Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szabó Ferenc: A szeretet civilizációja
TANULMÁNYOK Szabó Ferenc A SZERETET CIVILIZÁCIÓJA VI. Pál pápa a Szentév során és azóta is több ízben beszélt a „szeretet civilizációjáról”. Ezt célozzák — ezt az új világot — lelki buzdításai éppúgy, mint újévi békeüzenetei, amelyeke; nemcsak a keresztényekhez intéz, hanem minden jóakaratú emberhez, a népek vezetőihez kifejezetten is. „Nemet mondunk az erőszaknak, igent a békének!” — így hangzik ezévi üzenetének mottója. De vajon nem utópia-e, vágyálom-e a „szép új világ" álma ebben a korban, amikor egyre szaporodnak az erőszak megnyilvánulásai: kizsákmányolás, faj- és osztálygyűlölet, terrorizmus, az élet ellen elkövetett merényletek, polgárháborúk .. .? dikjy tűnik, hogy a mai humanista szociológusok, gondolkodók nem tartják rossz értelemben vett utópiának azt a törekvést, hogy újra a lelki értékek csillagzata alatt keressünk kiútat a mai útvesztőkből: egyesek (nem hivő szociológusok és filozófusok is) a „szeretet forradalmáról”, a „reménység forradalmáról" beszélnek, amint látjuk a továbbiakban. A század egyik rokonszenves humanistája, a nem hivő Camus állapította meg: „Az csak balszerencse, ha nem szeretnek bennünket; de az szerencsétlenség, ha mi nem szeretünk. Mi mindnyájan e tragédiától haldoklunk”. Üj társadalmat csak új emberekkel építhetünk. Az embereket pedig a szeretet minősíti, ahogy ezt jól látta már a nagy Ágoston: „Erkölcseinket nem aszerint szokták megítélni, hogy ki-ki mit tud, hanem aszerint, hogy mit szeret. Csak a szeretet teszi az embert azzá, ami: a jó szeretet jóvá, a rossz pedig rosszá tesz” (... nec laciunt bonos vei malos mores, nisi boni vei mali amores, Epistola 155; PL 33,672), Nem az ismeret, még kevésbé a hatalom határozza meg, ki vagyok és mit érek, hanem az, hogy mit és hogyan szeretek. Az új parancs Az ősegyháznak és vele együtt minden idők kereszténységének az a meggyőződése, hogy Jézus üzenetének összfoglalata és erkölcsi tanításának legfőbb újsága: Isten és a felebarát szeretetének kettős-egy parancsa. Szent Pál szerint a Törvény második kőtáblájának valamennyi parancsát összefoglalja ez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Rám 13,9). Ismerjük a Korintusiaknak írt első levél 13. fejezetének szeretethimnuszát. Szent János pedig első levelét a szeretetnek szenteli; ebben feltárja az emberszeretetet: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van... Szeretet az Isten: aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne...” (1Jn 4,7.16). Isten tehát AGAPE, kicsorduló és önmagát odaadó Jóság. Jézus Krisztus Isten emberszeretetének megnyilatkozása: e Szeretet kinyilatkoztatása és közlése. Aki hisz benne és „benne marad", annak örök élete van. Itt azt az ellenvetést lehet felhozni, hogy a szeretet parancsa végeredményben nem új, hiszen már az ószövetségi kinyilatkoztatásban is, — főleg a Második Törvénykönyvben, — ez foglal össze mindent. Valóban olyan nagy újságot jelent ez a parancs az ószövetségi nagy próféták és a Második Törvénykönyv tanításával szemben? Nemde Jézus is a Törvényre hivatkozott, amikor a főparancsról faggatták (vö. Mk 12,28—34; Mt 22,34—40 és Mtörv 6,5)? Tényleg, a régi zsidók is igyekeztek visszavezetni a törvényeket és a sok előírást a legfőbb parancsra. Krisztus előtt 20 körül Hillel az úgynevezett „aranyszabály” negatív formájában foglalta össze a legfőbb elvet. Ennek pozitív formáját Mt 7,12-ben találjuk: „Amit tehát akartok, hogy az emberek nektek tegyenek, azt tegyétek ti is nekik. Ez ugyanis a törvény és a próféták". A MTörv 6,5-ben szereplő semá a zsidó hitvallás volt: a vallásos zsidók mindennap elimádkozták („Halld, Izrael!...") A Krisztus utáni II. században Akiba szintén ebben foglalta össze az egész Tórát. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Kr. u.-i II. században a zsidók 613 parancsolatot tartottak számon: ebből 248 pozitív előírás volt, 365 pedig tiltás. 66
