Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 2. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: A család: a szeretet és a hűség ígérete
megosztás biztosítását, — 3. valamint a családok közötti szexuális igények elhatárolását. Az ilyen és hasonló próbálkozások tehát ma még nem eléggé érett tervek a kiscsalád szociális és szellemi környezetének jobb kialakítására. Ebből a rövid áttekintésből főleg az tűnik ki, hogy ma a házasságot és családot világszinten a személy szabad kibontakozási helyének tekintik. Ezt az esélyt, ami egyben veszélyt is jelent, csak a család intézményének emberibbé tételével lehet egyensúlyba hozni. A pesz- szimista futurológusok szerint — amint R. J. Siebert azt leírja — (i. m. 22.) a házasságok ma még egyre fokozódó állhatatlanságából azt jósolják, hogy kétezer körül a fejlett társadalmakban az emberek még gyakrabban fogják partnereiket cserélgetni, mint most. A család helyzetének rosszabbodása, a fokozódó érzelmi konfliktusok végül is kikényszerítik a társadalmakból azt a radikális változtatást, amivel a családok további felbomlását, a gyermekek szétszóródását megakadályozzák. Az optimista Max Horkheimer szerint háromféle jövőnek nézünk elébe, de már közöttünk él egy igazságosabb közösség utópiája, melyet új családi és gyermeki szolidaritás jellemez. Közelebbről nézve: — ha leküzdhetjük a „Jövő l”-et, a teljesen intézményesített technobürokrata társadalmat —, és ha kikerüljük a fenyegető „Jövő ll."-t, a termonukleáris megsemmisülést —, akkor az emberi reménység nagy erővel valósíthatja meg a „Jövő lll.”-at, az ellentéteiben kiegyenlített társadalmat, melyben a házasság és a család megtisztult formában virágzik (Autorität und Familie, Kritische Theorie, I. Frankfurt/M 1968. 355.). A marxista Horkheimernek a jövő megújulásába vetett hite akkora volt, hogy 1973-ban nyíltan védelmébe vette VI. Pál „Humanae Vitae” körlevelét, mert abban látta azt az első és határozott irányelvet, amivel kortársaink előkészíthetik a jövő rendezett családját. A KÜLÖNFÉLE TUDÓSOK véleményét összegezve, megvan annak a lehetősége is, hogy a mai családforma megváltozik, azt azonban egyikük sem tételezi fel, hogy a „családi dimenzió’1 eltűnnék. És éppen ez a feltételezés egyben azt a reményt is jelenti, hogy a jövő családja a jelenlegi alapjaiból kiindultan fog megújulni. A jövőben a különböző kultúrák szerint a házasságnak és a családnak többféle, irodalmilag és jogilag is elfogadott formái élhetnek egymás mellett, de — a monogám házasságot, amely legteljesebben biztosítja az emberi élet kibontakozását, különféle társadalmi megoldásokkal és családközi kooperációkkal fogják támogatni. Az egyház segítsége A társadalomtudományok és a lélektan fontos diagnózist és elvi megoldásokat tárnak elénk a család életéről. Megállapítják a személyes igényeket, de sokak számára nem tudják eléggé indokolni az önmagáról megfeledkező szerető önátadás létjogosultságát. Az egyház itt fontos részt vállal a családok nevelésében. Az egyes egyházközségekben megvalósulhatnak a családközi segítésnek különböző formái is. A haladás igényével élő egyház a zsinaton már szándékosan elkerülte a korábbi polgári hangzású „házassági szerződés" kifejezést, és a házasságot úgy írta le, „mint élet- és szeretetközösséget, melyet a Teremtő alapított, és törvényeivel ma is oltalmaz. Ez a szeretetközösség a házassági szövetséggel, vagyis a visszavonhatatlan beleegyezéssel jön létre. Korunk embere nagyra becsüli a férfi és a nő közötti igazi szerelmet, ami testi-lelki kapcsolatával megadja az emberi méltóságot, és a házastársi barátság sajátos jelét. Ez a szerelem a házasságban különös módon valósul meg (vö. GS 49.). P. F. Palmer véleménye, hogy a zsinati atyáknak ez volt az egyik legmerészebb, de egyben leglogikusabb kijelentésük (Was not tut: eine Theologie der Ehe? — Intern. Kath. Zschrft. 1974/5.411.). Johannes Gründel pedig a Gaudium et Spes zsinati konstitúciót „a házassági szerelemről szóló Énekek énekének" nevezi (Das neue Bild der Ehe in der katholischen Theologie, München, 1969. 61.). A zsinat tehát megnyitotta az utat a házasság és a család teológiájának és lelkiségének megújításához. Az egyház a zsinaton megerősítette azt a tanítását, hogy a házasság az egyház beteljesedése, mivel „a társak a házassági szentség erejében kölcsönösen elősegítik egymás megszentelődését, és ezért, mint valami ,kis egyháznak' a módján... a hit hirdetőivé és tanúságtevőivé kell lenniök" (LG 11.). A házastársaknak ez az egyház-tudata élő módon fogja össze az egyházat és a házasságot. A hűség és a tartós szerelem teszi a házaséletet az egyház képmásává. „így lesz nyilvánvalóvá minden ember előtt, hogy a Megváltó a világban van és, hogy mit jelent az egyház igazi természete" (GS 48.). A SZENTIRÁS! ŐSKÉPE a házasságnak: Istennek népével kötött szövetsége, ahol szeretetben és hűségben Isten mindig felülmúlta népét, azt, amelyik gyarlóságában annyiszor megszegte 98
