Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Önmegvalósítás Krisztusban
ez a hiányérzet egyre nehezebben viselhető el, és szerte a világon (pl. Japánban is) valami egészen különös érdeklődés nyilatkozik meg Krisztus személye iránt. Jelentkezik ez tudományos kutatásokban, irodalomban, filmen, színpadon, különböző műalkotásokban és a Krisztusról szóló írások kelendőségében. A megváltó magatartás és a megváltott lét kérdései vetődnek föl korunkban elemi erővel, ha olykor rangrejtve is. Hogyan lehet kiemelni az embert elvakult önzéséből, zabolátlan ösztönösségéből és érdekhajszolásából? Hogyan lehet élni tudni a szeretetben másokért és vállalni a hivatás szolgálatát? Hogyan lehet rádöbbenteni az embert, hogy felelős a másikért meg a többiekért? Jézus ezt úgy tette, hogy azonosította önmagát a rászoruló embertárssal (Mt 25. f.). A Krisztusban való személyes kibontakozás és vele a keresztény önmegvalósulás ezt nem egy bizonyos programpontként hirdeti meg, hanem életformánk lényeges elemeként. — A kérdés újra és újra ez: hogyan lehet az egzisztenciánkat fölemelő és valódi emberségre segítő megváltói magatartást a Krisztussal vállalt sorsközösségben életre kelteni? Hogyan lehet a megváltást elvinni a világba, kinek, kinek a maga módján, a maga adottságai és hivatása, élethelyzete szerint? Hogyan lehet Krisztusban megigazult emberré, Isten képmását tükröző lénnyé lenni? A természetes etika sokat foglalkozik az önmegvalósitás emberi feladatával. A katolikus erkölcsteológia ezt a kegyelmi élet magasabb fokán így fogalmazhatná meg számunkra: megvalósítani magamat Krisztusban — másokért. Ez a keresztény feladat és egyben felelősség nem helyezi hatályon kívül sem az írott erkölcsi törvényeket, sem a Krisztus-követés eszméjét, hanem magába olvasztja, integrálja, befogadja a Krisztusban kibontakozó életforma egészébe.13 Ezáltal hiteles értelmet kap a liturgia jól ismert kifejezése, amelyet Hans Urs von Balthasar is idéz: „Per Ipsum et cum Ipso et in Ipso" — „Őáltala, Ővele, Őbenne. ”14 Jegyzetek: 1. Ld. Hörmann i. m. Person címszó. — 2. Oscar Wilde hivatkozott az önmegvalósításra ilyen értelemben bírái előtt, mintegy védekezésül. — 3. Természettörvény vagy „humánum törvénye”? Teológia, 1975. 2. sz. — 4. Ratzinger: Prinzipien ehr. Moral c. könyvében a befejező részt von Balthasar írta: I. 1. Christus als die konkrete Norm (Einsiedeln, 1975). — 5. Kantnál az erkölcsi törvény ugyan az ész belső törvénye, de elvont, formális és személytelen. Ld. Nyíri T.: A filozófiai gondolkodás fejlődése, Budapest, 1973. 301. — 6. Ld. Hörmann i. m. 147. stb. — 7. Tillmann több munkatárssal írta meg művét. A Krisztus-követés eszméjét részletesen a 3. kötetben tárgyalja. A mű összefoglaló címe: Handbuch der kath. Sittenlehre, Düsseldorf, 1934. — 8. A. Schulz a mester—tanítvány kapcsolatban mutatja meg a Krisztuskövetés bibliai jelentését. Ez lezárult a kereszthalállal. Nachfolgen und Nachahmen. München, 1962. — 9. Vö. S. Cipriani: L’amore di Cristo e la nostra vita in Lui (Riv. Biblica, 1970. 18.) — Vö. F. Neyrinck: Bericht über paulin. Lehre „Christus in uns” und „Wir in Christus” (Concilium, 1969. 5. sz.) — 11. Ludwig Berg részletesebben szól erről Das theol. Menschenbild c. könyvében (Köln, 1969) — 12. Ld. Isten, vagy a Semmi? Teológia, 1974. 4. sz. —■ 13. összefoglaló ismertetést ad a Krisztus-követés értelmezéséről Tillmanntól napjainkig A. Klingl: Nachfolge Christi — ein moraltheologischer Begriff? (A Christlich glauben und handeln c. kötetben. Düsseldorf, 1977) — 14. Ratzinger i. m. 71. Krisztust követni nem azt jelenti, hogy szó szerint utánozzuk őt, hanem hogy saját életünkbe kibontakoztassuk életét. Romano Guardin'! A szabadságot nem lehet megoldani külső kedvezményekkel, hétvégi szünetekkel, évi szabadsággal —, a szabadság az ember belső lelkiállapotából fakad. Josel Pieper 224
