Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Csanád Béla: Krisztus-központú nevelés
KRISZTUS-KÖZPONTÚ NEVELÉS A keresztény közösségi nevelés — célját és tartalmát tekintve — örökké időszerű feladat, módszereit és eszközeit tekintve azonban a kor követelményei szerint változó, „technikájában” fejlődő munka. Manapság egyre több szó esik a nevelés közösségi jellegéről. Sokat beszélnek a nevelés közösségi céljairól is, vagyis a közösségre nevelés eszméjéről. Az egyház Krisztus-hitét (krisztológiáját) tovább adni, áthagyományozni (traditio) és az egyház Krisztus-élményét és megtapasztalását folyamatosan realizálni (repraesentatio et imitatio Christi) a történelemben: minden időben ez volt a keresztény katekézis és nevelés központi tartalma és célkitűzése. Az 1977-es püsoöki szinodus atyái is ezt nyilatkozták üzenetükben Isten népéhez: ,,A katekézisnek azt kell hirdetnie, hogy Isten, az Atya kiengeszte- lődött velünk Fia, Jézus Krisztus által, és hogy a Szentlélek vezet bennünket. Ha a katekézis ennek a misztériumnak a közvetítőié, akkor eleven szó, hűséges Istenhez és egyúttal az emberekhez is.”1 Hasonlóképpen: „Jézus Krisztus hitünk középpontja és életünk forrása. Az üdvösség egész története őreá irányul. A katekézisben arra törekszünk, hogy mindennapi életünkben Jézus jelentőségét érthetővé és megtapasztglhatóvá tegyük”.2 Lényegében ugyanezt jelentette ki már korábban a keresztény nevelésről szóló zsinati nyilatkozat is: a keresztény nevelés legfőbb célkitűzése, hogy a fejlődő embert Krisztus misztériumaibg bevezesse, s ez g feladgt saiátosan az egyház ioga és kötelessége.3 A zsinati dokumentum szerint minden megkereszteltnek ioga van a krisztusi neveltetésre, s ez a jog az alapvető emberi joqok közé tartozik (aminthogy az ENSZ alapokmánya tartalmazza is ezeket). Ennek a feladatnak az elvégzése tehát az egyház közösségére tartozik, s ezen belül is jelesül a keresztény családra, mint az egyház konstitutív kisebb közösségére.4 A keresztény családnak ez a feladata pedig a szentséqi házasságból ered, tehát szentségi elkötelezettség, mely formálisan is helyet kapott az úi szertartáskönvvben.5 A keresztény nevelés krisztocentrizmusát eqyértelműen vallják a többi, zsinat utáni fontos megnyilatkozások is, dokumentumok és beszédek, olyanok, mint VI. Pál pápa katekézisei, az 1971-ben megielent Directorium Generale Catechisticum, aztán az Evangelii nuntiandi, majd a fentebb idézett szinodusi okmány. Ennek megfelelően a mai keresztény nevelésnek biblikus alapozottságának és misztagóqikus célkitűzésűnek kell lennie. Ugyanakkor tekintetbe kell vennie a Krisztus-tan eszkatologikus és történeti dimenzióit, a keresztény teológia mai törekvési szintjének megfelelően. Természetesen a katekézisnek a mai krisztológiától nem a vitákat kell megtanulnia, hanem a súlvpontokat, a mai emberhez való alkalmazkodást, vagyis o kérügmatikus módszer lényegét. Meg kell tanulnia azokat a tartalmi hanqsúlveltoló- dásnkat. amelveket a mai ember iqénye és érdeklődése alakított ki, főként amelyeket az egyház közösségi élete fejlesztett ki. így például észre kell vennie a katekézisnek, hogy a krisztológiai kérdésekben előtérbe kerültek az egyháztani és a gyakorlati keresztény életre vonatkozó problémák, amelyek a közösséq életformáját és életvitelét közvetlenül érintik. Hasonló hangsúly-átcsoportosítással minden időben találkozhatunk a teológia történetében. Az apostolok ideiében, az első években csak egyetlen misztériumot hirdettek és ünnepeltek: Krisztus halálát és feltámadását. De az első század végén már probléma lett az ősegyház katekézisében az eszkaton ideje és jelentése éppúgy, mint Krisztus preegziszten- ciája vagy a hit Krisztusa és'a 'názáreti Jézus történetisége — ahogyan mindezt legkiválóbban a János-evangélium bizonyítja —, tulajdonképpen mindaz a probléma, amellyel a mai teológia is újra és újra évekig elbajlódik. A mi időnkben azonban nem annyira az „elvont”, „elvi” kérdések érdeklik a hivő embereket, hanem inkább a hitigazságok, misztériumok közösségi gyakorlati következményei: Krisztus jelenlétének és „mai életének” élménye és tanúságtétele. így vált a keresztény krisztológia kiegészítő részévé, sőt — bizonyos mértékben — hitelesítőjévé a keresztény nevelés a mai pragmatikus világban. A keresztény életre nevelés tartalmi lényegével, a krisztocentrizmussal tehát kevés baj volt a századok során. Legalábbis elvileg szinte töretlen a fejlődés vonala az egyházban. A közlés, a hirdetés és a nevelés módjával, módszerével kapcsolatban azonban számos nehézség támadt az egyházon belül. Ezeknek megfelelően változott maga a keresztény nevelés szemlélete is. A keresztény közösség, mint nevelő Minden neveléselmélet és gyakorlat megkülönböztetett figyelmet szentel a környezetnek és_ a közösségnek, amely a gyermeket főleg az első években körülveszi és útjára indítja. „Amikor elkezdődik életünk, amikor világosan érzékeljük és kezdjük megérteni környezetün249
