Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám
nem világítják meg azokat megfelelő módon az evangélium szellemében, sőt egyértelmű tanítása szerint? Mert Krisztus sokat és radikális módon követel. És bár számos szexuáletikai, házasságetikai problémáról tapintatosan hallgat, viszont konkrét egyértelműséggel felszólít: ha bárki is követni kívánja, az tagadja meg önmagát és vegye fel keresztjét. Ez a „keresztfelvétel" olykor nagyon is sajátos követelményeket állíthat a hivő keresztény elé. Így például azt, hogy álljon ellen a közvélemény „nyomásának" és sok mindent ne tegyen pusztán azért - adott esetben a szexuális erkölcs vonatkozásában -, mert azt „mások is úgy gondolják, úgy teszik". — A kérdéseket szaporíthatnánk. Végső soron azonban ezt a kérdést kell minden kereszténynek feltennie önmaga számára: vajon az életszentség útján, az Isten parancsainak útján jár-e vagy sem? Az erényes élet, a krisztusi élet útján — Krisztus keresztet vállaló útján-e vagy sem? Vajon a kereszt „ostobasága" érvényes-e még számára vagy már nem? És vajon valóban tud-e „ostobává" válni Krisztusért, — vagy nem? (Vö. IKor 1,23.) Félre ne értsük: nem a régi, „konzervatív", sőt esetleg kifejezetten téves álszakvéleményeket kell védelmeznünk! De igenis - a szakemberek megalapozott véleményét tudomásul véve — nem hagyhatjuk el Isten parancsainak útját. Az csak természetes, hogy valóban az „Isten parancsairól" és nem az emberi tudálékosságból, hozzá nem értésből fakadó tételekről, téves tanításokról van szó. Ugyanakkor azonban — a kinyilatkoztatott tanításra ügyelve - óvakodnunk kell a túl merész, kellően felül nem vizsgált, meg nem alapozott hipotézisektől, elméletektől. A teológus, a lelkipásztor nagy és szent feladata, hogy a szexuális élettel kapcsolatos nyomasztó „emberi" terhektől a híveket felszabadítsa. Viszont az evangéliumot — a kereszt kínjaival és „ostobaságával" együtt - soha nem iktathatja ki a keresztény tanításból, a keresztény élet egyetlen területéről sem. Szennay András A BIBLIA világosan tudomásunkra juttatta, hogy az emberi és az isteni szerelem egy egységet alkot, melyet nem szabad elválasztani. A férfi és a nő közötti viszony fő szimbóluma volt az Isten és népe közötti viszony ábrázolásának. Isten és népe közötti szövetséget mindig házassági szövetséggel ábrázolták. Ozeás tragikus házassága feltárta Izraelnek az Úrhoz fűződő kapcsolata teljes dimenzióját: „Eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal, szeretettel. Eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat.” (Oz 2,21-22.) Izajásnál is világos kép áll előttünk: „Nem hívnak többé elhagyottnak sem országodat magányosnak, hanem így nevezlek: 'én gyönyörűségem’ és országodat: ’menyasz- szony', mert az Úr örökét találja benned .... mert amint a vőlegény örüli a menyasz- szonynak, úgy leli örömét benned Istened.” (iz 62,4-5.) Izrael és később az egyház az Énekek intim nyelvezetét mint Isten szeretetének képi ábrázolását Isten népére alkalmazta. Bizonyos, hogy a hagyományos értelmezés eddig kelleténél jobban visszaszorította azt, amit az Énekek éneke az emberi szerelemről mondani akar. A zsinagóga és az egyház viszonyának kapcsolata arra tanít, hogy az isteni Szeretet és az emberi szexuális szerelem közötti viszonyról elgondolkozzunk. Ha „a szeretet Istentől való” — és „Isten a szeretet” (Un 4, 7—8.), akkor az Énekek éneke világossá teszi hogy az emberi szerelem részesedés az isteni szeretetben. így az emberi intimitás valóságjellege és Isten előtti érvényessége Belőle vezethető le. Isten szeretet« az emberi szerelem alapja és ősoka. Az a szerelem, amiben az emberek egymással megosztoznak, részesedése valami isteniben. Vajon a hit közössége már magáévá tette-e ezeket a biblikus megfontolásokat? Roland Murphy ISTEN IGÉJE többször biztatja a jegyeseket és a házastársakat, hogy jegyességüket tiszta szerelemmel, házasságukat pedig osztatlan szerelemmel éljék és tegyék gazdaggá. Sok kortársunk is nagyrabecsüli az igazi szerelmet férj és feleség között, amely a népek és korok tiszteletreméltó szokásai szerint különféleképpen nyilvánul meg. Ez a szerelem ugyanis kimagaslóan emberi jelenség: szabadon akart vonzalomban irányul személyről személyre, a személyiség egészének javát keresi, ezért képes sajátos méltósággal gazdagítani a test-lelki megnyilatkozásokat. Ezt a szerelmet Krisztus Urunk a szeretet és a kegyelem külön ajándékával nemesítette meg, tette tökéletesebbé és emelte magasabb létrendbe. Az ilyen szerelem, amely emberi és isteni elemeket társít, a házasfeleket önmaguknak szabad, kölcsönös, belső és külső gyöngédséggel bizonyított odaajándékozásra vezeti, egész életüket áthatja, sőt maga is növekszik és tökéletesedik önzetlen megnyilatkozásai által. Egyház a mai világban, 49.---------------------^----------------------------------------------------------------------------1 30
