Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)

1979 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: "Az Ige megtestesült" (Karácsonyi elmélkedés)

TÁVLATOK „AZ IGE MEGTESTESÜLT" (Karácsonyi elmélkedés) Mi keresztények, sohasem vagyunk annyira figyelmesek és egyetértők, mint karácsony ün­nepén. Megbeszéljük, miként szépítsük otthonunkat, mit ajándékozzunk egymásnak, mi le­gyen az ünnepi lakománk. A gyermekek pásztorjátéka, a szentmise glóriája, az eukarisztia együttes ünneplése megteremti az öröm hangulatát. ,,Ó, te vidám, kegyelmet adó Szentidő, Karácsony! — mondja egy régi egyházi ének. Ám ezt az örömujjongást a megtestesülés előtt mélységes, szinte kozmikus csend előzte meg. Az első karácsony éjszakáján feltárult az örökkévaló Isten belső élete és egy megszülető Kis­dedben kimondta könyörülő szeretete Igéjét az egész teremtés felé. A legszentebb Szót Tett követte: Isten belépett a világba! Ezt az eseményt többé már nem lehet meg nem történtté tenni. Az isteni Ige mindörökre így szólít meg minket: ,.Szeretlek, ember! Szeretlek, világ!" Sokak előtt valószínűtlen ez az isteni örömhír. Hogyan mondhatja ezt az az Isten, aki is­meri az ember minden bűnét, pusztító gonoszságát? Isten azonban még önmagunknál is jobban ismer minket, ezért vette magára a szolga alakját (vő. Fii 2,6), hogy közöttünk la­kozzék és látható példát adjon nekünk. Az emberré lett isteni Szeretet örökre hirdeti a szö­vetséget: Isten és ember egy család lettünk Jézus Krisztusban. A karácsony éjszakáján szem­től szembe találkozunk a Megváltóval és szívünket megrendíti a gyönge Kisded alakja. — A karácsonyi csend imára, elmélkedésre késztet: szeretnénk valamit megsejteni a megtestesü­lés isteni titkából. A megtestesült Ige és az írott ige A SZENTIRÁS adja hírül a megtestesülés titkát. — Az Ó- és az Újszövetség együtt hordja magában a szóban és az írásban ránkhagyományozott igét. Az isteni Ige megtestesülése és megjelenése, (epifániája) a két szövetséget egybevonta és beteljesítette. A megtestesülés éj­szakája az Ószövetség alkonya és az Újszövetség hajnala. A Názáreti Jézus a két szövetség megpecsételő drágaköve: „Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, nem vall szégyent!” — így utal Péter apostol a zsoltáros szavaival Jézus Krisztusra (1 Pt 2,6). — A Zsidóknak írt levélben pedig ezt olvassuk: „Azelőtt Isten a próféták útján . . . szólt őseinkhez, ebben a végső korban azonban Fia által szólt hozzánk" (Zsid 1,1 k). Orige- nész, Szent Ambrus, Ágoston tanításai, a katakombák és az ókeresztény bazilikák jelképei mind azt tanúsítják, hogy a „concordantia Veteris et Növi Testamenti” eggyé vált a megtes­tesült Igében. MILYEN BELSŐ ÖSSZEFÜGGÉS van — kérdezzük az Isten emberbe-testesült Igéje, vala­mint Jézus tanítása, és a kinyilatkoztatás írott igéje: a Szentírás között? — Lukács evangé­lista búcsúszavaival így fejezi be írását: „Ez az, amit mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltá­rokban megjövendöltek rólam. Meg volt írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell és halot­taiból feltámadnia. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni . . . minden népnek, fi tanúi vagytok ezeknek, — én pedig elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát" (24,44— 49). — Ezekből a sorokból azt is megértjük, miért írta le éppen Lukács evangélista, könyve első fejezetében olyan részletesen Jézus születésének eseményeit és körülményeit. Történetileg akarta megvilágítani, hogy Isten könyörülő irgalma miként jelent meg a pogányok megvilá­gítására és dicsőségére népének, Izraelnek (vő, Lk 1 .f.). Az Újszövetség azt a megtestesült Igét hirdeti, aki öröktől fogva az Atyánál volt. Szent Já­nos, az Ige apostola, — aki Jézus közelében élt, jobban betekintett az isteni titokba —, ezt írja: Ami kezdettől lógva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk (Jézusban), és kezünk tapintott, az élet Igéjét hirdetjük (1Jn 1,1). — Jánost evangéliuma prológusában a „világ kezdetének” látomása magával ragadja, ahogy azt a költő megírja: „És megfeszül a lénye, mint az íj / , Feszül némán a mélységek fölé, / Míg lényéből a szikla-szó kipattan. / 232

Next

/
Oldalképek
Tartalom