalékát vezetik egzisztenciális döntéseikben inkább az érzelmi szempontok, és hány százalékuk hallgat inkább a józan észre. Az azonban, hogy a hivő magatartás kialakításában az értelmi szempontokon kívül az érzelmi tényezőket is figyelembe kell vennünk, minden különleges felmérés nélkül is nyilvánvaló. A lélektan megállapítása szerint az érzelem a külső világ jelenségeihez, tárgyaihoz való szubjektív viszonyulásunkat fejezi ki. Érzelmeink színezik megismerési folyamatainkat, segítik vagy gátolják a cselekvés létrejöttét, végrehajtását.3 Ezért van nagy szerepe annak, hogy milyen érzelmek kísérik a hivő döntést megelőző hitelőzmények megismerését és megfontolását. Egy és ugyanazon jelenségnek, eseménynek vagy igazságnak más-más emberekben igen eltérő érzelmi hatása lehet. A hitelözmények is a legellentétesebb érzelmi hatásokat válthatják ki, s ez az érzelmi hatás függ mind a hitelőzmények megismerési körülményeitől is, mind pedig azoktól a személyektől, akiknek a hitelőzmények megismerésében valamilyen szerepe van. A hivő döntés feltételezi, hogy ezek a körülmények összességükben végül is pozitív érzelmeket keltenek az emberben. S amikor azt mondjuk, hogy a hit Isten kegyelmi ajandéka, okkor ez azt is jelenti, hogy Istennek a hithez adott aktuális kegyelme nemcsak megviiágositja az értelmünket és megerősíti az akaratunkat, — amint ezt a hagyományos hitoKtatas tanította, — hanem szivünket is megfelelő érzelmekkel tölti el. Ez a nil oromé a hitelmeny lenyeges eleme. Errol az örömről beszelt Jézus tanítványainak az utolsó vacsora után (vő. Jn 15,11), és ez az öröm jellemezte az első keresztény közössegek életet (vö. ApCsel 2,46. 5,41. stb.J. Igaz, hogy érzelmeinknek nem tudunk mindig közvetlenül parancsolni, de igenis tudjuk irányítani azokat. Elmélkedéssel, egy-egy énekkel, vagy más módon a legkülónoozobb érzelmeket keitnetjuk tel sajat magunkoan, s emoertársainkDan is kepesek vagyunk tudatosan 103
