Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 1. szám - KÖRKÉP - Harmati Béla: A keresztség és az eukarisztia kérdése a legutóbbi ökumenikus teológiai beszélgetésekben
tólis jelhez kötni (magához a keresztséghez kötik vagy az utána következő megkenéshez vagy kézrátételhez). Más egyházak a konfirmációt érzik protestáns területen a keresztség szakramentális kiteljesítésének. (Vö. One Baptism — One Eucharist... i.m. 14—15.) Az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottsága szerint a legfontosabb tennivaló az volna, ha a különböző egyházak elismernék egymás gyakorlatát és kerülnének minden olyan egyházi és liturgikus hagyományt, amelyik újrakeresztelésnek volna értelmezhető (vö. One Baptism —• One Eucharist... i.m. 16—17.). A keresztség objektív oldala mellett (Isten kegyelmes ítélete, bűnbocsánat, újjászületés, a Szentlélek ajándéka, beletagolódás Krisztus testébe, az egyházba) a szubjektív oldal (a bűnbánó hit, a naponkénti megtérés azaz újjászületés) is hangsúlyos evangélikus területen. 2. „Sola tide” és „ex opere operato". A szentségekről folytatott római katolikus—evangélikus párbeszéd számára igen fontos a „sola fide" és az „ex opere operato” kifejezésekben összefoglalt reformáció korabeli ellentétek megértése. („Egyedül a hittel”, vagy pedig a szentségek „tárgyi hatékonysága” révén lesz igazzá az ember Isten előtt.) A Tridenti zsinat „Canones de sacramentis in genere” 8. kánonja ítélte el a reformációi hitvallások „sola fide” tételét (DS 1608.). Evangélikus részről az Apologia 4. cikke szerint a „sola fide” megfogalmazás nem a szentségek ellen, nem a szentségek hatásos kegyelemközlő voltáról szóló tanítás ellen irányul, hanem az emberi érdemszerzést akarják vele kizárni (Apologia IV. 73.). Az Ágostai Hitvallás szerint a szentségek „eszköz” (Mittel, Instrumente), amelyeken keresztül Isten „felkelti és erősíti” a hitet. „A szentségekkel azért úgy kell élni, hogy vele járjon a hit, amely bízik a szentségek által nyújtott és szemünk elé tárt ígéretekben" (CA XIII). A szentségek hatásosak (efficax) akkor is, ha a pap, aki nyújtja azokat, gonosz (CA Vili). A Nagykáté tanítása szerint a hit és a keresztség kapcsolata azt is jelenti, hogy nem a hitem teszi a keresztséget, hanem az ige, azaz a keresztség érvénye nem függ attól, hogy valaki helyesen vagy helytelenül fogadja, mert nincs hitünkhöz kötve, hanem Isten igéjéhez és ígéretéhez (Nagykáté 23—46.). A „sola fide" és az „opus operatum” körüli beszélgetésekben figyelemreméltó az a háttér is, hogy az evangélikus hitvallási iratok nem a hivatalos katolikus „opus operatum” tanítás ellen irányulnak, hanem csak a Gabriel Biel által interpretált szentségtant támadják (Apologia 13.). Biel ugyanis azt értette az „ex opere operato" kifejezésen, hogy a megigazulás létrejön „sine bono motu accipientis" (a felvevő jóakarata nélkül), „sine bono motu cordis” (a szív jóakarata nélkül), „sine bono motu utentis, hoc est sine fide in Christum" (a használó jóakarata, azaz a Krisztusba vetett hit nélkül). (Vö. Reinhard Schinzer: Die doppelte Verdienstlehre des Spätmittelalters und Luthers reformatorische Entdeckung. Theologische Existenz heute, Nr. 168. München, 1971.). A másik összefüggés pedig, amikor az „opus operatum” a holtakért mondott közbenjáró imádság (suffragia) és az elégtételről szóló tanítás (satisfactio) kapcsán kerül elő az evangélikus hitvallási iratokba. Itt a miséről, az imádságról, a böjtölésről, az alamizsnáról mint „satisfactiones ex opere operato” van szó (Apologia XII.). A szentségek hatásosságának pozitív kiemelése és az evangélikus hitvallási iratok polémiája hátterében álló mozzanatokat figyelembe vevő elemzések itt a beszélgetések keretében nem tartják lehetetlennek a megegyezést. A különböző dialógusokban ugyanis azt a felismerést hangsúlyozzák, hogy az, amit a római katolikus tanítás a szentségek hatásosságáról „ex opere operato" mond ki, nem ellenkezik azzal a lutheri tanítással, hogy Isten kegyelmi ajándéka nem az ember hitén vagy hitetlenségén nyugszik és nem is az egyházi hivatalt viselő alkalmasságától függ. A „sola fide” — „ex opere operato” ellentétével kapcsolatos teológiai beszélgetések megerősítik azt a felismerést, hogy a reformáció korabeli kérdésfeltevéseket ma újra át kell gondolni. Tehát nem egyszerűen a reformáció korabeli kérdésekre adott különböző válaszok vizsgálatát kell elvégezni, hanem még mélyebbre ásva, a kérdésfeltevések előzményeit és összefüggéseit is föl kell tárni. Az igazságok hierarchiájának összefüggéseiben vagy az evangélium „közepe" felől nézve a XVI. század kérdései ma nem föltétlenül ugyanúgy hangzanak, mint akkor. A különböző egyházak teológusait a sok összefüggésében együtt végzett teológiai munka közelebb hozta egymáshoz, gondoljunk csak a bibliai tudományok terén elért együttes eredményekre. Ma a reformáció korában annyira vitatott megigazulásról szóló tanítás, mint egyházakat szétválasztó tanítás háttérbe szorulni látszik az ekléziológiai és mariológiai különbségek mellett. (Vö. Horst Georg Pöhlmann, Rechtfertigung. Gütersloher Verlagshaus Gerd Mohn, Gütersloh, 1971.) A Vatikáni Egységtitkárság és a Lutheránus Világszövetség vegyesbizottsága ezért nemcsak a teológiai tantételek összehasonlítását végzi, hanem regionális vagy országos szinteken megvizsgálja a két egyház kapcsolatait és belevonták a munkába az ún. kisebbségi egyházak képviselőit 34
