Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Cselényi István Gábor: Korunk kenethozó asszonyai
A lélektan és a szociológia pedig egymással karöltve fokozatosan feltárta a férfi és a női mivolt ,,szerep”-jellegét és társadalmilag meghatározott voltát. Kiderült, hogy a terhességen, szülésen túl — a régebbi elképzelésekhez viszonyítva — alig beszélhetünk csak-női vagy férfi tulajdonságokról, tevékenységi formákról. A család, a környezet közvetítette szerepekről van szó, amelyeket a szocializáció során sajátítunk el. Ezek a szerepek koronként, kultúránként változhatnak, az igények, elvárások szerint.9 Amikor itt elvek változásáról szólunk, tudnunk kell, elsősorban az élet, a társtídalmi környezet megváltozásáról van szó. A modern, ipari társadalomban a családok nem élnek tovább egymás mellett kis termelői egységekként, hanem a férj is, feleség is eljár dolgozni. Fellazulnak a családon belüli hagyományos „munkakörök”. A művelődési lehetőségek általánossá válásával világszerte egyre több nő jut el képességei kibontakoztatásához, önálló keresetig, hivatás vállalásig. A szocialista országokban — így hazánkban is — más országokhoz viszonyítva nagyobb súlyt kap a nők védelme (gondoljunk csak a szülési, anyasági és gyermekgondozási segélyre), a férfiakkal egyenlő feltételek megteremtése. A nők megváltozott helyzetét jól mutatja hazánkban, hogy míg 1930-ban a munkaképes nők 2/3-a eltartott volt, ma alig 1/3-a. A hazánkban élő 5 millió nő közül 3 millió munkaképes korú, akiknek 68—70%-a dolgozik (a fővárosban és városokban nagyobb, falvakban kisebb arányban). Nemcsak az iparban kapnak helyet (az ott dolgozók 36%-a nő), vagy a kereskedelemben (70%), hanem vezető beosztásban is (az állami és gazdasági vezetők 22%-a, az egészségügyiek 44%-a nő).1(1 Ma már mindenki természetesnek veszi, ha nő lesz miniszter, legfelsőbb szintű vezető. A zsinat felszólítása A körülöttünk zajló változást korunk egyháza is felismeri, sőt sürgeti. XXIII. János pápa a Pacem in terris-ben a korszak egyik jellemzőjének tartja, hogy „komolyan szerepet játszanak a társadalomban a nők. Mindinkább tudatában vannak emberi méltóságuknak. . . és mindinkább követelik, hogy az emberi személyhez méltó jogok őket is megillessék, mind az otthon falai között, mind a társadalomban".11 — János pápa nyomán a zsinat is elítél mindenfajta jogfosztást, hátrányos megkülönböztetést, így a nemek szerinti egyenlőtlenséget is (Az egyház a mai világban, 9). Olyan társadalom mellett áll ki, amelyben férfiak is, nők is kifejthetik belső értékeiket, anélkül, hogy egyformákká válnának (uo. 60). Az egyenjogúság tehát a zsinat szemléletében nem „egyformaságot" jelent, hanem azt: férfi is, nő is betölti a „természetüknek megfelelő szerepet" (uo.). A zsinat nem áll meg a helyzet megváltozásának megállapításánál, hanem éppen a világban folyó átalakulás alapján szólít fel a nőknek az egyház életébe való fokozottabb bevonására és bekapcsolódására is: „Minthogy napjainkban egyre fokozódik a nők tevékeny szerepe a társadalmi élet egész területén, igen jelentős dolog, hogy egyre nagyobb szerep jusson nekik az egyházi apostolkodás különféle területein is” (Világiak apostolkodásáról, 9. pont). A zsinat utáni időben VI. Pál újra és újra kiállt a női méltóság tiszteletbentartása s a helyesen értelmezett egyenjogúság mellett (pl. Octoaesima adveniens, 13.). Néhány női rend alapítóiát —■ Szent Klárát. Avilai Szent Terézt és Sziénai Szent Katalint — felvette az egyháztanítók sorába, évezredes előítéletet küzdve le ezzel. Útmutatása alapján a Hittani Kongregáció 1976. október 15-én okmányt bocsát ki a nők egyházon belüli szerepéről: elveti ugyan pappá szentelésük lehetőségét, de — a zsinat szellemének megfelelően — sokrétűbb bekapcsolásukra szólít. — Hogy mik lehetnének azok a sajátosan „női" vonások, amelyeket a keresztény nőknek ma képviselniük kellene? — A kérdésre nagyon nehéz elfogultság nélkül válaszolni. De bármennyire is történelmileg kialakult jellegzetességekről van szó, amelyek korunkban átalakulóban vannak, felvázolható az a „szereposztás", amely nem kisebbé, hanem nagyobbá teszi korunk keresztény asszonyát, leányát, és ez: a személyes problémákra való fogékonyság. Napjaink és a jövő emberiségének is szüksége van olyan nőkre, akik a többiekről való gondoskodás, a megőrzés, a bensőség szellemét képviselik, ezzel itatják át a világot — mondja Margaret Mead, áttekintve a nők helyzetét érő változásokat —, már nem feltétlenül a konyha, a kiscsalád körében, nem is kisháztartás robotjában, hanem szélesebb körben, ahol éppen erre van szükség. Ezekre a vonásokra, erre az Örök Nőire mondta Teilhard 'de Chardin is: „Ezen a világon semmi nagy dolog nem született Nő nélkül — még a Megtestesülés sem.” — A zsinat felszólításának tehát úgy teszünk elget, ha azt keressük, hogyan élheti meg a keresztény nő alapkarizmáját, legsajátosabb értékét: a szeretet-szolgálatot, épp Mária, az Isten-anya nyomán. Az egyházban, amelynek anyai arca van, mindig szükség van olyan nőkre, asszonyokra, akik „pótolják, ami hiányzik testvéreiknek és felüdítik mind a lelkipásztoroknak, mind a hivő nép többi részének a lelkét” — mondja a Világiak 186
