Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: A sugalmazás teológiája
folyamatban? Rahner szerint11 — ha az egyház Istentől Jézus Krisztusban, a Szentlélek által létrehozott és vezetett üdvintézmény, s ha az ősegyház ennek örök normája és alapja, s ha a Szentírásnak e normatív feladatban döntő hivatása van, ezzel elégségesen megalapozott az a tétel is, hogy az Isten a Szentírás szerzője, azokat Ő akarta, „inspirálta”, létbe hívta anélkül, hogy erre külön, egyedekre alkalmazott pszichológiai sugalmazás-teóriát kellene felállítani. Az említett szerzők úgy vélik, hogy ennek a koncepciónak alapján a felmerült kritikus kérdések zöme is megválaszolható12. A kánon-probléma, a sugalmazottság felismerése — egyértelmű és bennfoglalt megoldást nyer a teóriában. Az isteni és emberi együttműködés kérdése az individuális elszigeteltségből kiemelődik, és az egy síkon való kooperáció teológiai nehézsége egy sokkal mélyebb és teljesebb ekleziológiai dimenzióban oldódik fel. Nagylel- kűbb és dinamikusabb megoldás biztosítható a több-szerzőség eseteire, ha nem is „kollektívnak" mondott inspiráció formájában, amit a komolyabb teológusok elvetnek, mint elégtelen megoldást a kétezer éves tradíció figyelembevételével. De lehet szukcesszív inspirációról beszélni13, és kiterjeszthető a sugalmazás minden közreműködőre, akinek aktívabb, alkotó része volt egy könyv létrejöttében, — annak bármelyik fejlődési szakaszában, mozzanatában. Pozitívumként jelentkezik az organikus szemléleti mód is, amely az inspirációt nem választja el a többi karizmától, hanem a prófétai, apostoli és egyéb karizmák együttes összefüggésében értékeli azt a különleges szolgálatot, amelyet az isteni szó írásbafoglalásával végzett. így helyet kap és érvényesül a Szentírásban az individuális szerzői egyéniség, a saját látásmód éppúgy, mint az egész vallási közösség, meghatározott miliő és időszak szakrális szellemisége és összes adottságai. — Végül a sugalmazásnak még egy, újnak érzett aspektusával zárjuk tárgyalásunkat, Urs v. Balthasar szavaival14: „Az inspiráció hatását és jelentőségét nemcsak az írás tévedésmentességében kell látnunk (ez végre is csak következmény és mellékhatás), hanem abban az állandó és maradandó élő képességben, hogy a Szentlélek mindig az ige mögött áll, és azt, aki az igét az egyház igehirdetésén át befogadja, az isteni igazság mélységeibe elvezeti”. A Szentírás nemcsak inspirált, hanem inspiráló. Az elején azzal a borongással kezdtük, hogy ebben a kérdésben is számolnunk kell egyfajta „mítosztalanítással”. Most a végén tegyük fel a kérdést, miután az új felfogásban többféle eltérést regisztráltunk a hagyományoshoz képest: Vajon kevésbé titokzatos és mitikus immár az inspiráció? Alig hiszem. Mindenki érezheti, hogy az igazán sok és gazdag biblikus, dogma-történeti, zsinati adalék és új teológiai szempont ellenére, semmivel sem lett egyszerűbb a probléma, mint eddig. A misztérium — ha lehet — még titokzatosabb homályba burkolózott. De azt hiszem, éppen ez nyugtathat meg bennünket. Iskolás teológiánkban, annak intellektuális sémáiban — úgy tűnik — kezdett minden túlságosan és gyanúsan érthetővé lenni, ebben a mélyen titokzatos jelenségben is, amit sugalmazásnak ismerünk a kinyilatkoztatás világából. Persze, némely mai teológus felfogásában is észlelhető az egyszerűsítő, racionalizáló hajlam. De az általunk idézett hittudósok éppen a titok teljesebb horizontját igyekeztek feltárni, és a titkok titkának, az inkarnációnak dimenziójában szemlélve a kérdést, még mélyebb misztériumra nyitottak rá az inspiráció elemzésén keresztül is. S ezért, ha most kevésbé látunk tisztán, és mélyebb a zavarunk és megrendülésünk az Isten szóba és írásba testesült igéje előtt, igazában hálát kell adnunk, mert így valószínűbb, hogy közelebb jutottunk a Titokhoz. Jegyzetek: 1. H. Küng: Christ sein, München, 19747, 456. — 2. Glaubensverkündigung für Erwachsene, Freiburg, 19726, 70. —■ 3. Feiner-Vischer: Neues Glaubensbuch, Freiburg, 19734, 110—112. —■ 4. R. Cuardini: Die Offenbarung, ihr Wesen und ihre Formen, Würzburg, 1940, 118—119. — 5. Vö. Balthasar: Verbum caro, Einsiedeln, 1960; Benoit: Révélation et Inspiration, 1963. Revue Biblique, Paris 321—370; Niebecker: Wesen und Wirklichkeit der übernatürlichen Of- fenborung, Freiburg, 1940; Guardini: i. m. ; Latourelle: Théologie de la révélation, Bruges, 19662; Rahner: Hörer des Wortes, München, 1941; Rahner: über die Schriftinspiration, Quaest. disp. 1., Freiburg in Br. 1958. —• 6. Balthasar: i. m. 21. — 7. Vö. Koncz: A mi Istenünk, Bp. 1978. 248. — 8. Heisenberg: A rész és az egész, Budapest, 1975. 323. — 9. P. Gre- lot: L'inspiration scripturaire, Recherches de science relig.. Paris 1963. 337—382. — 10. N, Lohíink: über die Irrtumslosigkeit und die Einheit der Schrift, in Stimmen der Zeit, 1963/ 64. 163—168; Vö. még Sacramentum Mundi-Lexikon, Freiburg, 1968. II. 847—860; további irodalommal. — 11. Rahner: Grundkurs des Glubens, Freiburg, 1977. 361—362. — 12. Mysterium Salutis, Zürich, 1965. I. 335—352. — 13. Vö. Lexikon für Theol. und Kirche, V. 707. — 14. Balthasar i. m. 22. 231
