Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - KÖRKÉP - Doromby Károly: Tizenöt éve fejeződött be a 2. Vatikáni zsinat
tikon képviselője a Párizsban székelő UNESCO-nál. Ekkor a Szentszék kérésére Suenens bíborost hívták meg, hogy ennek a kulturális világszervezetnek 25 éves jubileuma alkalmából előadást tartson az UNESCO közgyűlése előtt. Előadásának tárgya ez volt: A zsinat a világ és a történelem szempontjából megítélve.- Akkoriban, 1966 áprilisában — emlékezik most vissza Suenens bíboros - mindössze néhány hónappal voltunk a 2. Vatikáni zsinat után és ez alkalmas pillanatnak látszott egy a zsinat felőli kitekintésre, ünnepi beszédem fő témái akkoriban ezek voltak: A dialógus értelme: A készség arra, hogy másra figyeljünk; A világ, mint feladat és Az egyház üzenete a világ számára. Ha pedig most azt kérdezik tőlem, melyek voltak számomra zsinati tapasztalataim legkiemelkedőbb momentumai, akkor öt pontban sorolnám fel őket: A zsinat, mint biztatás az ökumenikus találkozásra; XXIII. János személyiségének emlékezete a zsinaton; a jól ismert szavazás az öt orientációs kérdésben; a korhatár bevezetése a püspökök számára és a nők szerepének fölértékelődése az egyházban. Arra a kérdésre, hogy nem kellene-e emlékeit részletesebben papírra vetni, Suenens bíboros azt válaszolta, hogy reméli, lesz még rá ideje, hogy néhány emlékét leírja. Ezek azonban nem pusztán emlékiratok lesznek, sokkal inkább egy könyvet szeretne Írni olyasféle címmel, hogy „Emlékek és elvárások".- Nem érdemes sok szót vesztegetni arra — mondja szó szerint a bíboros -, hogy a 2. Vatikáni zsinat az ökumenikus nyíltság mindennapos iskolája volt. A más keresztény egyházak megfigyelői, akik állandóan jelen voltak, olyan nagyfokú személyes érdeklődést tanúsítottak egyházi gyűlésünk gondjai és bajai iránt, hogy szinte magától alakult ki a bizalomnak és testvériségnek az a szoros köteléke, amelyről nem lehetett többé megfeledkezni. Ez a személyes tapasztalat mindnyájunkra erősen hatott a zsinat utáni években is. Ami XXIII. János pápa zsinati búcsúztatását illeti, ez azért olyan emlékezetes Suenens bíboros számára (ezt említette második helyen a számára legjelentősebb öt zsinati momentum között), mert őt kérték fel, hogy a 2500 zsinati atya jelenlétében XXIII. János emléke előtt tisztelegjen. Mint elmondja, a fölkérésnek csak két feltétel teljesítése ellenében tett eleget: nevezetesen, hogy elegendő idő fog rendelkezésére állni, hogy gondolatait kifejthesse (valóban 45 percig is beszélt azután), és hogy maga választhatja meg, milyen nyelven beszél. így aztán az 1963. október 28-i zsinati ülés keretében a beszéd francia nyelven hangzott el és — mint a bíboros mondja — ez érzelmileg is fontos eseménynek bizonyult számára, ugyanis váratlanul meleg fogadtatásra talált az egész zsinati aulában. Minthogy pedig a beszéd elhangzását követő napon osztották szét szavazásra az úgynevezett orientációs kérdéseket, amelyeket régen bejelentettek már, de blokkirozva voltak, Suenens nem tartja kizártnak, hogy a megváltozott hangulatban az ő emlékbeszédének is szerepe volt.- A moderátoroktól indult el a kezdeményezés — mondja el Suenens bíboros —, hogy a megfelelő tájékozódás érdekében a vélemények alapvető tisztázására lenne szükség. A liturgikus megújulásról szóló vita megmutatta számunkra, hogy egy olyan zsinati vita, amelyben egyrészt a javaslatot helyeslő, másrészt a szöveget elutasító szónokok szólalnak fel, még nem adhat világos képet a zsinati atyák igazi véleményéről. Ez a vélemény világosan csak a szavazások során jutott kifejezésre, amelyeknek eredménye lehetővé tette az illetékes bizottságok számára, hogy termékeny módon fogjanak munkához. Ebből le is vontuk a szükséges következtetéseket, amikor 1963. októberében az a veszély fenyegetett, hogy a kollegialitás elveiről szóló általános vita zátonyra fut. így aztán előbb négy, majd később öt kérdést tettünk fel szavazásra, aminek az volt a célja, hogy megállapítható legyen az általános vélemény a kollegialitás, a püspöki hivatal szentségi jellege és a diakonátus tekintetében. Egy, az eljárási kérdésekről folyó terhes és kellemetlen vita után, amely bizonyos gondokat is okozott nekünk, végül is elfogadásra talált javaslatunk, és október 30-án sikerült megnyerni a kollegialitás csatáját. Masszív többség állt a kollegialitás és a diakonátus mellé. Mostantól kezdve tudta már a teológiai bizottság, milyen irányban kell haladnia, hogy a zsinat többségét maga mögé állítsa; az mindenesetre nyilvánvaló volt, hogy olyan szövegjavaslatot nem szabad többé beterjeszteni, amely mellett a kétharmados többség semmiképp sem biztosítható. Ugyanebben az időben felszólalt Suenens bíboros a laikus hívek ügyében is, akiket úgy említett, mint karizmák hordozóit. Rómában akkoriban „karizmatikus eseményről" beszéltek. Ugyancsak az idő tájt tette azt a javaslatot, hogy a püspökök számára korhatárt állapítsanak meg. Ezekre az eseményekre így emlékezik vissza Suenens bíboros:- Ami a laikusok karizmáit illeti, felszólalásomnak bizonyos háttere volt. Ruffini bíboros egy akkoriban elhangzott felszólalásában a leghevesebben vitatta, hogy közönséges laikusok a Szentlélek karizmáiban részesülhetnének. Beszéde nagyfokú lehangoltságot váltott ki a laikus hallgatóság körében. így kötelességemnek éreztem, hogy annak kimutatásával reagáljak erre, hogy a Szentlélek működését a közönséges laikusoknál is mindennapi eseménynek 240
