Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Betű, szellem, karizma
sén, a katolikus kötőszópárral kell felelni: nemcsak újítás, de megtartás is; vagy nemcsak a megtartás, de az újítás is a Biblia álláspontja, mert mindenekelőtt isteni értékek és megváltó erők vannak. Ebben a krisztusi nézőpontban kellene az ökumenizmust is nézni papnak és hívőnek egyaránt, ami nem más, mint az egyetemességre törekvés. Tehát a nem hívőkkel, a nem keresztény-vallásokkal, a nem egyesültekkel való párbeszédben csakúgy, mint az egyházon belül jelentkező különböző (és valljuk be: szakadással fenyegető) irányzatokkal kapcsolatban egyaránt. És ha az ember ezzel a krisztusi kiegyensúlyozott szemlélettel gyakran nem is találja magát szemben, a katolikus hivő nem tagadhatja meg magát, törekednie kell rá, hogy a krisztusi egyetemességet elsajátítsa. Akár konzervatív legyen valaki, akár haladó, az igazság krisztusi szeretete és az igazság krisztusi szolgálatának alázata kell, hogy lelkében megteremtse a krisztusi egységet és teljességet. Gál Ferenc BETŰ, SZELLEM, KARIZMA A címben kifejezett három tényezőre minden közösségnek szüksége van valamilyen formában, ha maradandó és életképes akar lenni. Kell valamilyen alapszabály, amely biztosítja az egységet és megjelöli a célt. De a szabályt mindig konkrét helyzetekre kell alkalmazni, s a döntés feltételez valamilyen szellemi megértést, beállítottságot, amely az egyedi helyzetet összhangba hozza a kitűzött céllal és a közösség érdekével. Végül a közösség életéhez elmaradhatatlanul szükséges valamilyen lelkesedés vagy legalább is felelősségérzet, amely azt sugallja, hogy itt az én javamról és mások javáról van szó. A kereszténység úgy értelmezi magát, mint amit Isten közvetlen, történelmi beavatkozása hozott létre és tett intézményessé. A tanítás, a vallási tartalom megörökítése lehetetlen lett volna írás nélkül. De gondoskodni kellett arról is, hogy ezt az írást minden kor az Istentől akart szellemben magyarázza és élje. Végül ebben az isteni beavatkozásban meq kell látni az emberiség üdvének megvalósulását, vagyis semmi mással nem pótolható értékét, ezért annak elfogadásához, továbbadásához és megvalósításához különös odaadásra, szeretetre és engedelmességre van szükség. Itt tehát a betű, a szellem és a karizma különleges jelentéssel bír. Krisztus a hiten keresztül igazi aktivitásra, sőt kreativitásra hívja fel az embert. Isten országát kell elfogadnia és megvalósítania, de mindig abban a tudatban, hogy „közösségben vagyunk Istennel és egymással" (Un 1,3). Az egyház tehát magába foglalja az isteni szót, a kinyilatkoztatást, annak mindenkori értelmezését és az ember válaszát, a gyakorlati megvalósítást, amit a kegyelem, a személyes szabadság, a buzgóság és a bűn titka befolyásol. Ezért a kereszténység történeti képe eléggé hullámzó: a szentek mellett felsorakoznak a nyárspolgárok, a vértanúk mellett a közömbösek, a szellem hordozói mellett a kényelmesek. De ha megkérdezzük őket, mindegyik talál magyarázatot magatartására. A hitből is lehet egyéni ideológiát csinálni. Ez mutatja, hogy a Biblia betűje, a krisztusi szellem és a Szentiélektől kapott karizma összhangja mennyire nem könnyű, és mennyire szükséges. Az ellentétek feszültsége A kereszténységben a legalapvetőbb ellentét a Teremtő és a teremtmény, a véges és a végtelen, a természet és a természetfölötti jelenlétéből adódik. Az ember magában megéli az anyag és a szellem, a test és a lélek, a változó és a változatlan kettősségét. Azért minden adottságot ilyen feszültség alapján értelmezhet. Egy személy jelenlétének, munkájának, mozdulatának lehet értelme, jelentése. Külső tevékenysége sem más. mint a szellem uralma az anyag felett. A technikában azért van haladás, mert a gondolkodás új és új összefüggést keres az anycg és az erő között. A művészet is a gondolatot, a szellemet akarja érzékeltetni az anyag felhasználásával. A szellem emberének azt nevezzük, aki egyéniségével, szavaival, tetteivel a tudás, az alkotás és az erkölcs világába vezet. Az üdvösség története azzal indul el, hogy a tehetetlen bálványokkal szembeállítja a szellemi, élő, világfeletti Istent, az emberben pedig rámutat az Istentől teremtett lélekre, s érzékelteti, hogy az ember akkor veszti el célját, rendeltetését és erkölcsi értékét, ha „csupán test marad” (Tér 6,3). Az írásba foglalt törvénnyel szemben is rámutat arra az eszményi állapotra, ahol a törvény már az ember szívébe van írva (Jer 31,33). Jézus az 199
