Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 2. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: A család: a szeretet és a hűség ígérete
hasonlítható .(C. Ch. Harris, Die Familie, Freiburg, 1973. 227.) — A már korábban kritikussá vált házasságok legtöbbje a gyermekek felnevelési kötelezettsége után felbomlik. AZ IDŐSKORI SZAKASZBAN, 65 év után a szülőknek már csak egyharmada él gyermekeivel, funkciójuk rendszerint a „nagyszülői kisegítés". A dolgozó anya, nyugdíjazás után rendszerint a családban marad, az otthoni tekintély az ő javára billen, a férj egyre inkább „ellátott” lesz. A családfolyamatot áttekintve külön figyelmet érdemelnek a ma egyre gyakoribb csonka családok, ahol az elválással vagy megözvegyüléssel magányossá lett apa vagy anya él együtt fiatalkorú gyermekével. Az özvegyen maradt nők száma egyre növekszik, mivel a férfiak egyrészt magasabb korban házasodnak, másrészt a fokozott munka vagy a túlhajtott élvezetek miatt korábban halnak meg. Számottevő adat az is, hogy a házasságban élők között minden életkorban alacsonyabb a halálozási százalék, mint az ugyanolyan korú magányosnál, elváltnál vagy özvegynél. A MEGVÁLTOZOTT CSALÁDSTRUKTÚRA alapigénye a nagyobb szabadság. — A szabadság viszont kockázattal, gyakran kudarccal jár együtt. A kudarcok leggyakoribb oka: — .1a hibás párválasztás, — 2. a házasságon belüli státuszeltolódás, amikor az egyik fél rendszerint a másik lemondása árán tanul, utána viszont társa már nem felel meg igényeinek. — 3. ha a nőt egyre nagyobb munkával terhelik meg a gyermeknevelés mellett, — 4. és főleg a városi kiscsaládok elszigeteltsége. A felsorolt feszültségek általában a nőt terhelik jobban. Évtizedek óta túlnyomó — kétharmados — többségben ők adják be a válókeresetet. V. J. Goode szerint ez azonban csak látszatjelenség, rendszerint a férfi akar hamarabb válni, de „válási stratégiája” az, hogy az érzékenyebb nőt olyan elviselhetetlen helyzetbe hozza, ami miatt az megindítja a válást (Struktur der Familie, Köln, 1966. 93.). A CSALÁD FELBOMLÁSA esetében intézményileg különbséget tesznek a család összeomlása, szétzüllése, — valamint a rendezett válás között. Míg az előbbi helyzet a családtagokat krízisbe hozza, — a társadalmilag rendezett válás bizonyos lehetőséget nyújt a személyiség helyreállításához szükséges újrakezdésre. Az általános helyzetet tekintetbe véve helytálló R. König átgondolt véleménye: „A modern világban a házassági válás egyike a szabályozó intézményeknek ott, ahol a családban a rendkívüli körülmények között az egyének személyes jellege veszélybe kerül és lehetetlenné válik az egészséges intim kapcsolat fenntartása.” (Familie der Gegenwart, München, 1978. 125.) Kilátások a jövőre A jelen helyzet azt mutatja, hogy az általános társadalmi krízis a családot, mint a stabilitás, a biztonság, a védettség helyét világszerte megingatta. „A mai kiscsalád egyik fő nehézsége, hogy a társadalom felé elszigetelt... A belső tere szűk, és a családtagok egymás közötti vetélkedéseinek, önérvényesítő igényeinek a helye lett. Olyan igényeknek, amiket a felek a csalódon kívül nem tudnak megvalósítani” — írja H. R. Richter (Die Gruppe, 1972. Reinbeck 1957.). Sokan ezért ma az emberi együttélésnek egyéb formáit keresik, amivel megoldhatják a kiscsalád nehézségeit. A HÁZASSÁG TARTÓSSÁGÁNAK érdekében napjaink számos társadalmi újítója különbséget tesz a család iránti hűség, valamint a szexuális hűség között, azaz az időszakos szexuális kilengést elnézik egymásnak a család együttmaradása érdekében. Helyrehozhatatlan esetekben elfogadottnak tartják a válást és az újraházasodást, ha az egyedül maradt fél megfelelő kibontakozást remélhet. (J. Gondonneau, Freiheit in der Ehe, Zürich, 1972.) Kísérleteznek kommunákkal, azaz olyan lakás- és életközösségekkel, ahol a gyermekeket együtt nevelik. Ezeknek az — elvileg még tisztázatlan — próbálkozásoknak hátterében egy ú j t í p u s ú nagycsalád vágya él. Amint ma a lakásszerzésnek is egyik elfogadott formája, hogy hasonló jellegű családok szövetkeznek egy lakástömb építésére, úgy még inkább indokolt lenne, hogyha a családok egymás kölcsönös segítésére (gyermekgondozás, iskolai segítség, házimunka), személyes problémák megvitatására és megoldására is szövetkeznének, miközben kiscsaládi jellegüket megőrzik (J. Lange, i. m. 73.). H. Rentier szerint (Die Wohngruppe, R. Ruthe, Ist die Ehe überholt? — München, 1970.) sokan úgy gondolják, hogy ha az ember nem a rokonokkal van összekényszerítve, hanem személyes vonzalmak szerint választhat társakat, azaz alternatív csoportokat alakíthat ki, akkor nagyobb támogatásra számíthat. Ehhez a formához azonban még biztosítani kellene — 1. az egyéni igények és a kollektív életforma kiegyensúlyozását, — 2. az anyagi egzisztencia és az arányos munka97 \
