Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE FEKETE GYULA ÍRÓVAL - Közös Gondunk: a család
követni. A vészes aránytalanságok előre is láthatók. Vajon végig gondoltuk-e, hogy milyen következményekkel járhat személy szerint is mindnyájunk életére ennek az elsőrendű sorskérdésnek az elhanyagolása? Megmondom, nincsenek illúzióim a népszaporulat jövőben várható alakulásáról sem. A huszonéves nők száma 1985-ben mintegy 170 ezerrel, 1990-ben közel 200 ezerrel lesz kevesebb, mint 1977-ben volt A könyörtelen számok mellett azonban mégis felelősséggel merem mondani, hogy a szocializmusban minden objektív feltétel megvan, hogy kitörjünk e rosszirányú sodrásokból. Ehhez azonban személyes megértésre, személyes meggyőzésre van szükség. Ügy látom, hogy a család, sőt hazánk jövőjének reményteli alakulása nagyrészt a nők, az anyák helyzetén, gondolkozásán, életszemléletén múlik. — Valóban, sok múlik ezen. Világszerte nem találják meg azt a formát, amely egyfelől biztosítja, hogy a nő anyai szerepe ne legyen alárendelt helyzetben, és ugyanakkor rendezetten vállaljanak közéleti hivatást, munkát. Tulajdonképpen a főbajok onnan származnak, — hogy itt már speciálisan a mi gondjainkról beszéljek —, hogy nálunk a sokfajta doktriner és egyéb gondolkozások miatt még túlhajtottunk bizonyos nyugati feminista szemléletet és tételeket. A nők munkába állítása címszava mellett végképp nem törődtünk azzal, hogy az anyai szereppel, funkciókkal hogyan egyeztessük össze az új társadalmi és egyéb funkciót. Nekünk a termelési funkciót és egyéb hivatásokat semmiképp sem lehet másként megvalósítani a nők esetében, csak úgy, hogy az anyai funkciót mindezzel összhangba hozzuk. A jelenlegi állapot sem biztató. Ami a gyes-t illeti, azt is csak olyan félig-meddig megoldásnak érzem. Bár 200 ezer mama ma is gyes-en van, ez az elég nagy arány feltétlenül azt jelenti, hogy nagy az igény a gyesre. De az is igaz, hogy nem szűri ki azokat a rendetlen és olyasféle mamákat, akik csak nem szeretnek dolgozni, és közben a gyereküket is elhanyagolják. Rendszeres családellenőrzésre, helyszíni tanulmányra lenne szükség. A „főhivatású anyaság" elismerését kellene egyre inkább sürgetni, A többgyerekes anya otthon maradhatna és úgy kapná a pénzt, mintha mindegyikkel gyesen volna. Megadnánk ezzel a világon mindenütt érvényes jogokat az anyáknak: ha kívánják, otthon maguk nevelhessék apró gyermekeiket. Ez anyagilag és munkaerőben is megtakarítás lenne az államnak. Ha egy mama két gyerekét leadja a bölcsődébe és ő maga elmegy dolgozni, akkor 1,5 munkaerőt be kell állítani. Ez még csak kétgyermekes mama, három gyereknél még több. Tulajdonképpen tehát a munkaerő mérlegben is segítség volna, ha az anya otthon maradhatna. — Az is nagy tévedés, hogy a bölcsőde a mamákon segít. Dehogy a mamákon segít! A mama ellátja, felöltözteti, leadja gyerekét, rohan a munkahelyére, ledolgozza a 8 óráját, visz- szakapja a gyereket, rohan haza és minden gond továbbra is az övé. A bölcsőde, mint intézmény a munkaadón segít. A mamáról a terhelést nem veszi le, mert őneki addig dolgozni kell. És ez a 8 órai vigyázás a gyerekre 0,7 munkaerőt köt le. Tehát fantasztikusan drága intézmény a bölcsőde, ma kb. havi 2500—2800 Ft körül lehet az egy gyerekre való ráfordítás költsége. A lelki károsodásról akkor még nem beszéltünk. Az első 3 év roppant fontos oz egész egyéniség kifejlődése szempontjából. Tömegével bizonyították már, hogy a fiatalkorú bűnözésnél is vissza lehet vezetni az első 3 évre a gyökereket. Ha akkor nem jön létre az anyával való pszichológiai azonosulás, akkor a gyerek ellenzékbe lép a társadalommal szembe és a gyerekből antiszociális személyiség lesz. Ö nem tehet arról, mert csak az anyán, az anyahelyettesen keresztül fogadja el a társadalom normáit. Tehát omire az anya nevet, ő is nevet rá. Amitől az anya sír, azon ő is sír. Azonosul az anyával, így fogadja be észrevétlenül a társadalom normáit, szokásait és mindent. Ha ez nem jön létre, akkor ellenzékbe vonul és maga sem tudja, miért esik jól valami olyat csinálni, amit nem szabad. Feltörnek az agresz- szív ösztönök, — kitekerni egy kismadár nyakát, megkínozni a macskát. Ez egyszerűen kielégülést okoz. De nagyon szép példák vannak arra is, hogy a legprimitívebb, de egészséges családokban, ha ez az anya-gyerek viszony normális, ott kitűnő gyereket lehet nevelni. De a legdiplomásabb családban is, ahol elhanyagolják a gyerekeket, ahol mindent megvesznek inkább neki, csak ne kelljen vele törődni — mint ez általános —, sajnos sokszor csibészeket nevelnek. Közös gondunk enyhítésében mi lenne az egyház első, legsürgősebb tennivalója? — Az a része a dolognak, hogy mit kellene itt tenni, azaz az egyéb közgazdasági hátteret úgy átalakítani, hogy a több gyereket nevelő családoknak ne legyen ilyen nagy anyagi és egyéb terhelése —, ez persze az első feltétel. Enélkül minden más csak szépségflastrom és csak ideig-óráig hozhat eredményt. — Úgy látom, ebben a kérdésben teljesen fedik egymást az egyházaknak és a politikai kormányzatnak a cselekvési tennivalója, legalábbis a tekintetben, amiben közös a hatáskörük. Persze, az egyháznak nincs hatáskörük a közgazdasági 91
