Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Kiss László: Nők az ősegyházban
„Köszöntsétek Máriát, aki sokat fárad értetek" (16,7) — írja tovább az Apostol. Triféna és Trifóza szintén „az Úrért fáradnak” (16,12). üdvözli „a szeretett Perziszt, aki sokat fáradozott az Úrért" (16,12). Az „Úrért való fáradozás" a Szentírás nyelvén gyakorlatilag a misz- sziós munkát jelenti (vö. Jn 4,38; ApCsel 20,35; 1Kor 16,16), de kifejezi az egyházközségben végzett rendszeres munkát is (vö. 1Tesz 5,12). Az egyházközségen belüli egység és egyetértés megteremtésében és kibontakozásában is nagy szerepük volt a nőknek. A korintusi hívek pártokra szakadásáról egy Klóé nevű asszony értesíti Szent Pált. Klóénak bizonyára szívügye volt a „keresztények egysége" — az Apostol pedig súlyos figyelmeztetést küld az egységre és békességre (vö. 1Kor 1—3. fej.). — A Filippieknek írt levélben olvassuk: „Evádiát és Szintihét nagyon kérem, értsenek egyet az Úrban. Téged is kérlek, igaz munkatársam, légy segítségükre azoknak, akik velem együtt fáradtak az evangélium hirdetésében Kelemennel és a többi munkatársammal együtt, akiknek neve föl van jegyezve az élet könyvében" (4,2k). „Azoknak, akik” kifejezést az eredeti szöveg nőnemben mondja (Autaisz, haitinesz...). — Szent Pál tehát a nőket munkatársainak nevezi éppen úgy, mint a férfiakat, mert csak az egymás kölcsönös, kiegészítő támogatása viheti előre az egyház apostoli munkátját. A „nővéreink" A zsidók közös, nagy családnak tudták és érezték magukat, ezért egymást testvérnek (fivérnek) szólították. A „nővér" kifejezés ritkán fordul elő az Ószövetségben (így pl.: Jer 22,18; Én 4,9). Jézus azonban már megkülönböztetést tesz: „Ezek az én anyám és rokonaim I Aki az Isten akaratát teljesíti, az az én fivérem és nővérem és anyám!” (Mk 3,34). — A nyomorék, görbe asszonyt (vö. Lk 13,16), — akit „tizennyolc éven át megkötözve tartott a Sátán" — Jézus „Ábrahám leányának" nevezi. Pedig akkoriban csak a férfiak dicsekedtek azzal, hogy ők „Ábrahám fiai” (vö. Jn 8,39), az „Ábrahám leánya" kifejezés jelképesen Izrael népére utal, mint a „Sión leánya” (vö. Szof 3,14; Zak 2,14; Iz 62,11; Siral 1,6) képe. Ezért megdöbbentő nekik, hogy Jézus nővéreiként emeli maga mellé a nőket; Ö az első férfi, aki áttöri az antik világ férfiközpontúságát. Az apostolok ezt a jézusi leikületet és magatartást viszik tovább. Az asszonyokkal, és Máriával, Jézus Anyjával egy közösségben imádkoznak a Szentlélek eljövetele előtt (vö. ApCsel 1,14). A Szent István megkövezése utáni keresztényüldözésnek voltak női vértanúi is, hiszen Saul „elhurcolta a férfiakat és nőket és börtönbe vetette őket” (ApCsel 8,3). Ezek közül többeket kivégeztek — és Pál apostol maga bevallja Agrippa király előtt: „Szavazatommal hozzájárultam a halálos ítéletükhöz” (ApCsel 26,10). Az őskeresztény asszonyok nővérként gondoskodtak az apostolok ellátásáról. Pál apostol a Korintusiaknak írt első levelében apostoli önzetlenségét bizonyítva ezt írja: „Nincs jogunk az evéshez, iváshoz? Nincs jogunk, ahhoz hogy asszony nővért vigyünk magunkkal, mint a többi apostol, és az Ür testvérei és Kéfás is teszi?. . (9,4k). Istentől kapott karizmája erejében Szent Pál nőtlenül élt, (vö. 1Kor 7,7); saját keze munkájával kereste meg a megélhetéshez szükséges anyagiakat (vö. iKor 9,12.18; ApCsel 20,34). Szent Pál még több női hivőt is „nővérének" szólít: Főbét (Rám 16,1 k), Appiát (Filem 2), aki talán Filemon felesége volt. Timoteust kéri: tisztelje az idős nőt, mint anyját, a fiatalt, mint húgát „egészen tiszta érzülettel” (Him 5,2). Rufusznak anyjáról írja: „nekem is anyám!” (Rám 16,13). — Vegyes házasságokkal felmerülő válási problémára ez a válasza: „Ha a nem hivő fél elválik, hadd váljék el! Ilyen esetben a testvér vagy nővér (— tehát a keresztény fél —) nincs lekötve, hiszen Isten békességre hívott minket" (1Kor 7,15). Az özvegyek szolgálata A magukra maradt özvegyekről már kezdettől gondoskodik az egyház. Éppen az özvegyeknek juttatott alamizsna elosztásával kapcsolatban felmerült problémák rendezésére választják ki és avatják fel Jeruzsálemben az első diakónusokat (vö. ApCsel 6,1 kk). Tabita, a joppei tanítvány bőven adakozott a szegényeknek és ruházta az özvegyeket (vö. ApCsel 9,36—41). Szent Jakab apostol levelében az igazi vallásosság gyakorlatai közt sorolja fel az özvegyek és árvák támogatását (vö. Jak 1,27). Az özvegyek nemcsak haszonélvezői az egyház adományainak, hanem maguk is vállalnak szociális-karitativ szolgálatokat az egyházközségben. Az özvegyi állapothoz az első Timó- teus-Ievél megkívánja: hogy hatvan éven felüli és magányos nők legyenek (vö. Him 5,4; Him 5,9). Feladatuk az volt, hogy imádkozzanak az egyházért (Him 5,5), és hogy szeretetszolgálatokat végezzenek (vö. Him 5,10). A fiatalabb özvegyeknek azt tanácsolja az Apostol, „menjenek csak férjhez, adjanak gyermekeknek életet, viseljék gondját családjuknak” (Him 177
