Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám
Aki a szerelemben a másik boldogságát és üdvét akarja megteremteni, az elérte beteljesedését. Johannes Gründel Keresztény teológus, lelkipásztor nem szólhat, nem írhat úgy a szexualitásról, a nemek közti kapcsolatról, a szexuális nevelésről s az egyéb idevágó témáról, hogy ne tartsa szem előtt a test-lélek—szellem egységében élő egész embert. Röviden: az ember teológiáját. Ha viszont e leiadatot tűzi ki maga elé, akkor valóban körültekintőnek kell lennie. Talán mindenekelőtt abban és úgy — hiszen keresztény hivő ember —, hogy soha nem téveszti szem elől az ember számára Teremtőjétől kijelölt célt, az élet, és azon belül a nemiség értelmét. Amikor erre ügyel, nem szűnik meg evilági e m b e r-nek lenni, azaz a testi—anyagi világhoz tartozó lénynek. Éppen ezért ügyel arra is, amit illetékes és felelős szaktudósok az emberről, jelen esetben az ember szexualitásáról mondanak. — Ez a „kétfelé való figyelés" olykor konfliktushelyzetbe hozhatja a keresztény teológust, a lelkipásztort, de a hivőt is. Akadtak régen, és vannak ma is keresztények, akik egyfajta „testnélküli“, manicheus ízű teológiát képviseltek, valahányszor az ember szexualitásáról esett szó. De ugyanakkor akadtak és vannak ma is szakkutatók, akik nem képesek vagy nem akarnak tudomást venni az egész emberről, a nem „csak test" emberről. Természetes, hogy a szaktudós egyfajta „metodológiai absztinenciát" — módszertani szempontok által meghatározott tartózkodó semlegességet - gyakorolhat (és gyakoroljon isi), amikor az emberről, mint a földi élővilág legkiemelkedőbb képviselőjéről tesz megállapításokat. De — meggyőződésünk szerint - a keresztény hivő számára nem róható fel „bűnként", ha a földi világon és kutatási területeken túl tekint, ha magasabb célok felé is néz, ha emelkedettebb szempontokat is figyelembe vesz. E „túltekintés" azonban — és ez megint természetes — nem jelentheti azt, hogy tagadja a testet, hogy lekicsinyli az anyagvilágban fellelhető csodálatos értékeket, hogy nem becsüli meg annak jelentőségét. Kétségtelen — Írja J. Gründel (Theologie von Geschlechtlichkeit und Liebe, in: Humanisierte Sexualität, Wien 1971) — hogy a keresztény szexuális és házassági erkölcsnek múltjában vannak bírálható jelenségek, kijelentések, tudományos szinben feltűnni kívánó téves megállapítások. így pl. a nemiséggel és általában a testtel kapcsolatos gyanakvó, sőt olykor ellenséges szemlélet, a testi öröm, gyönyör egyértelmű elvetése, a nőnek a férfi alá való, a régi patriarkális berendezést idéző rendelése stb. Ugyanakkor azonban teljességgel hamis és történetileg igazolhatatlan az az állítás, hogy az ilyen és hasonló téves szemléletet a Bibliából vélik kiolvasni, a kinyilatkoztatott isteni tanításból akarják eredeztetni. Minden történész tudja — legalábbis illik tudnia —, hogy a történelem folyamán a keresztény teológiának az emberi testről, a házassági etikáról, nemiségről való tanításába számos — a keresztény szemlélettől teljességgel idegen - gondolat hatolt be. Ilyen például a már említett manicheus- gnósztikus emberkép, a test leértékelése, a római jogász-bölcselő természetszemlélet, a stoi- kusoknak statikus természetjog-értelmezése, az ószövetségi kultikus „tisztasági" törvények, ill. a „tisztátalanságról" alkotott felfogás stb. Az ilyen és hasonló szellemi áramlatoknak, törekvéseknek befolyásától - fejezi be gondolatát Gründel — a kereszténységet végre tel kellene szabadítani. Ugyanakkor azonban, amikor a szexualitás és a kereszténység kapcsolatát reális összefüggéseiben igyekszünk nézni, nem hagyhatjuk figyelmen kivül, hogy mint keresztények — bármennyire is tiszteljük a szexológusoknak, pszichológusoknak, szociológusoknak és egyéb szak- tudományok képviselőinek kutatási eredményeit — nem szűnhetünk meg soha bizonyos kérdéseket opportune-importune felvetni, hangoztatni. Ezek a kérdések nemcsak a fiatalabbak „égető" problémáira vonatkoznak, de szólnak minden egyes hivő keresztényhez is. Az alapvető kérdés, melyet az evangélium tanítása nyomán meg kell válaszolnunk, ez: Istent, az Ő tanítását, sőt kifejezett parancsait, - vagy más értékeket helyezzük-e első helyre? I/ajön a lelkipásztorok, teológusok feladatuk végzése közben — túlzó módon - nem csak az emberek evilági gondjaival, nehézségeivel, olykor tán kínjaivalJ/ffogaek t^ugyanakkor 129
