Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tarjányi Béla: Jézus "megkísértése"
nem „vadállatok között". Jézus pusztai tartózkodása idején a vadállatok, pontosabban ragadozó állatok társaságában, azaz velük jó viszonyban, békében él. így értelmezi ezt a szöveget több egyházatya, és méltán. Márk evangéliumában a „valakivel, valamivel lenni” (einai méta...) kifejezés többet jelent a puszta (fizikai) együttlétnél, (jó) kapcsolatot, életközösséget jelent. Péternek szemére hányják, hogy „Jézussal volt” (vagyis tanítvány, 14,67); a megszállott, akit Jézus meggyógyít, „vele (= tanítvány) akar lenni” (5,18); Jézus kiválasztja a tizenkettőt, hogy „vele legyenek” (3,14). A bűnbeeséssel kapcsolatos zsidó hagyományok nagyon érdekes részletekkel egészítik ki ezt a képet és bizonyítják, hogy ez az értelmezés helyes. Az apokrif iratok szerint a vadállatok viselkedése az emberrel szemben függvénye az ember bűnös, ill. bűn nélküli állapotának. Ádám, az Isten képmása a paradicsomban békében élt a vadállatok társaságában, az állatok ura volt (MózJel 11,24). A bűnbeesés után az állatok az emberre támadtak, mert az többé már nem volt Isten képmása (ÁdÉI 37—38). Azóta az ember alá van vetve a vadállatok haragjának, ki van szolgáltatva a ragadozók támadásainak. Az üdvösség végső idején azonban visszaáll a paradicsomi állapot, a vadállatokkal való jó viszony (BárJel 72,6). E nézetek kialakulásához kiindulópontul szolgálhatott több ószövetségi jövendölés is, Izrael látnokai szerint el fog jönni a kor, amikor Isten szövetséget köt a mező vadjaival, és eltünteti a földről „az íjat, a kardot, a háborút" (Óz 2,18—20); amikor „együtt lakik a farkas a báránnyal, együtt legelészik a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket... A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperatészeknél... Sehol sem ártanak s nem pusztítanak" (Iz 11,6—9). El kell jönnie (= vissza kell térnie) a kornak, amikor megszűnik a földön a harag, a gyűlölet — még az állatok között is. És íme — hirdeti az evangélium —: Jézus a ragadozó állatok társaságában, békében él: elérkezett (visszatért) benne és általa az Isten által eltervezett gyűlölet nélküli ország! A visszatérő paradicsomi állapot jele, megvalósulása az is, hogy Jézus pusztai tartózkodása idejéről el lehet mondani: „...és az angyalok szolgáltak lel neki". A görögben a diakoneó ige áll, melynek jelentése: „étkezésnél felszolgálni". Bár a szó jelentése az új- szövetségi szóhasználatban később módosul, és jelölhet mindenféle (szeretet) szolgálatot, Márk evangéliuma még az eredeti értelemben használja, vagyis olyankor, ha valaki leiszolgái az étkezésnél (1,31; 15,41; kivétel: 10,43). Hogy ezzel mit akar mondani, ismét a zsidó hagyomány ismeretében érthető. Az Ádám és Éva életéről szóló apokrif irat többek között elmondja, hogy ősszüleink a paradicsomkertben az angyalok ételével táplálkoztak, amit az angyalok maguk szolgáltak fel nekik (ÁdÉI 4). A bűnbeesés után az angyalok kiűzték az első emberpárt Éden kertjéből (MózJel 27), és nem adtak nekik többé ebből az égi táplálékból. Ádám és Éva hiába keresték azt napokon keresztül sírva, sehol sem találták, végül arra kényszerültek, hogy a földön található ételeket egyék, melyeket Isten az állatoknak teremtett (ÁdÉI 2). így érthető a pusztai jelenet utolsó részlete is; Jézus engedelmessége által megjelent a paradicsom: a gyűlöletet felváltotta a béke; az ember újból méltó arra, hogy az angyalok megosszák vele saját égi táplálékukat. SZERKESZTÉSKRITIKA. A szöveg elemzése után föltehetjük a kérdést: milyen gondolatok foglalkoztatják Márkot az evangélium „megírása”, szerkesztése során? Márk evangéliumát egészében tekintve feltűnik, hogy Jézus élete nála a továbbiakban is telve van „kísértésekkel”, próbatételekkel. A farizeusok „próbára teszik", égi jelet kérnek tőle (8,11), álnok kérdéseket tesznek fel neki, „próbára akarták ugyanis tenni" (10,2), az adópénzzel kapcsolatban „tőrbe akarják csalni" (12,15). Nem véletlen, hogy mindezekben az esetekben a peira- zein igével találkozunk a görögben! — Próbára teszi őt Péter, amikor el akarja téríteni a szenvedés útjáról („Távozz, sátáni — válaszolja Jézus, 8,33). Peiraszmosz-1, próbatételt jelentenek számára a getszemáni éj gyötrelmei — ez az utolsó nagy próbatétel életműve beteljesedése előtt („...kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen...” 14,38). Márk tehát evangéliumát úgy igyekszik megszerkeszteni, hogy bemutassa: Jézus élete tele volt próbatételekkel, de ő helytállt, döntő győzelmet aratott. Isten uralma megkezdődött, a sátán uralmának vége. A sátán csatlósaival, a tisztátalan lelkekkel és a démonokkal szembe verhetetlen az Isten leikével megerősített Isten Fia (1,21—28.32—34.39; 3,11.22—30; 5,1—20; 9,14—29). Jézus fellépése („jövetele", erkhomai 1,14.24.39) döntő vereséget jelent a démonok számára: nekik is el kell őt ismerniük, mint Isten Fiát (1,24 stb.). — Mindehhez Márk evangéliumában bevezetésként nagyon alkalmasnak mutatkozott Jézus meg kísértésének története. Márk készséggel be is iktatja mindjárt az első fejezetbe. 77
