Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)

1978 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szabó Ferenc: A szeretet civilizációja

Mi volt tehát Jézus eredetisége? R. Schnackenburg nyomán1 három pontban foglaljuk össze az újságot: 1. Jézus teltétel nélkül és belülről kapcsolja össze az Isten- és emberszere- tetet; 2. világosan és következetesen erre a főparancsra, és egyedül erre vezeti vissza az egész Törvényt; 3. pontosabb és egyetemesebb jelentést ad a felebaráti szeretetnek. — Lássuk ezt részletesebben.

1. Jézus azt akarja, hogy az Isten iránti szeretet megnyilatkozzék a gyakorlati életben, pontosabban a felebarát szeretetében, másrészt viszont nála a lelebarát szeretete Isten szerete- tében kapja meg abszolút alapját. Egyetlen zsidó, egyetlen törvénytudó sem jutott el erre a világos felismerésre.

2. Továbbá a zsidóság oly nagy jelentőséget tulajdonított az istentiszteleti, rituális előírásoknak, annyira egyenrangúnak tekintette ezeket a tulajdonképpeni erkölcsi követelményekkel, hogy elhomályosult a szeretet abszolút követelménye. Jézus éppen azért dicséri meg a törvénytudót, mivel tanításából azt a következtetést vonja le, hogy a szeretet fontosabb, mint bármiféle áldozat (Mk 12,34). Kétségtelen, hogy a zsidóság erkölcsi monoteizmusa olyan tiszta volt, hogy e hit határozottan az akkori vallások fölé emelte. De a törvény általi „meg- igazulás" gondolata, amelyet később Szent Pál oly élesen bírált, azzal a kockázattal járt, hogy megelégszenek a törvény betűjének teljesítésével. Sokan valóban megfosztották az erkölcsi cselekedeteket belső motivációjuktól, vagyis megelégedtek az üres legalizmussal. Jézus a lőparancs helyes értelmezésével helyreigazította a külsőséges és egyoldalú legalizmust. Amikor szorosan összekapcsolta az Isten- és emberszeretetet, amikor hitet és a szív megtérését, illetve az Atya akaratának teljesítését hangsúlyozta, összhangba hozta a vallásosságot és az erkölcsiséget.

3. Végül Jézus főleg azzal hozott újat, hogy egyetemes jelentést adott a felebaráti szeretetnek. Lev 19,18-ban ezt olvassuk: „Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd felebarátodat úgy, mint magadat”. Itt tehát a parancs csak az izraelitákra vonatkozik. Kivétel csak az az idegen volt, aki az izraeliták körében élt: az ilyent úgy kellett tisztelni, mint honfitársat. Jézus egyetemes szeretetet követel: „minden ember felebarátod, akár jóakaród, akár ellenséged”. Jézusnál a szeretetnek nincs korlátja, mert isten egyetemes és irgalmas emberszeretete a forrás, maga Isten, aki a Szeretet. Szent Pál majd jobban kifejti, hogy ezt a szeretetet a Lélek önti szívünkbe; a Szentlélek újjáteremt bennünket és így képesek leszünk valóban szeretni, viszontszeretni.

Az Érásztól az Agapéig

Mindezt a kinyilatkoztatásból tudjuk. De a szerelem, a barátság és a szeretet valóságának megtapasztalásából kiindulva pszichológusok, filozófusok és teológusok is évezredeken át elemezték a szeretet gazdag, kimeríthetetlen tartalmát. Platóntól és Arisztotelésztől kezdve Ágostonon, Bernáton, Bonaventurán, Pascalon keresztül Nietzschéig, Freudig, Blondelig, Nygrenig és Morcéiig. Lényegében három fokot különböztethetünk meg: Erósz, Philia, Agape2.

—• Erósz: az érzéki-ösztönös szeretet, amely elsősorban birtokolni akar. Platónnál ebbe belejátszik a szépség vágya, a szép test szemlélése, tehát többről van szó, mint szexuális libidóról (Freud), vagy amit ma erotizmusnak neveznénk. Mindenesetre, itt a biológiai-ösztönös nemiség az uralkodó. Nietzsche, aki néhány évtizeddel Freud előtt felfedezte az ösztönös-tudattalan jelentőségét, aki a keresztény erkölcs (és minden erkölcs) leggyökeresebb tagadója volt, csak a birtoklásvágyat veszi észre:

„Mi mindent neveznek szeretetnek. — Birtoklásvágy és szeretet: milyen eltérő érzelmeket kelt bennünk ez a két szó — és mégis ugyanaz az ösztön lehetne, kettős néven; az egyik esetben megrágalmazva, a már birtoklók álláspontjáról, akikben valamennyire lecsillapult az ösztön, és akik most .birtokukat’ féltik; a másik esetben a kielégületlenek, a szomjazok álláspontjáról, és épp ezért .jó'-ként magasztalva. Felebaráti szeretetünk — nem új tulajdonra törekvés-e? És éppígy tudás- vagy igazságszeretetünk? és általában minden újdonságra törekvésünk? (...) A legvilágosabban azonban a nemek közti szerelem árulkodik a birtoklásra törekvésről: a szerelmes feltétlenül egyedüli birtokosa akar lenni az általa megkívánt személynek, és éppoly feltétlen hatalmat kíván annak teste, mint a lelke fölött, azt akarja, hogy csak őt szeressék, s a másik lélekben ő lakozzék és uralkodjék legfőbb és legkívánatosabb lényként.. .”3 Nietzsche tehát itt az egoizmus legnaivabb kifejezését látja, így következtet: „Ebből az érzésből vették a szeretet fogalmát, mint az egoizmus ellentétét".

Anélkül, hogy e következtetéssel egyetértenénk, megengedhetjük, hogy az érzéki szerelemben megvan ez a tendencia a birtoklásra. Jól kifejezi ezt például a fiatal Szabó Lőrinc „Semmiért Egészen" című verse is. De az igazi szerelem, amely integrálja és szublimálja az érzéki vágyat, túlmutat a birtokláson. Azt akarja, hogy a szeretett lény legyen: „Amo volo ut sis", mondja már Ágoston. Heidegger ezt valahol a „Sein-lassen" értelmezésére idézi, hozzá67