Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Csanád Béla: Krisztus-központú nevelés
hívők elmagányosodósi és izoláltsági problémájuk is, csupán emberileg is gazdagodnak és főként kegyelmi élményeik révén krisztusi örömben élik meg reménységüket, az üdvösséget. így vált az egyház közösségi jellegének tudatosítása és megélése az egyház megújulásának, benne a modern keresztény nevelésnek egyik legfontosabb eszközévé. Ezért a keresztény pedagógiának egyik legnagyobb feladata a közösségre nevelés állandóan megújuló módszereit kidolgozni, úgy hogy evangéliumi tanúságtételünk megszabaduljon régi terheitől: az egyénieskedéstől, a szektásságtól és a maradiságtól. A közösségi életre nevelés alapvetően tanúságtételre való nevelést jelent. Közösség és tanúságtétel korrelativ fogalmak. Éppen ezért minden keresztény tanítás és nevelés missziós jellegű, aminthogy a tanúságtétel is az. „Minden katekézis misszionárius, és nem csupán abban az értelemben, hogy mások gondozására a különféle környezetben élő közösségeket megmozgatja, és az egyház közös javára felhívja a figyelmet a missziós hivatások ébresztésére, hanem mert arra is indítja őket, hogy nyitottak legyenek más emberek iránt és minden ember előtt tanúságot tegyenek, kezdve saját egyházi közösségük mindennapi megújításával."16 * A közösségi tanúságtétel mindig a Krisztus óhajtotta egység realizálása, mivelhogy az egy hitre és az egyetlen Úrra épül, akinek nevében mindnyájan megkeresztelkedtünk. „Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szóT’ (Ef 4,4). Mivel pedig a krisztusi egység (közösség az Atyával és a Fiúval a Szentiélekben) életegységet jelent, mely a szeretetben teljesedik ki, minden egyházi közösségnek szeretet-közösségnek kell lennie. Ez a szeretet-közösség a lényegileg egyenlő emberek testvéri közössége, mely magában foglalja a római katolikus egyházon kívül állókat is, Szent Ágoston szavai szerint: „Testvérek, erre a szeretetre buzdítunk titeket leginkább, de nem csak titeket, hanem azokat is, akik kívül vannak, sőt még pogányok, még nem hisznek Krisztusban, vagy tőlünk elkülönültek, velünk egy főben hisznek, de a testtől elváltak. Sajnáljuk őket, mint testvéreinket. Akarják, nem akarják, testvéreink ők. Akkor szűnnének meg testvéreink lenni, ha megszűnnének mondani: Mi Atyánk!”17 Delespesse, a közösségi élet kiváló belga szakértője igy is határozza meg a krisztusi közösséget: „Azoknak a személyeknek élő és állandó testvéri csoportja, akik kölcsönös felelősséget valósítanak meg egymás iránt, megosztják önmagukat és amijük van, hogy megvalósitsák az emberi egységet”.18 Igen, az emberek egységét Jézus Krisztusban. így lehet a keresztény közösség az egyházban, és maga az egyház kisebb közösségei által valóban a világ szentségévé. Erre a hivatásra ránevelni a gyermekeket: valóban a legszebb feladat. Jézus az evangéliumban új közösségi rendet épít, amely föléje emelkedik a biológiai és társadalmi törvényeknek. Ez az új közösségi rend az Atyában való hitre és engedelmességre épül: „Miközben még a néphez szólt, anyja és testvérei megálltak kint és beszélni akartak vele. Valaki megmondta neki: .Anyád és testvéreid kint állnak és beszélni akarnak veled.' De ő megkérdezte a hozzá szólót: ,Ki az én anyám és kik az én testvéreim?’ Aztán kitárta karját tanítványai felé és így szólt: .Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesiti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám’” (Mt 12,46—50). Ennek az evangéliumi részletnek értelmében hitre nevelni ma is annyi, mint a hiten alapuló új közösségi életre nevelni az embereket. Isten szentháromságos közössége Jézus által nyilvánította ki előttünk szeretet-életét. „Az élet megjelent. Mi láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Azt hirdetjük tehát, amit láttunk és hallottunk, hogy ti is közösségben legyetek velünk. A mi közösségünk ugyanis közösség az Atyával és Fiúval, Jézus Krisztussal. Azért írjuk ezt nektek, hogy örüljetek és örömünk teljes legyen" (Un 1,2—4). Ez a levélrészlet minden keresztény közösségi nevelésnek mottója lehet. Jegyzetek: 1. Az 1977. évi püspöki szinodus témája: „Katekézis a mi időnkben, különös tekintettel a gyermek- és ifjúsági katekézisre”. A szinodus 1977. október 28-án „üzenet Isten népéhez” c. záródokumentumot adott ki. Az idézet a 7. pontban található. — 2. üzenet Isten népéhez, 17. —• 3. 2. Vatikáni zsinat, Gravissimum educationis, 2. — 4. Gravissimum educationis, 3. — 5. Ordo celebrandi matriumonium, Roma, 1969. márc. 19. (Magyar nyelvű kiadása, „A házasságkötés szertartása", Budapest, 1971. 28. old.) — 6. Tobias Brocher, Das unbekannte Ich. roro tele 9, 19716, 65. o. — 7. Bővebben Id. Nánási Miklós (szerk.), Pedagógia. Budapest, 1971. 18—22. o. — Marielene Leist, Neue Wege der religiösen Erziehung. München, 19682. 175. o. — 9. A gyermekkeresztelés szertartása (Ordo baptismi parvulorum). Budapest, 1973. 55. o. — 10. üzenet Isten népéhez, 13. — 11. Vö. Paul Michael Zulehner, Religion nach 252
