Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: A jövő egyházának körvonalai
abban, hogy sokan őszintén keresik az igazságot, a lelki értékeket és ezért érdeklődnek az egyház iránt, látni akarják tagjainak életét, magatartását, szeretetét. Ne tegyünk úgy, mini a farizeusok, akiket ezzel vádol Jézus: „Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be s akik be szeretnének jutni, azokat nem engeditek be" (Mt 23,13). A nyitott egyház széles látókört és feltárult szívet kíván a jövőt építő keresztényektől. Okumenizmus A jövő egyházának nyitottsága érvényes más keresztény és nemkeresztény vallások felé is. Ez egészen nyilvánvaló lett a 2. Vatikáni zsinat óta. Ne becsüljük le — ahogy ez szokás —, az eddig elért eredményeket! Az is nagy eredmény, hogy ma már tisztelettel, elismeréssel beszélnek egymásról a különböző felekezetek hívei és papjai. Egymás megismerése már sok előítéletet eloszlatott, felfedeztük egymásban a testvért és mélyebben érezzük át a szakadás tragikumát. Sok új lehetőség adódik az együttműködésre. Feladatunk közösen kidolgozni a „jövő teológiáját", amelybe beépíthetjük az egyes egyházak megőrzött értékeit, tanítását. Az ökumené felé haladó teológiára jó példát ad J. Auer— J. Ratzinger dogmatikája, amely többek között így ír a tisztítóhelyről szóló katolikus tanítás kiértékelésében: „Az Úrral való találkozás lesz ez az átváltozás. Tűz, amely salakmentessé égeti az embert, úgy, hogy örök örömök edénye legyen ... Az elhunytakért végzett imádság ... feltételezi, hogy valamiféle külső büntetésről van szó, amely kegyelmi úton elengedhető, illetve lelki cserében mástól átvehető... Tehát imádkozni lehet és kell az elhunytakért, — ez a keresztény tanítás lényegi magva —, hogy ennek túlvilági megfelelőjét miként fejtsük ki, azt nem kellene az egyházak találkozásánál kényszeritőleg egységes módon lerögzíteni" (Kleine Katholische Dogmatik IX. Regensburg, 1977. 188—190.). Ma már világos a teológiában, hogy a keresztény egyházak összhangja nem jöhet létre úgy, hogy a katolikus dogmát másvailású keresztényekre „rákényszerítjük”, vagy a többi felekezetet „beolvasztjuk" a katolikus egyházba. Nyilvánvalóan minden keresztény ragaszkodik az őskereszténységből megőrzött értékeihez, évszázadok folyamán kialakult hagyományaihoz. De már azt is nagy eredményként köszöntjük, hogy közös fordítású és kiadású szentírások jelennek meg, hogy kezdjük a Szentírást együtt olvasni és hasonlóan értelmezni. A múltbeli szakadások okainak vizsgálata rádöbbentett arra, hogy „mindegyik fél követett el hibát", és tudjuk, hogy a közös őskeresztény alap jobban összeköt bennünket, mint amennyire vitatott kérdések elválaszthatnak. A ma egyháza a közös feladatokat nézi és áthidalja a különbözőségeket. Áthatja annak tudata: „Most megismerésünk csak töredékes" (iXor 13,9), de ezek a töredékek egymáshoz illő mozaikdarabok módján kiegészítik egymást. Magatartásunk szabályát a Szentírásból merítjük: „Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok, mindenki az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint. Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak” (Róm 12,3—4). Kapcsolatot kell teremtenünk a nem keresztény vallásokkal is. Ennek a törekvésnek kinyilatkoztatásbeli alapja az, hogy Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson" (1Tim 2,4). Walbert Bühlmann — a kapucinusrend misszióinak egyetemes titkára a „teológia kopernikuszi fordulatába" foglalja azt a változást is, ami a nem keresztény vallások üdvtörténeti értelmezésében XXIII. János pápa óta bekövetkezett (Wo der Glaube lebt, Freiburg—Basel—Wien, 1975. 181 skk). Az embert Isten teremtette testi-lelki lénynek, Ö oltotta beléje a vallásos érzelmeket és törekvéseket, ezek pedig az ősöktől áthagyományozott rítusokban és vallási gyakorlatokban konkretizálódnak. Ebben is mindenkinek lelkiismeretét kell követnie. így a különféle nem keresztény vallásoknak megvan Isten üdvözítő tervében megjelölt szerepük. Ezért beszél W. Bühlmann egyes vallások helyett „vallásos térről”, amelyben Isten, az „Egy és Egyetlen" lakozik és felkínálja az embereknek az üdvösséget „Jézus Krisztusban”. Végül nyitottságunk terjedjen ki minden jóakaratéi emberre. Sokan tele vannak megnevezhetetlen Istenre-szomjazással, jóratörekvéssel, igazságkereséssel, ezért elmondható róluk: „Nem jársz messze Isten országától!" (Mt 12, 34). Ezt a nyitottságot más oldalról közelítve úgy is megfogalmazhatjuk: „A jövő egyháza gyakorlati egyház lesz. A vallási világhelyzet adottságai szerint tájékozódik, a modern ember kérdéseire válaszol” (Siegfried Grossmann, Die Christen in der Welt von morgen, Schloss Craheim, 1969. 119.). Ez a gyakorlatiság nem kompromisszum, hanem az evangélium és az emberi élet mélyebb megértéséből fakad. A vallásszabadságon és az emberi lelkiismereti szabadságon nyugszik, amelyek legalapvetőbb emberi jogok. Csak így juthatunk el más vallásokhoz, világnézetek2 TEOLÓGIA 17
