Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: A Szentírás, a szentíráshagyomány és a tanítóhivatal
A hagyomány és a Szentírás kapcsolata Az apostoli igehirdetés írásos objektivációjának rövid vázlata után megkíséreljük bemutatni a hagyomány és a Szentírás kapcsolatát a) az apostoli egyházban, majd b) a zsinat tanításában. a) A hagyomány és a Szentírás kapcsolata az apostoli egyházban Az egyoldalú történeti Jézus-kutatás után a forma-, műfaj- és hagyománytörténeti vizsgálódások felismerték, hogy a Jézus-esemény írásbeli rögzítését megelőzte az egyház élő para- dosisa. És ,,ez is evangélium" — mondja H. Schlier — „nemcsak az apostolok szóbeli igéje, hanem az írás is, és nemcsak az, ami spontán, hanem az is, ami szóban vaqy írásban rögződött, formát öltött nemcsak a viva vox, hanem a hagyomány, a hagyományba beszürem- kedett és abban megerősödött iqe is" (Wort Gottes. Eine neutestamendiche Besinnung, Werk- bund Verlag, 1958, 40—41). Mindebből kitetszik, hogy az Üiszövetség mögött éppúgy, mint az Ószövetség mögött az üdvösségtörténet Istene áll. Mit ielent ez? Először azt. hogy Isten üdvösséaet adó tette a történelemben élő ember szóméra a történelemben, történeti alakban, történeti eseményekben ment véabe. A történetiséaből viszont adódik: az ember számára felkínált üdvösség, az embernek az üdvösségbe vetett hite. és a hit tövéről sariadó közösség lényeae szerint, époen történeti volta miatt haayománvra támaszkodik. Azaz a Krisztus-eseményt, mint Isten véqérvénves üdvösségünkre szolaáló tettét átkeli örökíteni, hoav hitet tudion ébreszteni és ennek nvomón közösséget tudjon teremteni. Másodszor: a tradíció keresztény értelemben jelesül nem a meatanult tanok, iaazsáaok, intellektuális rendszerek átszármaztatása. Részben oz is. hiszen az aoostolok Jézus tanítványról De amint inkább Jézus életének meqilletődött tanúi, úgy a hagyomány is inkább a megtörtént esemény új tanúsán formáiában való továbbadása. Harmadszor: ha pedig az újra megismétlődő tanúság belső koherens alkotóeleme a ha- avománvnak, akkor a Krisztus-eseményt nem lehet hűvösen, táravilanos obiektivitással to- vábhorini. Az átvett örökség átadásában az élethelyzeteknek meafelelően leien van az átadó személv vagy közösség személyes hite, a hite alapján szerzett személyes tapasztalata és a t-onasztolotából leszűrt személyes tanúsága. A megőrzött és továbbadott hagyomány között, bár nem lehet éles vonalat húzni, méais különbséget kell tenni a hit alania és a hit alaoián ovűitött tapasztalatok a megőrzött és átadott haavománv között. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni G 6ornknmm Jesus von Nazn- refh rí mű könyvét ametvb»n a Krisztus-esemény megőrzésének és továbbadásának eqvségét, uavanakkor különbözőségét így összegezi: „Mivel a földi Jézus a gyülekezet szemében egyszersmind a fel+ámodott is. ezért a hagyományban Jézus szava is a ielen vonásait ölti maaára. Éhből maavarázható a hoavománvmk két látszólag ellentmondó ismertető ieaye, amelv a szinopszis áttekintésekor szinte minden oldalán felismerhető: ez o haavománv egyrészt kétségkívül hűségesen köti maaát Jézus szavaihoz, másfelől a szabadsáanak bámulatos mértékét fanúsítia Jézus s7nvninnk . történeti” hangzása iránt Ez a haavomónvozós őrzi Jézus szavait, még^nrn valamiféle, levéltári keavelettel dédelgeti. Méa csak nem is úayadia tovább, és látia el magyarázatokkal, ahogyan a híres rabbik nyilatkozataival tették. Eavenesen úgy foaalmaz- hatiuk; a hagyomány voltaképpen nem Jézus egykor elmondott szavát adja vissza és adia tovább, hanem a haavomány maga Jézus szava most." (magyar fordításban: A Názáreti Jézus, Debrecen, 1978. 7—8.) A Jézus szavának hűséges megőrzésében és szabad továbbadásában élő apostoli haavománv közelebb visz a hagyomány és a Szentírós belső kapcsolatára vonatkozó zsinati tanítás megértéséhez. b) A Szentirás és szenthagyomány kapcsolata a 2. Vatikáni zsinat tanításában. A Dei Verbum-nak a kettő kaocsolatáról szóló tanítását ismét akkor értelmezzük helyesen, ha összevetjük a Tridentinum tanításával (DS 1501). A kérdés egyik szakértőiének 1. R. Geisel- mann-nak vizsgálódásai fénvt derítettek arra, hogy a „hitünk forrásai részben (partim) a Szentírás, részben (oartim) a haavománv" tétel nem a trentói zsinat okmányaiból származik, hanem a post-tridentinus katekizmusokból, teológiai szintézisekből (dI. Canisius: Summa doctrinae christianae). Melchior Cano az első teolóaus. aki már a Tridentinumra hivatkozva tanítia a „partim-partim” elvét. Geiselmann kutatásaiból az is kiviláglik, hogy a zsinati atyák eredetileg a „partim-partim” tervezet mellett foglaltak állást, és csak néhánvan voltak ellene. A dekrétum véqső megszövegezése mégis ,.et”-tel kapcsolia össze a katolikus hit forrásait. Geiselmann arra is rámutatott, hogy a partim-partim” mechanikus felfogása, bár ellenrefor- mációs tétel, de nem katolikus felfooás. ..Isten nem szerelő” — íria eavik cikkében —, ,,ald az egyházat folyóvízzel látta el, s Isten igéiét a hit forrásaiból, mint hideg és meleg csapból folytatja." Majd így folytatja: „Ha az arisztoteleszi „kat'holon” annyit jelent: a részben az egészet tartalmazó (Metafizika V, 26), akkor írás és hagyomány viszonyát csak úgy értelmez221
