Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓK FÓRUMA - Czike Imre: Kit szabad megkeresztelni?
KIT SZABAD MEGKERESZTELNI? Hozzászólás Erdő Péter írásához, TEOLÓGIA, 1978. 1. A 2. Vatikáni zsinat utáni korban a lelkészkedő papság számára a címben szereplő kérdés természetesen és elsősorban lelkipásztori kérdés. Tipikusan az! Nekünk minden tevékenységünkben lelkipásztori módon kell eljárnunk, ahogyan azt a zsinatnak a Papi Szolgálatról szóló okmánya írja: „A papok tehát akár imádással, akár igehirdetéssel, akár a szentmise bemutatásával, vagy a többi szentség kiszolgáltatásával vannak elfoglalva, vagy bármilyen más szolgálatot tesznek az embereknek, Isten dicsőségét is növelik és az embereket is segítik az istenes életben.” (1. fejezet, 2. pont) — Természetesen van a kérdésnek jogi oldala is, de mégsem mondható, hogy ez csupán jogi kérdés. A „kérdésre vonatkozó jogszabályok" közt elsősorban a Codex Juris Canonicit, az Egyházi Törvénykönyvei idézi. A negyedik bekezdésben történik hivatkozás az Ordo Baptismi Par- vulorumra is, de a Zsinatról, különösen a Liturgikus Konstitúcióról szó sem esik, jóllehet enél- kül ma, 1978-ban a 60 évvel ezelőtt (1918. május 19.) hatályba lépett CIC-t nem lehet sem helyesen értelmezni, sem azokat a jogi módosításokat figyelembe venni, amelyeket a fent idézeti zsinati okmány eszközölt. (Lex posterior derogat priori! — elve) A Liturgikus Konsti- túció több helyen új szellemet sugározva új rendelkezéseket tartalmaz, és pedig ezzel a témával szoros összefüggésben is. Csak szemelvényesen emelek ki egy-két példát: az 59. pont megállapítja, hogy „a szentségek a HIT SZENTSÉGEI ..., amelyek feltételezik ... és kifejezik" azt. A 11. pont előírja, hogy a szentségekhez járulók (értelemszerűen a gyermekük meg- keresztelését kérők is) „lelkűket szavukhoz alakítsák és hogy a mennyei kegyelemmel együtt működjenek és így ne hiába kapják meg azt". De ennek szellemében ír a II. Püspöki Szino- dusnak a Szolgálati papságról szóló okmánya is (24. old.): „A szentségek valóban a HIT JELEI, ezért minden értelmét használni tudó kereszténytől megkövetelik tudatos és szabad vételüket. Innen érthető: mennyire fontos az előkészület és a hitbeli készség a szentséghez járulók számára." Ami pedig e szentség kiszolgáltatásának elhalasztását illeti, erről minden lelkipásztornak tudnia kell, hogy ez az egyik legfontosabb az Ordo Baptismi Parvulorum rendelkezései közül. Ez biztosítja a zsinati elvek megvalósulását, a szentség kiszolgáltatásának komolyságát, hogy az valóban — mint valaki kifejezte: „Ne süllyedjen a ritualizmus szintjére." Természetesen az elhalasztás csak akkor tudja betölteni rendeltetését, ha a feltételeket komolyan vesszük, valódi feltételeknek fogjuk fel mindazt, amit a keresztség szentségének kiszolgáltatásánál annak kell tekinteni. A cikk is tesz ugyan említést feltételről az egyik egyházmegye rendelkezéseit elemezve, és első feltételként azt említi, hogy a gyermekük számára kereszt- ségei kérő szülők rendezzék rendezhető házasságukat. Meglepő következtetéshez jut azonban a cikk a továbbiakban: amennyiben a szülők „nem hajlandók kapcsolatukat egyházilag rendezni”, akkor ugyanaz a helyzet áll fenn, mint amikor a „házasság nem rendezhető”. Ebből azután azt a tévesen általánosító konklúziót vonja le, hogy „ezért hazánkban az érvényes egyházi törvények értelmében ilyenkor a gyermeket meg kell keresztelni”. Először is: hogy egy házasság kánonilag rendezhető vagy sem, az objektív törvényektől függ és nem hanyag keresztények hajlandóságától. Furcsa lenne mintegy megjutalmazni azt a keresztség szentségével, aki NEM AKARJA rendezni házasságát. Nemo commodum de sua fraude re- portet= senki nem juthat előnyhöz csalárd magatartása révén! Mi is lenne ennek analógiájára, ha például a bűnbánat szentségében, amikor néha kénytelenek vagyunk megtagadni a feloldozást bizonyos feltételek teljesítéséig — kár megtérítése, bűntárs elbocsátása stb. — és a gyónó nem lenne hajlandó eleget tenni a feltételeknek, akkor úgy vennénk, mintha mégis eleget tett volna . . . Továbbá: ami az egyházmegyében előírás lehet, az nem érvényes minden egyházmegyében. — Majd pedig a cikk írója is elismer két alapfeltételt, nevezetesen: legalább az egyik szülő kérje a keresztséget és vállalja a keresztény nevelést. Ám a következő bekezdésben még a második feltétel is „magyarázatot" nyer és marad végül is feltételként csupán az, hogy a szülő „kérje" a keresztséget gyermeke számára. Amikor a fentiekről gondolkodtam, eszembe jutott néhány eset lelkipásztori gyakorlatomból, amikor „kérték" a keresztséget. (Az esetek valódiak, néhány hónapon belül budapesti lelkipásztori gyakorlatban fordultak elő.) Megemlítek egy-két esetet: Fiatalember jelentkezett, mint leendő keresztszülő — a szülők helyett — keresztséget kérve egy újszülött számára, ön hivő ember? — tettem fel beszélgetés közben a kérdést. Nem kérem, én modern ember vagyok! —■ volt a meglepő válasz. Na és a gyermek szülei hisznek? — Nem, ők is modern emberek. Vajon a kereszteléskor a hit megvallására vonatkozó kérdéseinkre mit fognak válaszolni? — Természetesen azt, amit a szertartás megkíván. — A keresztelés időpontja halasztást szenvedett! — Más: Egy nagymama jött felnőtt lányával és annak újszülött gyerme180
