Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Kiss László: Nők az ősegyházban
Ismert jelenet, hogy Pál egyik jeruzsálemi útja alkalmával a tengermelléki Cezáreában „Fülöp evangélista és diákonus" házában szállt meg, akinek „volt négy, prófétáié tehetséggel megáldott hajadon lánya" (ApCsel 21,9), De más keresztény egyházközségekben is voltak prófétanők. A Jelenések könyvéből arról is értesülünk, hogy a kisázsiai Tiatirában nagy hatása volt egy ,Jezabel” nevű prófétanőnek (vö. Jel 2,20kk). Nő-diákonus és elöljáró az ösegyházban Szent Pál a Rómaiaknak írt levél „üdvözlő listáján" nyolc jelentős nőt szerepeltet (vö. 16,1—16). „Ajánlom nektek Főbe nővérünket, aki a kenkreai egyház szolgálatában áll — Fogadjátok szentekhez méltóan az Úrban és támogassátok, amiben csak rászorul, mert ő is sokaknak volt támasza, nekem magamnak is" (16,1 k). — Korintus kikötővárosa volt Ken- krea. Az itt élő Főbe Rómába utazik, és Pál apostol ajánló sorokat ír a római keresztény egyházközségnek. — Az eredeti görög szöveg Főbét „diákon ősz"-nak és „prosztaí/sz"-nak nevezi. A „diakonosz" szó szolgát jelent; az ősegyház szóhasználatában a püspök mellett egyházi szolgálatot teljesítő egyéneket. A pasztorális levelek ugyanolyan adottságokat kívánnak meg a diakonoszoktól, mint az episzkoposzoktól (vö. 1Tim 3,1 k; 3,9kk), vagy a preszbiterektől (vö. Tit 1,5kk). Pál önmagát is, Apollóval együtt „diakonosz”-nak nevezi, „akik által hívők lettetek, ahogy nekik az Úr megadta” (1Kor 3,5). — A nőnemű „diakonissza" kifejezés csak a 325. évi Nikeai zsinat 19. kánonjában található először. — önmagáról és Apollóról, — akiket pár sorral előbb még „diakonoszoknak” nevezett, azt is állítja Szent Pál: „Istennek vagyunk munkatársai..." (szünergoi) (1Kor 3;99). Főbe diakonosz küldetését igenlő „ajánlólevelet" kap a többi igehirdetővel együtt. Pál Főbét „proszta- tisznak” is szólítja. Ez „elöljárót" jelent, aki mások előtt áll azért, hogy vezesse, hogy védelmezze őket és pártfogójuk legyen. Ez a cím abban a korban csak hivatalviselőknek járt ki, írja K. H. Schelkle (Theologie des Neuen Testaments, Düsseldorf, 472. 81k). A női diakónusok állása és hivatala idővel tovább fejlődött. Az ifjabb Plinius Traianus császárhoz írt levelében (Kr. u. 112-ben) megemlíti, hogy a kereszténység gyanúja miatt elfogatott keresztények közt volt két rabszolganő; — kínzásokkal vallásukra vonatkozó vallomásokat csikart ki belőlük. Ezeket a kifejezéseket használja; „ex duabus ancillis, quae ministrae dicebantur" —• (Plinius levelei, 96,8). A „diakonosz"-nak megfelelő latin nőnemű szóalak: „ministra” többet és mást fejez ki, mint az „ancilla” (vö. R. Freudenberger, Das Verhalten der römischen Behörden gegen die Christen im 2. Jahrhundert, München 1965. 17k). Sokatmondó adat, hogy a 250 előtt keletkezett szír Didascalia így szemlélteti az akkori hierarchia rendet: „A püspök értetek ül Isten helyén, — a diakónus Krisztus helyén ül és Öt kell benne szeretnetek, a diakónusnőt a Szentlélek jelképeként tiszteljétek. A presbiterek legyenek nektek olyanok, mint az apostolok, az özvegyeket és árvákat úgy becsüljétek, mint az oltárt" (Hrsg. H. Achelis—J. Flemming, Berlin, 1904. 9. f. 45.). A IV. századig visszanyúló hagyomány szerint a női diákónusokat a püspök kézfeltétele és imája vezette be hivatalukba (vö. Cezareai Basilius, Levelei, 134,44, Constitutiones Apostolicae, 8,19k). „Bizánc régi egyházában a diakónusnőt (. ..) kézteltétellel, a Szentlélek segítségül hívásával, a stóla és a kehely átnyújtásával szentelték fel. Feladatuk volt mindenekelőtt a női lelkipásztorkodás és a szeretet-tevékenység az egyházközségben" írja a neves Szentírás kutató K. H. Schelkle (Der Geist und die Braut, 161.) Pál „munkatársai Krisztusban” Főbe diákonus és elöljáró ajánlása után Pál apostol arra kéri a római híveket: „Köszöntsétek Priszkát és Aquilát, munkatársaimat, Krisztus Jézusban. Ők életüket kockáztatták értem. Ezért nem csupán én vagyok nekik hálás, hanem a pogányságból megtért minden egyházközség. Köszöntsétek a házukban összejövő közösséget” (16,3—5). Ez a Priszka férjével, Aquilával együtt — Pál, Barnabás, Timoteus és Apolló mellett —, a pogány misszió vezéralakja volt. Priszkát hat alkalom közül négyszer a férje neve előtt említi a Szentirás, és ezzel azt tanúsítja, hogy vezető szerepe volt. Aquila és Priszka sátorkészítő mesterek Rómában, — egyébként pontuszi származású zsidó házaspár voltak. — Mikor Klaudiusz császár rendeletileg száműzte a zsidókat Rómából, Korintusba költöztek, ott is folytatták mesterségüket. Pál apostol korintusi működése idején „hozzájuk költözött, mivel ugyanazt a mesterséget űzte, náluk maradt és velük dolgozott" (ApCsel 18,3). Amikor Korintusból Jeruzsálembe ment, Aquila és Priszka elkísérte őt Efezusig. A házaspár itt letelepedett de megtartották többi házaikat is. Ezek missziós központtá és gyülekezeti helyekké lettek. 176
