Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kiss László: Hogyan beszéljünk a gyermekeknek Istenről?
1977. okt. 9. — 8. Ld. főképp Bultmann: Neues Testament und Mythologie, 1941; vő. ]. Mckenzie: Die Botschaft des neuen Testamentes, Luzern, 1968. 334—5. — 9. Vő. a kérdés összefoglalását Szennay—Tomka: Egyházi kisközösségek, Teológia 1977/2. 118—123. — 10. Ld. PG 56, 137, 22/407, 74/155, 13, 571, PL 4, 524—5. — 11. Hemmerle: Der Himmel ist zwischen uns, 1977. — 12. Vö. Hofer—Fél: Magyar népművészet, Bp. 1975, 2. 496. — 13. Mérleg 1976/4, 345. — 14. Turay: Atheismus — eine Situationsanalyse, Entschluss, 1976/5. — 15. Ld. Teológia, 1977/4. 239. Koncz Lajos HOGYAN BESZÉLJÜNK A GYERMEKEKNEK ISTENRŐL? Ö A tudomány, a technika fejlődése során úgy tűnik, hogy ma az ember teljesen megérti és hatalma alatt tartja a világot és ebben a világban az Istennek egyszerűen már nem jut hely. A hatalom nélküli Isten pedig nem Isten többé, hanem bálvány, az emberi agy szüleménye. Ezt végig gondolva rádöbbenünk, hogy az istenkép kialakítása komoly lélektani és pedagógiai feladatot jelent. Isten megismerése ugyanis nem pusztán elméleti kérdés, hanem a mindennapi életvitelünk alapformája. Attól függ, hogy milyen lesz kapcsolatunk az én és a világ között; valamint az én-te-mi emberi viszonylataiban. Mi az, amit korai életéveinkben megtapasztalunk? Az-e, hogy szeretnek — vagy inkább az, hogy mellőznek vagy megvetnek. Ettől az alapélménytől függ életünk alapdöntése, különösen az, hogy az Istent, az egészen Mást —, minek fogjuk fel. Boldogságunknak, vagy fenyegető Bírónak? Felismerjük-e benne életünk támaszát, biztonságunk alapját? Nyilvánvaló tehát, hogy az „Istenről szóló beszéd" helyessége ma nem annyira a tudományos teológia próbája, hanem megvalósulása már ott elkezdődik, hogy tudunk-e a kis gyermeknek jól szólni róla. Ezt a kérdést veti fel Joachim Türk a szülőknek szánt lelkipásztori írásában (Von Gott mit Kindern sprechen —, Wort und Antwort 1978/3. 87—90). Az alapvető szempontokat tömören így foglalhatjuk össze: BESZÉLJÜNK ŐSZINTÉN ISTENRŐLI — Még ma is előfordul a vallásos felnőttek körében, hogy Istent, mint nagyszakállú öreg királyt képzelik el, aki az égben trónol és onnan irányítja a vihart vagy napsütést, a jókat már itt a földön jutalmazza, a rosszakat pedig szenvedéssel, betegséggel sújtja. Ennek a beszédmódnak az a veszélye, hogy eleve mi határozunk Isten és tettei fölött. Istent bekényszerítjük emberi fogalmaink szűk kategóriájába. „Hiánypótló" Isten lesz belőle. Ne legyünk önámítók és ne akarjuk értelmes gyermekeinket ilyen „gyerekes mesékkel" félrevezetni. Ez a mód hamarosan megbosszulja magát. A felnövekvő gyermek könnyen túlad az ilyen istenen. Alapelvünk legyen, hogy csak olyant mondjunk a gyermeknek Istenről, ami egy értelmes felnőtt előtt is helytálló. Hogy „isten teremtette a világot" — és „téged édesanyád szült a világra” — ilyen állításokat nem szabad egymással ellentétbe állítva tanítani. Mind a kettő igaz, de másképpen igaz. A gyermeknek joga van arra, hogy mind a kettőt a maga értelmében a természettudományos, illetőleg vallási értelemben értse meg: Isten rendelte, hogy az élőlények növekedjenek, szaporodjanak. Isten belső erőkkel ruházta fel a fejlődő világot, az embernek pedig hatalmat adott, megbízást a természet törvényeinek felkutatására, erőinek felhasználására. Isten jót akar a világban és mi ezt a jót felismerjük és megvalósítjuk. Istent tehát nem lehet a világ dolgaival azonos módon értékelni. Isten nem egyike a „dolgoknak” —, ennek tudatosítása a fejlődő gyermekben továbbra is nagyon fontos ahhoz, hogy felelősen beszélhessünk Istenről. BESZÉLJÜNK ISTENRŐL BIZALOMKELTŐEN! — Az Isten szóval a gyermekben érzelmek, magatartások kapcsolódnak össze. Az első két-három évben a gyermeknek arra van szüksége, hogy alapvetően bízzék környezetében. Ezt nevezik a pszichológusok „ősbizalomnak”. —• Mi biztosítja ezt az ősbizalmat? Az emberi kapcsolatok és viselkedésformák tartóssága a családban. Csak a biztonságot sugárzó személyekből nyerhet a gyermek biztonságot. Csak az erős és jóságos tett bontakoztathatja erős egyéniséggé a gyermeket. A bizalmat és a biztonságot az édesanya-édesapa és az idősebb testvérek közvetítik. A fájdalmakat, a betegségeket nem tudják mindig elhárítani, de segítenek leküzdeni. A gyermek azonban hamarosan észreveszi, hogy szülei sem mindenhatók és nem is teljesen jók és éppen ez az időszak alkalmas arra, hogy az Isten-szó megteljék tartalommal. Itt nem fogalmi pontosságról van szó, hanem arról, hogy a hangulatok, érzések, beállítottságok, élmények, mindaz, amit eddig a gyermek az ősbizalomból megérzett, most az Isten-szóban fusson össze. Isten legyen a biztosítéka annak, hogy érdemes élni, hogy lehet bízni a világban, az életben és semmi 258
