Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)

1979 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Fila Béla: Milyen legyen a katekéta személyisége?

— Mi a szeretet titkának vagyunk a szolgái. „A hittel Krisztus lakjék szívetekben és ti gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben" (Ef 3,17). A megélt szeretetre való nevelés átfogja az érzéki világot, az értelmet és az érzelmeket. Ezer érv nem tesz ki egyetlen szeretetből fakadó gesztust. A szeretet azonban igényli az értelmes igazolást. Minden kate- kézist megelőzően, legfontosabb a szeretet gyakorlata. Ezért nevezik a szeretetet „megelőző", prékatekézisnek (vő. Mt. 9,35—36; Jn 10,1—14; Ef 4,13—15). — „Isten velünk van!" — legyünk Isten jelenlétének tanúi! A szeretet radikális igénye az együttlét. Ezért testesült meg Krisztus és tanítványait is az együttélésre, az együttélésben formálta. Az apostolok követték Jézust, közösségben éltek vele. A szeretetben való együttlét természete szerint átalakul az egymásért való életté. Ez pedig tanúságtételre indít a másikért (ApCsel 1,21). Mint igehirdetők — ez minden keresztény feladata is — legyünk a személyközi kapcsolatok emberei. Az életben az igazi kapcsolatok hiányában igen sok emberi érték veszendőbe megy. Emberi együttlétünk megkívánja az Istennel való együttlétet is. A katekéta közvetít Isten és emberek között, Jézusra tekintve együttérez minden emberrel (Jn 17,14—18,19). Különös tekintettel kell lennünk a nehezen megközelíthető, zárkózott emberekre. Ilyenkor szem előtt tartjuk a „lélektani distanciát”. A szeretet „prékatekézise” sok tapasztalatot igénylő, hosz- szan tartó folyamat.

— Az Atya bennünket is „atyává" tesz. Isten szeretete megajándékozott bennünket és ezzel küldetést nyertünk a tovább ajándékozásra. A katekéta tanuljon meg „atyai módon" szeretni úgy, hogy tanítványai az ő lelkiségének hatására eljussanak Krisztus szeretetének megismeréséhez. Sajnos, ma mindig inkább a javakat „birtokló” vágyakban élünk, és ezért nem vagyunk a szeretet „állapotában". így gyakran nem vagyunk képesek átadni a szeretetet. A másik embert mindig személyes szabadságában közelítsük meg. A „lelki atyaság” szabadon adja azt az életet, amit Krisztustól kapott. Tudjuk, hogy végső soron Isten adhat igazi életet, mindenki más csak közvetítő szolga. Tudnunk kell azt is, hogy a hit befogadói is „megkaphatják a Szentlelket”, ezért joguk van a felszólaláshoz. A szeretet légkörében minden vita vagy tiltakozás párbeszéddé nemesedik.

— Tudjunk személyesen szeretni! A szeretet sohasem lehet általános és személytelen, hanem ízig-vérig személyes valóság. Ez az igény emberi állapotunk adottsága. Személyes kapcsolat szükséges ahhoz, hogy a hittanuló észrevegye: Isten a szeretet, aki őt is meghívja a szeretet közösségébe. A személyességhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a katekéta tanítványát néven nevezze, ismerje konkrét élethelyzetét, személyesen — azaz feltétel nélkül — elfogadja, és előzetes jóindulatával megajándékozza mindegyiket. Az Istent tehát a szabad emberi személynek kínáljuk fel, ehhez figyelembe kell venni a másik belső világának igényeit és arányait. A megtanulandó anyag mindig valami személyes üzenetet tartalmazzon, személyes igényeket támasszon. A fogalomalkotás is csak személyes megtapasztalásban lehet az egyén sajátja. Ez a tapasztalás mindig visszanyúl a szeretet- hez, az érzelmi világ mélységeihez és itt próbálja az isteni titkokat közvetíteni. Jézussal együtt segítsük elő a belső átalakulást, így tett Jézus is Zakeussal. A személyes bánásmód tapintatos figyelmet igényel. Tudjuk a másikat meghallgatni és tudjunk idejében elhallgatni. Úgy kell figyelnünk a másikra, mintha rajta kívül semmi egyéb dolgunk nem lenne. Meg kell tanulnunk a hiteles felszólítást is. Türelmesen, szelíden, de az igazság igényével hangozzék el felszólításunk. Miközben a megértésre vezetünk, számításba kell venni a másik értetlenségét is. Ezért sokat kell imádkoznunk azokért, akikkel foglalkozunk. Ha szükséges, határozottan figyelmeztessünk a hibákra és a bűnökre, de mindig tegyünk különbséget a bűn és a bűnös között. Elítéljük a bűnt, de nagyon gyöngéden kezeljük a bűnös személyét. Fel kell ébresztenünk benne a reményt: az Úr téged is megmentett!

— Gyakoroljuk a közösségi szeretetet! — Krisztus személyét ma Isten népe képviseli. Egymaga senki sem adhatja Krisztus élő jelenlétét, csak úgy, ha csatlakozik Krisztus hivő közösségéhez. A katekéta személyes hite és elkötelezettsége is csak a közösséggel együtt válik éltető erővé. A szeretet ugyanis lényegénél fogva kölcsönösséget és közösséget teremtő erő. És ez a közösség megőrzi a szeretetet. Az életet adó kölcsönös szeretet átjárja az Isten és az ember közötti személyes kapcsolatokat. Az ilyen szeretet nemcsak jel, hanem önmagában is helytálló, nyitott és érthető tény. A kereszténység a személyes szeretet vallása, amely konkrét közösséget teremt Isten és ember, ember és ember között. Isten szentháromsági életének hatékonysága működik a keresztény közösség életében, ezért a hivők közössége kezdettől fogva egy szívet és egy lelket jelentett (ApCsel 4,32). Isten Országának közössége magával hozza a szolgálatok és a funkciók sokféleségét az egy Lélek vezetésével. A katekéta küldetése a tanításon kívül kiterjed minden közösséget érintő területre, még az evilági dolgokra is. Nem lehet szakadás a keresztény hivatás és az emberi hivatás között. A keresztény egyúttal mindig egy földi közösség tagja is. Elvétnénk hivatásunkat, ha elszakadnánk a világ feltételeitől. Szociális feladatunk eltévelyedne, ha kizárólag egyedekkel foglalkoznánk. A mai társadalmi kérdéseket is be kell vonni az evan125