Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - KÖRKÉP - Rédly Elemér: Hitélmény, és a hitet megalapozó tapasztalat
Unsinn einer nichtmetaphysischen Theologie. Concilium 1973. 443—450. — 12. Eugen Biser: Die Wahrheit der Auferstehung. Eine sprachtheologische Meditation. Hochland 1970. 193 sk. — 13. Roll Zerfass — Norbert Greinacher szerk. Einführung in die praktische Theologie. 1976. — 14. O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások, Bp. 1966. 305. I. — 15. Jacques le Brun: Politik und Spiritualität, Concilium 1971. 1. — 16. Ferdinand Ebner: Schriften I. 33, München 1963. Söveges Dávid HITÉLMÉNY, ÉS A HITET MEGALAPOZÓ TAPASZTALAT Miért hiszek, miért vagyok keresztény? Ezzel a kérdéssel a mai világban minden felnőtt kereszténynek előbb-utóbb foglalkoznia kell. Bár régen is voltak nem hivő emberek, a keresztény Európában a hit mégis mintegy maqától értetődő dolog volt. A hivő embernek gyakorlatilag nem volt szüksége arra, hogy hivő magatartását megindokolja. Ez a helyzet azonban megváltozott, s a hivő emberek együtt élnek nem hivő emberekkel, nemcsak a munkahelyeken és iskolákban, hanem gyakran még saját családjukban is. Ennek következtében a hivő emberekben is felmerülnek olyan kérdések, amelyek azelőtt eszébe sem jutottak, s ilyen kérdésekről beszélniük is kell, ha ez a kérdés mindennapi emberi kapcsolataik során felmerül. A hivő keresztény nem zárkózhat el az ilyen kérdések elől azzal a jelszóval, hogy „A vallás magánügy!” Mert bár igoz, hogy vallásosságunk, az Istennel való személyes kapcsolatunk elsősorban a saját, egyéni ügyünk, ez mégsem jelenti azt, hogy ne legyen az egyben közös ügye azoknak, akik egy közösségbe tartoznak, okik valamiképpen felelősek is egymásért. Ha tehát valaki ilyen kérdésekkel fordul hozzánk, akkor kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk szerint válaszolva, segítsük problémáinak megoldásában. Ha pedig hitünket olyan kincsnek tekintjük, amelyet azért kaptunk, hogy általo másokat is gazdagítsunk, akkor magától értetődőnek tartjuk Péter apostol szavait: „Mindig álljatok készen arra, hogy megfeleljetek mindenkinek, aki reménységtekről kérdőre von titeket" (1 Pt 3,15). Erre a kérdésre, hogy miért vagyok keresztény, sokan így felelnek: „Azért, mert gyerekkoromban megkereszteltek, és így neveltek." Ámde ez a válasz nem kielégítő, hiszen milyen sokan vannak, akiket megkereszteltek, akik keresztény nevelést kaptak, és mégsem maradtak keresztények. Ahhoz, hogy valaki ma felnőttként is keresztény legyen, nem elégséges a kisgyermekkori keresztény nevelés, ahhoz több kell: tudatos, egyéni állásfoglalás. Természetesen ezt az állásfoglalást többféle módon is meg lehet fogalmazni. Itt most a Hitünk és életünk c. hittankönyvből idézzük: „Jézus azért jött a világra, hogy örömhírt hozzon nekünk: Mennyei Atyánk végtelenül szeret, és örök életre hív minket. Vállalta a szenvedést és a kereszthalált, hogy bűneinktől megváltson és üdvözítsen minket. Tanítása minden embernek szól, életét mindenkiért ajánlotta fel, feltámadása mindenki számára reménység. Azért hiszek Jézus Krisztusban, azért vagyok keresztény, mert Jézus életével, halálával és feltámadásával igazolta istenségét és meggyőzött, hogy végtelenül szeret minket. Ezért csatlakozom övéinek közösségéhez, és követem őt."1 Ez logikus, ésszerű állásfoglalás: Ha meggyőződtem róla, hogy Jézus szeret, akkor természetes, hogy viszonzom ezt a szeretetet. De ezek után felmerül az a kérdés: Hogyan jut el valaki erre az állásfoglalásra? Ha az idézett hivő állásfoglalást közelebbről megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy az a következő előzményeket foglalja magában: Belátom, elfogadom Isten létét, aki mindentudó — tehát nem tévedhet, és végtelenül szent — ezért nem téveszthet meg. Elfogadom, hogy Jézus Krisztus a Fiúisten, aki emberré lett, aki nekünk Isten üzenetét közvetíti. Elfogadom, hogy Jézus irántunk való szeretetből áldozta fel életét, hogy megszabadítva bűneinktől elvezessen az örök életre. Elfogadom, hogy Jézus követőinek közössége, az egyház szavahihetően közvetíti nekünk Jézus kinyilatkoztatását. Mindezek alapján vallom, hogy Jézus Krisztusban Isten szeret minket, aki meghívott az örök életre, tehát megteszem, amit Jézus kíván tőlem: követem, és csatlakozom követőinek közösségéhez. Ezek a hitelőzmények értelemmel belátható igazságok (Isten léte, szavahihetősége) és történelmileg igazolható tények (Jézus élete, kereszthalála, feltámadása, az egyház folytonos tanúságtétele).2 Ezek a hitelőzmények továbbá magukban foglalnak egy olyan tapasztalást, mely meggyőz arról, hogy Jézus valóban szeret minket, s ez a felismerés késztet arra, hogy ezt a szeretetet életünkkel viszonozzuk, mert ez nekünk jó. A tényleges hit az eddig említett hitelőzményeken kívül feltételezi még az akarat hitkészségét is, ami azt jelenti, hogy kész vagyok elhárítani 102
