Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Cselényi István Gábor: Korunk kenethozó asszonyai
apostolkodásáról szóló határozat, az 1Kor 16,17—18 alapján. Keressük tehát, mi az, amiben már ma is apostolkodhatnak a nők az egyházban, és mik a nyitott kérdések, esetleges lehetőségek. Már ma is lehetséges feladatok A Hittani Kongregáció már idézett okmánya utal a zsinat szavai nyomán megindult fejlődés példáira: sok helyütt nő-tagjai vannak a lelkipásztori tervezés és vezetés grémiumainak, plébániákon, sőt az egyházmegyék szintjén is. Vannak olyan szentszéki kúriák is, amelyeken nők töltenek be fontos hivatalt. Már ezek a példák is sejtetik, széleskörű lehetőségek nyílnak a nők előtt. Az egyház nemcsak a férfiak egyháza, hanem a nőké is, a nőknek jelen kell lenniük az egyház egész életében. Éppen ezért nem elég, ha csak várják, passzívan, mikor kapnak részvételi jogot valamiben, hanem az a helyes, ha mindazt átveszik, amit ma átvehetnek, s a papság azt valóban át is adja. , A nők legközvetlenebb bekapcsolódási lehetőségét a plébániai közösség adja. Ma már nemcsak házvezetőnők vagy sekrestyések, netán kántorok lehetnek, hanem —1 hazánkban is sok helyütt — segítik vagy akár vezetik is az egyházközségi irodát, adminisztratív munkakörben. Dél-Amerikában, az USA-ban, sőt Ausztriában is akad példa arra is, hogy egy-egy plébániái nő vezet (anélkül, hogy papi funkciókat végezne).11 Ugyancsak Ausztriában van arra is példa, hoay nők viszik el az oltáriszentséget és a betegek kenetét az egyházközség betegeihez. Megfelelő egyházi felhatalmazással körünkben is lenne rá mód, hogy nők segítsenek a lelkipásztoroknak a betegek felkutatásában, ápolásában, esetleq lelki előkészítésében, szentségekkel való ellátásában is. Erre a szerepre — az ápolónői hivatáshoz hasonlóan — bizonyára sok evangéliumi lelkületű leány, asszony vállalkoznék. A zsinat szavaival: „Azon férfiak és nők módján, akik Pált segítették az evangélium hirdetésében” (Vil. ap. 10.) a nők bekapcsolódhatnak az igehirdetésbe is. Az egyház sokszínűségét, közösség-jellegét szépen dokumentálja nők prédikációja, ahol erre lehetőség van s ahol helyesnek látszik. Hitoktatásban, jegyesoktatásban pedig már a múltban is számtalan példa volt nők bevonására. Az újjászületett liturgiában is megvalósult tény már a nők tevékenyebb bekapcsolódása: felolvashatják az olvasmányokat, a hivők nevében végezhetik az imákat, könyörgéseket. Részvételük, aktivitásuk aláhúzza, megjeleníti az egyház kétneműségét, azt, hogy Krisztus olyan emberiség soraiba lépett, amely férfiakból és nőkből áll. A teológiai kutatásban — s az azon belül kibontakozóban levő „laikus teológiában” — sajátos színt jelent a női teológusok munkája, amire hazai irodalmunkban is van péfda. A budapesti Levelező Tagozaton nagy számban jelenlévő nő-hallgatók arra a reményre jogosítanak, hogy továbbra is jelentkeznek majd nők a teológiai irodalomban. Ha a nő erényei közé a személyesség, az élet problémái iránti fogékonyság is hozzátartozik, ennek a teológiai eszmélődésben is meglehetnek a gyümölcsei. (Jegyezzük meg, a római pápai egyetemeken nemcsak sok női hallgató van, hanem az előadók közt is ott van képviselőjük, legalábbis néhány tanársegéd személyében, Lengyelországban pedig a lublini katolikus egyetemen nemrégen lett professzor egy orsolyita nővér.) A nő apostolkodásának az egész közösség szempontjából nem ilyen szembeötlő, de az egyház továbbélése szempontjából mégis döntő területe: az anyai-feleségi hivatás. A házasság egyháztani jelentése (Krisztus és az egyház egymás iránti szeretetét jeleníti meg) alapján mindkét házasfélnek s így a feleségnek is kegyelem-közvetítő ereje van, amely a napi áldozatokban mélyül tovább. A gyermekek felé pedig talán rendszerint éppen az édesanya az, aki Isten gondoskodó, önzetlen szeretet-sugárzását megjeleníti és közvetíti. Ezért mondta a zsinat: ,,A hitvestársak és a családok apostolkodásának páratlan jelentősége van” (Vil. ap. 11.). Távolabbi lehetőségek A nők már megvalósult szereplési körét az egyházon belül a szubszidiaritás zsinati elve alapján lehetne tovább tágítani: amihez nem szükséges ordo, felszenteltség, amit „alsóbb szinten” meg lehet oldani, azt oldjuk is meg. A nőkre alkalmazva: akár a világi életben, érdemes lenne minél több adminisztratív munkára bevonni arra vállalkozó nőket, amint a szervező, személyes foglalkozást igénylő munkakörökbe is. — A további lehetőséget valamilyen felszentelés lehetősége jelentené. Azért „valamilyen", mert nem feltétlenül papi rendről van itt szó. Karl Rahner is, amikor keresi a nők teljes értékű bevonásának megfelelő formáját, nem pappászentelésük mellett tör lándzsát, hanem arról beszél: A nők alap- karizmájának, a szeretetre való fogékonyságuknak megfelelően helyesebb lenne a diako187
