Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Kezdeményezés és megtartás a Bibliában
hitben gyengét. .. Némelyik azt hiszi, hogy mindenfélét ehet, az aggályos azonban csak zöldségfélével táplálkozik. . . Van, aki különbséget tesz a napok között, a másik meg minden napot jónak tart. Aki tekintettel van a napokra, az Úrért teszi, aki meg eszik, az Úrra való tekintettel eszik... Aki viszont nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és ő is hálát ad az Istennek" (Rám 14,5). Az elméletét is megadja eljárásának: ,,A törvény alatt rendeltek között a törvény alárendeltje lettem — noha magam nem vagyok a törvénynek alárendelve — csakhogy megnyerjem azokat, akik a törvény alárendeltjei ... A gyöngék között gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne” (1Kor 9,20). Kiérződik e szavakból, hogy minek nem szabad hiányoznia egyik oldalon sem a régi és új egymással szemben álló táborában: a szeretetnek. Ha a szeretet hiányzik, semmit sem ér a prófétáló tehetség, minden titkok és tudományok ismerete, a hegyeket mozgató csodatevés hatalma (1Kor 13). Szent Pál tehát átvette Jézus felfogását a régiről és újról, a külsőről és a belsőről. ,,Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni" - mondja Jézus a farizeusoknak (Mt 23,23), mert „az alkotta a külsőt is, aki a belsőt" (Lk 11,40). Jézus titka Van Jézusnak egy titokzatos kijelentése, ami rávilágít problémánkra. Ezzel zárja le példabeszéd-sorozatát: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő” (Mt 13,51). Ez nem a gyarló középszerre való fölhívás, sem nem az ötven százalékra való kiegyezés, hanem az az isteni bravúr, mely úgy tud öreg lenni, hogy fiatal, és úgy tud friss lenni, hogy megőrzi a réginek értékeit. Ahogy az elvetett s kikelő búzaszem radikális formaváltásokon keresztül életegységbe tudja olvasztani a közbülső fejlődési fokozatokat, és feladatot kapnak a már nem élő lépcsők is anélkül, hogy megállítanák az újat, valahogy így kellene elképzelnünk az életet az egyházban is. Ám a történelem igazolja, hogy nincs igy. Micsoda küzdelmek folytak le és - tanúi vagyunk - folynak le a régi és új irányzatok között. De ezt is tudomásul kell vennünk. Hiszen Pauler Ákos filozófusunk szerint a konkrét ember mindig a végleteken jár. Ugyanakkor azonban törekedni kellene rá, hogy átvegyük Jézus szemléletét. Jézus minden parancsánál áll az, amit a gazdagsággal kapcsolatban mondott: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges” (Mt 19,26). És ha a gyökerére akarunk nézni, hogy miben rejtőzik Jézusnak ez a bravúros magatartása, azt kell mondanunk, hogy a rejtély kulcsa nagy ember-tisztelete. Sajnos, eléggé elkopott az az igazság, amire egész kereszténységünk fölépül, hogy ti. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda” (Jn 3,16). Ebben az egy mondatban egyszerre benne van annak értékelése, ami van, — és a felhívás az új, a legmagasabb életre. Ennek a gyökeres alapelvnek aprópénzre váltása jelentkezik Jézus kijelentésében: „Aki fel tudja fogni, fogja fel" (Mt 19,21) — de a szamaritánusok visszautasító magatartásán háborgó apostolok lecsendesítésében is (Lk 9,55). Przywara szedett össze gyönyörű részeket Newmantól a „reverent zeal”-ről (Synthesis 253). Senki sem buzgólkodott annyira a világ megváltoztatásáért, mint az Úr Jézus; viszont senki sem tisztelte annyira az emberek szabadságát, mint Ő; akkor is, ha nem akartak megváltozni vagy csak lassan akartak megváltozni. Bennünk emberekben — konzervatívokban és haladókban egyaránt — inkább a „zéle amer" él, a keserű buzgalom, mely törve-zúzva, ellenségeskedve és nagy mozgásokkal akar változtatni vagy megmaradni. E keserű buzgalomról ír bölcsen egy helyen Garrigou-Lagrange. Krisztus megváltói művéhez nemcsak lelkes beszédei és átizzott imái tartoznak hozzá, de magzat-létének és názáreti életének nagy szótlanságai is. És nemcsak a szenvedéstörténet imponáló mozzanatait tette kegyelemárasztókká, de háromnapos sírbafekvésének szinte megfagyott mozdulatlanságát is. A Titokzatos Testben továbbélő Krisztus megváltó erőit sugározhatja e világba egy-egy elhalt törvény, szokás vagy tanítás mozdulatlansága éppúgy, mint a Titokzatos Testben beszélő és színeváltozó Krisztus új távlatokat nyitó, prófétai látomásai. És persze megváltói erőket sugárzott újításaival is és megtartásaival is. Ma is ez a krisztusi megváltás árad bele a világba az újítókon is, a konzervatívokon is, csak nem a krisztusi kiegyensúlyozottsággal. Rá kellene ébrednie mindkét oldalnak, hogy mi hiányzik belőle. Mert az újítókból a krisztusi tisztelet hiányzik a múlt iránt, a konzervatívok képtelenek elfogadni, hogy az egyház „semper reformanda", az egyháznak mindig meg kell újulnia, mert a megállás a halált jelenti számára. Azért ha végül föltesszük a kérdést: a Biblia az újítás oldalán van-e vagy a megtartá198
